Szóval Afganisztán

Szóval Afganisztán

Szóval Afganisztán. Gazni/Ghazni városa. Esti érkezés, kis defekt, aztán citadella és 900 éves tornyok a Gaznavida birodalom idejéből. És az első találkozásom a talibán helyi kulturális és tájékoztatási vezetőjével. Plusz szovjet tankok. Aztán haladunk Afganisztán belseje, Kandahar felé.
Azt még előrebocsájtanám, hogy az itteni posztok természetesen nem politikai állásfoglalások. Csak szeretném megmutatni nektek, hogy mit láttam, tapasztaltam. Ahhoz, hogy ezt megmutathassam, utazóként mindenhol el kell fogadnom az aktuális helyi szabályokat.
Gaznitól amúgy a Keleti pályaudvar légvonalban már csak 4368 kilométer, közúton pedig 5777.

Nézzétek az instát is: akeletibol

A folytatásban Kandahar:
A sztoriban megelőző poszt: Band-e Amir, Afganisztán nemzeti parkja. Hattyús vízibiciklivel
Ez pedig Bamjan és a Buddha-szobrok völgye

Gondolom, sokaknak feltűnt, milyen kifogástalan volt a frizurám Stein Aurél sírjánál. Nos, azért, mert előtte elmentem fodrászhoz. És még ilyen remek zöld arcpakolást is kaptam.

Itt pedig már a Sakhi (Szahi) mecsetnél, Kabul egyik jelképénél. Hamarosan visszatérünk ide. De előbb..

Reggel a szállodában.
Ez volt a kabuli szállodai szobám.

A szálloda kívülről. A közelben volt a fodrászat.

A mester kezei között. A tálibok a nők számára betiltották a fodrász-, illetve kozmetikai szalonokat.
Indulunk Kabul felfedezésére.

Ez már az afgán nemzeti múzeum. Buddhista falfestmény a 3-4. századból. A lelőhely Mes Aynak (Mesz Ajnak), amely egy jelentős buddhista központ volt a Kusán birodalomban, egyben a Selyemút jelentős állomása. Zoroasztriánus templom maradványait is megtalálták itt. A várost afgán és szovjet régészek tárták fel az 1970-es években. A környéke egyben rézlelőhely is, ezért sem lehet jelenleg látogatni. Remélhetőleg marad még belőle valami, mire majd lehet.

Buddha-fej és más leletek Mes Aynakból.

Ülő Buddha a lótusz trónuson.
És még egy kusán Buddha a 3-4. századból.
Ezen a térképen összegyűjtötték a fő afganisztáni buddhista lelőhelyeket.
Ez pedig már bőven iszlám kor, 12-16. század. Rézedény nagyon érdekes – az iszlámban általában tiltott – állatábrázolással. Mindjárt két fejjel.
És egy másik réztárgy.
Kaniska kusán király szobrának maradványa Surkh kotalból a 2. századból.
A szabadtéri részlegen gőzmozdony. Afgán múzeumi őr portréjával.
Darulaman palota, a nemzeti múzeum mellett. Amanullah afgán emír, aztán király számára épült az 1920-as években. Azóta sokszor felgyújtották, megtámadták – a tálibok is -, 2019-ben pedig felújították. Sajnos ez a városrész nem látogatható.
Vissza délről Kabul központi városrésze felé. Karte Sakhi.
A hegy lábánál hatalmas temető.
Innen már jól látszik a Sakhi mecset.
Az őrök kicsit vonakodtak beengedni. De aztán sikerült, azzal, hogy a szentélybe nem léphetek be. Ez nagy kár volt. Azt mondták, a tálibok két évvel ezelőtti hatalomátvételéig ez sima volt. Talán hamarosan újra az lesz.
Erősen tűzött a nap.
A hagyomány szerint nyolc hónapon át itt őrizték Mohamed próféta korábban Szamarkandban, aztán Indiában, aztán az észak-afganisztáni Balkhban, végül Fayzabadban őrzött ruháját, mielőtt 1768-ban az afgán uralkodó, Durrani Ahmad sah parancsára továbbszállították volna Kandahárba. A ruhát ráadásul a történet szerint a próféta Fatima lányával, valamint az ő férjével, Alival, továbbá két fiukkal, Haszannal és Huszeinnel közösen szőtte. Az utóbbi három szereplő egyúttal a síiták első három imámja is, ebből is sejthető, hogy a szentély kiemelkedően fontos az afganisztáni síiták számára. A legtöbb hazara nemzetiségű ember síita. 2018-ban legalább 33 zarándok meghalt, 65 pedig megsérült egy itteni öngyilkos merényletben.

Neo-szafavida stílusú csempék borítják az épületet. 

A hagyomány szerint az egyébként több mint 1100 évvel korábban, 661-ben Kufában meghalt Ali imám többször is megjelent a helyszínen, hogy megtekintse a próféta ruháját.. Az egyik ilyen alkalommal a kardját egy sziklára helyezte. Ebben a kardban fedezte fel az egyik zarándok Ali kardját, a Zulfikart. Ahol feküdt a kard, oda építették a szentélyt.
Nem csúnya.. A fentebb említett Ahmad sah finanszírozta az első szentély építését. A mai külalakját a 2008 és 2016 közötti felújítás során nyerte el.
A mecset oldalában, árnyékában helyiek időztek. Köztük sok nő és gyerek. Falatoztak, beszélgettek. Fotózni természetesen nem igazán lehetett őket.
Szép, na.
Kilépünk a mecset udvaráról. Ez a korábban mutatott temető másik oldala. Iskolás fiú megy haza éppen.

Felkapaszkodunk a hegyre.

Itt már fentről nézzük a szentélyt.
A temető és kabuli látkép a magasból.

Band-e Amir Nemzeti Park

Band-e Amir Nemzeti Park

Afganisztán nemzeti parkja: Band-e Amir.
Hattyús vízibicikli, hazara falu és szovjet harcjármű.
Búcsú Bamjan tartománytól.
A következő út előtt még afganisztáni emlékek tavalyról.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Az előző epizódban: Bamjan és a Buddha-szobrok völgye
A Keleti pályaudvar Band-e Amirtól még 4170 kilométer légvonalban, közúton pedig 5761.

Nem mindennapi látvány. Vízibiciklizés a Band-e Amir tavon.

Az előző kép ott balra lent készült. Ez még előbb, mielőtt leautóztunk volna oda.

Ez pedig még előbb, Bamjanban. Kiégett szovjet páncélozott harcjármű a nyolcvanas évekből.

Úton. Kislányok iskolába igyekeznek. Unicefes hátizsákkal.
 

Bamjantól 75 kilométerre nyugatra igyekszünk.

A Band-e Amir hat tó rendszere. 2015-ben lett nemzeti park a kapun elhelyezett emléktábla szerint.

Kilátás felülről. A por kicsit elvett a panorámából.

Lejjebb.

Tényleg ilyen színe volt.

Meg ilyen. Lent a vízibicikli-kölcsönző. Voltak nők is, szép számmal. Hazaérkezésem után olvastam, hogy a fejkendő helytelen használata miatt a hatóságok kitiltották a nőket. Később egy Szíriában megismert nő ismerősöm járt ott. Ezek szerint átmeneti korlátozás lehetett. Mindenesetre inkább leszedtem azokat a képeket, amelyeken nők voltak.

Még kis tó.

Halak is vannak.

Visszafe indulunk. Bamjan fele. Kértem, hogy álljunk meg egy hazara faluban. Egy férfi jött elénk. Mondta, hogy rendben, de előbb szól a nőknek, hogy menjenek be a házakba. Idegen férfiként nem láthattam meg nőt. 8-10 család él ebben a faluban.

Hazara férfi.

Próbáltam ismerkedni.

Tovább Bamjan felé.

Oppácska. Egy kis vár az út mentén. Mégiscsak a Selyemúton haladunk!

Úton.

Visszaértünk Bamjanba.

Ebédre várva egy étterem különtermében.

A hagyományos éttermek előterében hentes tevékenykedik. Ő is egy hazara etnikumú úr. Kedvesen mosolygott, amikor megkérdeztem, fotózhatom-e.

Szovjet Kamaz teherautó.

Elhagyjuk Bamjant. Nagy élmény volt a városban és környékén körülnézni.

Tájak.

Szamarak.

Tovább dél felé.

Bamjan Buddhái

Bamjan Buddhái

Bamjan Afganisztán egyik fő nevezetessége. Pontosabban az ottani Buddha-szobrok hűlt helyei. A tálibok rombolták le őket még 2001-ben. A 6-8. században virágzó buddhista központ volt itt, a Selyemút mentén. Aztán megnézzük még a “vörös várost” és a “sikolyok városát” is.

A Keleti pályaudvar Bamjantól még 4242 kilométer légvonalban, közúton pedig 5686.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Kis videóm Bamjanról
A folytatásban Band-e Amir, Afganisztán nemzeti parkja
Az előző epizódban vendégségben jártam egy afgán faluban

55 méteres Buddha-szobor állt itt a 7. századtól 2001-ig. Akkor rombolták le a tálibok.

Itt pedig már a Sakhi (Szahi) mecsetnél, Kabul egyik jelképénél. Hamarosan visszatérünk ide. De előbb..

Itt még az oda vezető autóúton.
Többszáz buddhista szerzetes élt a sziklákba vájt barlangokban. Virágzó buddhista kultúra volt itt, a Selyemút mentén az 5-8. században. Azóta el akartam jönni ide, hogy 2001-ben láttam a pusztításról készült videókat. Hatalmas élmény volt megérkezni.
Ma parkoló és kisebb épületsor fogadja a látogatót. A tálibok a további rombolás helyett belépőt szednek. Itt is kérdezték tőlem, hogy elégedett vagyok-e a biztonsággal. A tálibok számára identitásképező tényező, hogy alapvetően biztonságot és nyugalmat hoztak az országba, a korábbi, merényletekkel súlyosbított, zavaros állapotok után. A nők helyzetéről ilyenkor nem esik szó.
Kicsit más szögből. Balra az 55 méteres Buddha helye, a távolban, a kép jobb szélén pedig a 6. századi, 38 méteres Buddháé. Ehhez érdemes belenagyítani a képbe. Akkor jól látszik a fehér-fekete talibán zászló is, amely most Afganisztán hivatalos lobogója is egyben.
Buddhista szerzetesek éltek itt az 5-8. században. Aztán a helybeli lakosok is.
Raktárként is használták a sziklákba vájt helyiségeket.
Buddha-lábfej és állványozás. Nemzetközi összefogás indult a helyreállításra. Még a tálibok 2021-es visszatérése előtt. Akkor készült az állványzat.
Buddha-alj.
Buddha-lábfej.
A láb mögötti barlangokban buddhista szentély maradványa.
Ez pedig már a másik, 38 méteres Buddha-szobor helye. Ezt is 2001-ben semmisítették meg, csakúgy, mint a másikat, az iszlám eljövetele előtti bálványként. Számos egyéb, kisebb Buddha-szobor is állt ezen a területen.
Romjaiban is lenyűgöző.
Burgonyaföld Buddha-barlanggal.
Jobbra a Buddhák völgye, az előtérben régi benzinkút.
Még egy kirándulás. Shahr-e Zohak, Zohak városa, más néven vörös város. Stratégia helyen fekszik a Bamjan-völgyben. Ellenőrizte az India, Kína, illetve Perzsia közötti forgalmat. Az 5-9. században a fehér hunok, a heftaliták, illetve más türk népek éltek itt, aztán iszlám népesség érkezett, és a Timurida időkben is lakták ezt a települést. A kilátás sem gyenge.
Itt például felismehetők a Timurida-kori iszlám építészet motívumai.
Kupolás helyiség a várban.
Táj a vörös várral. Azt mondták, szemben a konténerekben iráni útépítők laktak, de ők a tálibok visszatérésekor elhagyták a terepet.
És még egy másik vár is belefért a napba. Shahr-e Gholghola, vagyis a sikolyok városa. Azért hívják így, mert 1221-ben a mongol Dzsingisz kán csapatai lemészárolták a lakóit, ahogy számtalan hasonló várossal is tették. Amúgy már a 6. század környékén, a Szaszanida perzsa birodalom idején is állt itt település, a buddhizmus hanyatlásával párhuzamosan pedig muszlim város jött itt létre a 8. század környékén.
A várat még a tálibok előtt jelentős mértékben renoválták, de szerencsére nem úgy tűnik, hogy ez rosszatt tett volna. Vízelvezető megoldásokat is beépítettek. Nekem példamutató felújításnak, állagmegóvásnak tűnt.
A nap már lement, de még kivehető Bamjan város, mögötte pedig a buddhás hegyvonulat, ahol a poszt elején jártunk.
Séta Bamjanban.
Vacsorára dinnye. A szobában maradt egy korábbi brossúra. Sok, konferenciákon, képzéseken és más programokon részt vevő nővel. Ilyen ma már nincs.

Stein Aurél sírjánál Kabul

Stein Aurél sírjánál

Stein Aurél sírjánál. Kabul, Afganisztán. Pontosan ma 80 éve, 1943. október 26-án, Kabulban halt meg a nagy magyar-brit Kelet-kutató, utazó, felfedező, író, akinek a hagyatékával a Hongkongból a Keletibe tartó úton is többször találkozhattunk.

Az utam egyik legnagyobb élménye volt ellátogatni a sírjához. Mindenképpen el akartam jutni ide.
Stein Aurél Pesten született 1862-ben. Magyarországon, Ausztriában, Németországban és Angliában tanult.

Aztán Brit Indiában (főleg a mai Pakisztán területén) élt és kutatott, és innen – a brit indiai, illetve a pandzsabi kormány támogatásával – 1900 és 1930 között vezette leghíresebb expedícióit kínai Turkesztánba (lényegében a mai kínai Ujgurföldre), Tibetbe, Kanszu tartományba és Közép-Ázsia más részeire.

Kína Kanszu (Gansu) tartományában, Dunhuangban, a Mogao-barlangban tette a leghíresebb-hírhedtebb felfedezését, amely – más “anyaggyűjtő expedíciók” mellett – nagy hírnevet szerzett neki világszerte, és amiért Kínában a mai napig “kulturális ragadozóként”, kínai műkincsek eltulajdonítójént tartják számon.

1907-ben, a 17. számú barlang rejtett fülkéjéből egy helyi taoista szerzetestől, Wang Yuanlutól mintegy 7000 darab, 4-11. századi kéziratot és 6000 töredéket – buddhista, taoista, keresztény, zsidó vallási szövegeket és más, hotani, szanszkrit, szogd, tibeti, ujgur, ótörök nyelvű anyagokat – vásárolt meg és vitt ki Kínából.

Az általam meglátogatott kínai múzeumokban általában ezt a negatív oldalt emelik ki, de például Taskurganban azt is kiírták, hogy vitathatatlanul jelentősen hozzájárult a Kelet tanulmányozásához.

Amikor négy éve a Mogao-barlangban jártam, a helyi kínai vezető is elég negatívan nyilatkozott róla.
Amit viszont Ainullah, a kabuli brit temető őre mesélt nekem, az ennek fényében különösen hátborzongató, egyúttal lélekemelő volt.

Azt mondta, gyakran érkeznek kínai látogatók Stein Aurél sírjához. És a hagyományaikhoz – konfuciánus, buddhista, taoista, vagy más népi szokásokhoz – híven ajándékokat, adományokat helyeznek a sírkőre. Gyümölcsöket, kekszet, pénzt és néha … egy-egy doboz cigarettát..

Kísérőmnél hagytam valamennyi pénzt Kabulban, hogy kicsit felújítsák a sírt, és elrendezzék a környékét. És hogy az Afganisztánban meghalt magyar katonáknak is legyen emléktáblájuk. Remélhetőleg hamarosan beszámolhatok a fejleményekről.

*** köszi ez meg is oldódott kb. 15 perc alatt ***
Egyúttal segítséget is szeretnék kérni. Kérem, aki tud, kössön össze Bodolai Lászlóval és Dávid Lászlóval, akik húsz évvel előttem jártak a sírnál, és egy emléktáblát is elhelyeztek rajta. Szeretnék beszélni velük. Köszönöm előre is.
*** kiderült, hogy sok közös ismerősünk van ***

Ja, és nézzétek az instát is: akeletibol

A Keleti Kabultól amúgy még 4362 kilométer légvonalban, közúton pedig 6021.

Az előző posztban érkeztünk meg Kabulba

A folytatásban kabuli városnézés

Idelinkelek pár, steinaurélos posztot is a Hongkong-Keleti út kínai szakaszáról:

A folytatásban most már tényleg körülnézünk Kabulban, Afganisztán fővárosában. És igyekszem sűrűbben posztolni..

Stein ásott Iránban is. A hazaúton fogunk még találkozni vele..

Stein Aurél sírjánál. A kabuli brit temetőben.
Ez a brit temető bejárata. Korábban itt volt a Sherpur Cantonment, a brit-indiai csapatok katonai tábora az angol-afgán háborúk idején. 1879-ben, a második háborúban sikeresen védekeztek itt a megszálló britek a rájuk támadó afgánok ellen. Az akkor meghalt brit katonákat temették ide, innentől lett végleg temető ez a terület. De temettek ide már briteket az 1838-1842-es első angol-afgán háború idején is. Ma keresztény – nem csak brit – temető, a helyiek Kabre Gora, külföldiek temetője néven ismerik.
A bejárat után balra, egy keskeny, kővel felszórt úton a fal felé. És ott jobbra. Itt nyugszik Stein Aurél, aki Kabulban halt meg 1943. október 26-án. Az angol nyelvű sírfelirat megemlíti, hogy Budapesten született 1862. november 26-án. Lejjebb mutatok jobban olvasható képet is.
A sír teljes méretben. Látszik, hogy egy fekete emléktáblát is ráhelyeztek utólag. Egy magyar nyelvű emléktáblát! Köszönet érte. Lehet viszont, hogy még szebben is meg tudnánk oldani.

A kis magyar emléktábla szövege:

Magyarország felnevelte
Anglia taníttatta
Afganisztán befogadta
A nagy magyar Kelet-kutató
halálálnak 60. évfordulóján
főhajtással
Bodolai László
Dávid László
2003. augusztus

Pont húsz évvel előttem járt itt a két magyar utazó.
A szöveg szerintem teljesen jó, köszönet nekik ezúton is az erőfeszítésért és a gesztusért. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem a legjobb megoldás, ha valakinek a sírján megjelenik a saját nevünk. Feltételezem, hogy nem is ez volt az eredeti szándék. Mindenesetre helyesebb lenne, ha ez a tábla a sír előtt vagy mellett lenne. Így a szép eredeti sírkő is teljes szépségében látszana. Mit gondoltok? Mindenesetre kérem, hogy aki ismeri a két úr valamelyikét, kössön össze vele. Köszönöm.

A temetőőrtől kértem virágot.
Ő Ainullah, a temető őre. Azt mondta, ő állította fel körbe ezeket a kő(beton?)lapokat, és ő tisztította meg a sírt. Köszönet érte. Jó lenne még kicsit letisztítani, megcsiszolni, javítani a sírkövet és a környékét. És akár pár rózsabokrot is lehetne köré ültetni.
Az angol nyelvű sírfelirat magyarul nagyjából így hangzik: Stein Márk Aurél az indiai régészeti felméréstől tudós, felfedező, író Indiában, Kínai Turkesztánban, Perzsiában és Irakban tett fáradtságos utazásaival kitágította a tudás határait Született Budapesten 1862. november 26-án Angol állampolgár lett 1904-ben Meghalt Kabulban 1943. október 26-án Egy nagyon szeretett ember
A kereszt hátsó része is levált.
Ainullah mutatja, hogy ilyen kőzúzalékkal tudná körbeszórni a sírt. Szerintem jó lenne.
A temető falán körbe végig emléktáblák vannak. Itt 2006-ban Afganisztánban meghalt amerikai, olasz, francia, holland katonák neveivel.
Itt spanyolok.
Itt finnek.
Itt britek. De vannak kanadai, ausztrál, új-zélandi, dél-afrikai, lengyel emléktáblák is. Magyart nem találtam, és a temetőőr sem tudott ilyenről. Pedig az afganisztáni háborúban meghalt hét magyar katona megérdemelné, hogy emléktáblát kapjon itt. Felveszem a kapcsolatot a magyar hadisírgondozással. Köszönöm, ha ti is segítetek ebben. 2003 és 2021 között összesen 7666 magyar katona szolgált Afganisztánban. A csúcson, 2013-ban egyidejűleg 620-an.
Ez az Afganisztánban meghalt újságírók emléktáblája.
Sok orosz nyelvű tábla is van a temetőben. Itt az 1979-1989-es afganisztáni háborúban elesett szovjet desszantosok emlékére.
Itt pedig egy orosz sír. Egy doni kozák, bizonyos Geraszimov nevével. Felül a felirat: Dicsőség Istennek, hogy kozákok vagyunk.
Visszatérünk Stein Aurél sírjához és Ainullahhoz. Megbeszéltem vele, hogy felújitja a sírt, ha megmondom, mit szeretnék. Köszönjük előre és visszamenőleg is.
Búcsúzunk Stein Auréltől és a brit temetőtől.
Tehát körülnézünk Kabulban.

Afganisztán érkezés Kabulba

Afganisztán, érkezés Kabulba

Afganisztán. Érkezés Kabulba.
Szovjet tank az út mentén, halsütöde és naplemente. Valamint óriásdinnyék.
A következő posztban szétnézünk a két éve a tálibok uralta afgán fővárosban.
És találkozunk egy régi ismerőssel..

Kabul a Keletitől még 4362 kilométer légvonalban, közúton pedig 6021.

Ja, és nézzétek az instát is: akeletibol

A folytatásban Kabulban felkeresem Stein Aurél sírját.

Az előző epizódban átsétáltam Pakisztánból Afganisztánba

Szovjet tank naplementében. Afganisztánban sok helyen találkozhatunk az 1979-1989-es szovjet megszállás ilyen jellegű emlékeivel.
Halsütöde a Kabul folyó és a Kabul felé vezető út mentén. Sok ilyen halsütő van itt egymás mellett. Kicsit fáradt az olaj, de a célnak megfelel.
Kilátás a halsütő teraszáról. A Kabul folyóra.
És a sült hal. Kissé meglepő, hogy koreai újságon szervírozták.
Bolt a halsütők között.
Tovább Kabul felé. Széles vásznon.
Szép tájakon.
Naplemente kimaxolva.
Sőt.
Útmenti bazársor.
Valahol erre vonult Nagy Sándor is India felé..
A nyitóképen látott tank kicsit máshogy.
Összefoglalás. Tank, dinnyszállító teherautó és kóbor kutya.
Igen, az egy kecske a csomagtartóban.
Megérkeztünk Kabulba.
Nagyon késő lett. Vacsorára dinnyét vettem.
Boltban.
És a szálloda. Átvilágítás és motozás – jó, inkább átvizsgálás – után lehetett belépni.
Dinnyevacsora Kabulban. Ezúttal nem volt szükség a vuhani fésűre. A következő epizódban megkezdjük Kabul felfedezését. Izgalmas lesz!

Átsétáltam Pakisztánból Afganisztánba

Átsétáltam Pakisztánból Afganisztánba

Átsétáltam Pakisztánból Afganisztánba. Szóval eljött a nagy nap. Hosszú sorbanállás, ellenőrzések, Szabin-cseppek és pénzváltás után útra kelünk Kabul felé. Torkhamtól, a pakisztáni-afgán határtól a Keleti pályaudvar közúton már csak 6065 kilométer.

Nézzétek az instát is. Egyre inkább..
Szóval: akeletibol

A következő részben megérkezünk Kabulba.

Az előző epizódban Pesavarból a Haibar-hágón keresztül elértem az afgán határt:

Az első tájképem Afganisztánból. De hogy kerültem ide?
Itt még Pakisztánban. A Haibar-hágóról leereszkedve a hosszú kamionsor mellett haladunk el.
Jó hosszú várakozásra rendezkedtek be.
Éppen építik az új határállomást. Nagy a por.
Itt a csilingelő teherautók után más népművészeti motívumok tűnnek fel.
BENZ. GERM. ANYS. UPER stb. De mi az eleje?
MERC. EDES. Szóval lehet azzal menőzni, ha rápingáltatod a teherautódra, hogy Mercedes Benz, Germany Super, meg még ami belefér.
Ez a határátkelő. Itt érzékeny búcsút vettem a sofőrömtől, és a bőröndömmel nekivágtam.
Nem egyedül.
Mindenféle átvilágítások, válogatott szívatások, valutadeklaráció után útlevélellenőrzére várakozás. Na de aztán még egy meglepetés.
 
Polio, azaz gyermekbénulás elleni szérumot kaptam. Egy fiolából a számba. Igazolásként ilyen kiemelő filctollal kaptam egy jelet a körmömre. Ez itt marad még hetekig. A gyermekbénulás Afganisztánban és Pakisztán egyes részein még komoly probléma. (A zöldes tetőzet miatt van mindennek ilyen árnyalata.)
 
És jön a hosszas várakozás és araszolgatás ebben a karámban. Ez az oldal Afganisztán, a másik Pakisztán felé. Közben afgán csempészgyerekek ugráltak át a lyukakon egyik oldalról a másikra. Pakisztánban jóval olcsóbb egy csomó termék, például a cukor. Sokan próbálnak abból megélni, hogy ezeket hordják át a határon.
Tülekedés. A helyzetet súlyosbítják a szintén nyomakodó hordárok, akik minden áron el akarják venni az ember csomagját. Természetesen nem hagytam. Sokmindent láttam itt, amit sehol máshol. Engem nem ért bántódás, de ezt sokan nem mondhatták el magukról. De erről inkább majd előadásokon.
Balra, a drótkerítésen túl látszik a határkapu. Onnantól Afganisztán. Egy fiatal pakisztáni orvos, akivel itt találkoztam, rámutatott és azt mondta: ezzel osztottak minket ketté a britek. A pastu (vagy pastun vagy pakhtun) népre gondolt. Eredetileg őket nevezték afgánoknak. Ma mintegy 18 millió pastu él Afganisztánban és 40 millió Pakisztánban. A gyarmatok pusztán geopolitikai szempontokon és nagyhatalmi alkukon alapuló felosztása sokmillió ember életébe került világszerte, é… Továbbiak
Nagy nehezen átértem. Még a pakisztáni oldalon leültettek várakozni. Két hivatalnok is odajött hozzám. Az egyiket láttam, amint átment a tálibokhoz valamit tárgyalni rólam. A várakozás közben hozzámcsapódott egy kínai történész fiú. Felajánlottam neki, hogy elviszem a leszervezett kocsival Kabulba. Az afgán beléptetés gond nélkül ment. Kedvesen, mosolyogva fogadtak az orvosi ellenőrző ponton, aztán az útlevélellenőrzés is sima volt. Itt pedig már pénzt váltok.
A 100 eurómért kaptam ezt a köteg afghanit. Hamarosan kiderült, hogy Afganisztán Pakisztánnál drágább hely.
Elindulunk Kabul felé.
Ilyen tájakon.

Meg ilyeneken. 

Meg ilyeneken át.
Útmenti település.
Megálló dinnyevásárlással. Itt például nem teljesen értettem, hogy mennyit kérnek, és becslés alapján egy huszast adtam. Aztán korlátozott perzsaszám-értésem alapján rájöttem, hogy 50, és visszamentem. Nem reklamáltak különben. Egy afghani kb. 5 forint amúgy.
Mecset a benzinkúton.
Haladunk.
A Darunta víztározó. A Kabul folyót duzzasztották fel. Emlékeztek, a Kabul folyó Pakisztánban, Attock váránál torkollik az Indusba. A vonatos posztban említettem. Tessék figyelni a hátsó sorban is!
És még egy tájkép. Gyönyörű útszakasz volt.
A Kabul folyó mentén haladunk.
Tovább Kabul, aztán a Keleti felé. Napnyugat felé.

Átkelés a Haibar-hágón

Átkelés a Haibar-hágón

Pakisztánból Afganisztánba. Az utam egyik legizgalmasabb szakasza.
Átkelés a Haibar-hágón, amely összeköti a nyugatot a kelettel, Közép-Ázsiát Indiával és Kínával.
A Haibar (Khyber) 1070 méteres tengerszint feletti magassága nem tűnik túl izgalmasnak, mégis ez a világtörténelem egyik legfontosabb kereskedelmi és hadi útvonala.

A Selyemút fontos szakasza. Erre jöttek nyugatról az Indiát elfoglaló árják, a perzsa Kürosz, a makedón-görög Nagy Sándor, a muszlim hódítók, a mongol Dzsingisz kán, Timur Lenk és az afgán vezérek seregei. Aztán 1849-ben keletről a britek, akik vasutat is építettek itt, eleinte éppen az orosz terjeszkedéssel szemben. De ez volt az afganisztáni amerikai, illetve NATO-erők fő utánpótlási útvonala is.
De hogy jönnek ide a németek?

Torkhamtól, a pakisztáni-afgán határtól a Keleti pályaudvar közúton már csak 6065 kilométer.

Nézzétek az instát is: akeletibol.

A folytatásban átmegyek a határon. Pakisztánból Afganisztánba.

Az előző posztban felvillantottam egy már Afganisztánban készült képet.

Pakisztán széle. Ez itt Torkham, a pakisztáni határtelepülés. A fejemtől balra látszik az átkelőhely. Mögötte pedig Afganisztán. Idáig jutunk el a poszt végére.
De előbb visszaugrunk Pesavarba. A pakisztáni hadsereg katonája a pesavari afgán konzulátus előtt. Ez volt az a program, amelyről nem számoltam be a korábbi posztokban. Afgán vízumot kellett szereznem. Helyi segítséggel – és az adminisztráció kis megolajozásával – elég simán ment. Ez volt az első találkozásom a talibánnal. Sok lesz még. Szóval meglett az afgán vízumom.
Ez már az Afganisztánba indulás napja. Reggeli. Iszlamabadnál mondtam, hogy soha többé nem indulok neki a napnak csirkepörkölt nélkül. Itt is ilyesmi volt..
Egy másik edényben halwa. Édesség. Ez nem a Törökországból ismert halva. Az állaga inkább a császármorzsára emlékeztetett.
És akkor irány Afganisztán. Búcsú Pesavartól. Jobbra látszik a metróbusz felüljárója és a busz maga.
Kabul 224 kilométer, a határ 36. Nem mondom, hogy nem volt bennem egy kis egészséges izgalom.
Jamrud városba érkezünk.
Utcakép. Közkívánatra nőkkel.. De újra szeretném hangsúlyozni, hogy ezután sem, Afganisztánból főleg nem fogok sok képet mutatni nőkről. Eleve kevésbé vannak az utcákon, másrészt konzervatív muszlim vidékeken kimondottan nem szabad, illetve illetlenség nőket fényképezni, különösen idegen férfiként.
A Haibar (angolosan Khyber) – hágó jelképes kapuja Jamrudban.
Jamrudi utcakép.
“Az inváziók és a kereskedelem folyosója”. A Haibar-hágó lényegének tömör összefoglalása a kapu melletti emléktáblán.
Jamrudi bazár. Ez a környék egyébként nem a legbiztonságosabb része Pakisztánnak. A többségi pastuk mellett számos más törzs lakja a hegyeket. Előfordulnak támadások a hadsereg, illetve más célpontok ellen.
A Haibar-hágó és a Haibar-hágói vasút. A britek kezdték el építeni 1905-ben, hogy egy esetleges orosz támadás esetén gyorsabban fel tudják vonultatni az erőiket Pesavar és az afgán határ között. Aztán az 1907-es brit-orosz egyezmény aláírásával, vagyis a francia-brit-orosz hármas antant létrejöttével enyhült a feszültség, a térség felosztására menő “nagy játék” (Great Game) véget ért. Az 1920-as évekre azért csak megépült az akkor még brit indiai vasút a Haibar-hágóban.
Csilingelő teherautók kínlódnak az emelkedőn. A dekorációtól nem lesz nagyobb a nyomaték..
Nagyon izgalmas volt felmászni ide.
A 2008-as esőzések több helyen elmosták a töltést. Azóta sem állították helyre.
Vasúti épület romjai belülről.
Tovább a hágón. Erre haladtak az amerikai konvojok is Afganisztánba.
Megállunk kicsit. Na, itt jobbra vajon mi van?
Mik lehetnek ezek?
Tankcsapdák. Brit tankcsapdák a második világháború idejéből. A britek tartottak attól, hogy a németek gyorsan legyűrik a Szovjetuniót, és India felé indulnak. Ezért akadályok építésébe kezdtek a stratégiai fontosságú hágón. A mai napig itt állnak a tankcsapdák, az utat pedig kicsit odébb, itt balrább vezették.
Csilingelő teherautó a náciellenes tankcsapdák mellett.
Nem csak árucikkek és hadseregek mozogtak a Selyemúton, hanem vallások is terjedtek. Itt egy buddhista sztúpa a muszlim hódítás előtti időkből. Tehát vagy 1500 éves.
A brit vasút is itt haladt..
Érdemes belenagyítani a képbe. Sínek a levegőben.
Ez sem a legbiztonságosabb vasúti szakasz.
Brit vasúti alagút a Haibar-hágón.
Landi Kotal az utolsó jelentős település a pakisztáni oldalon. Utána nem sokkal feltűnik az Afganisztán felé várakozó hosszú kamionsor.
Ez pedig a nyitóképen látott helyszín. Torkham. A határtelepülés a pakisztáni oldalon.
Belenagyítva. A határállomás. A háttérben pedig a következő ország a Keleti felé. Hongkong, Kína és Pakisztán után. A következő epizódban átmegyek Afganisztánba. Gyalog.

Még egy kis Pesavar

Még egy kis Pesavar

Még egy kis Pesavar, Északnyugat-Pakisztán.
Medresze, karavánszeráj, szívességi tuktukozás, madárpiac. Meg még mi nem?
Pesavar/Peshawar vitathatatlanul az utazásom egyik legizgalmasabb állomása.
Most viszont a pakisztáni szakasz végéhez közeledünk.

Nézzétek az instát is: akeletibol.

A Keleti pályaudvar Pesavartól légvonalban már csak 4574 kilométer, közúton 6306.

A folytatásban pedig: AFGANISZTÁN
Így mentem Pesavarból az afgán határra

Az előző posztban is Pesavarral ismerkedtünk

Gyümölcsárus fiúk Pesavarban.
Az előző posztban az óvárosban kóboroltunk. Egy szakaszon egy kínai turistával – vele osztottam meg a sült birkaagyat is – és egy helyi kísérővel. Most viszont teljesen egyedül akartam sétálni. Úgyhogy ez lett. Sokan hiányolták a nőket a képekről. Most véletlenül rákerült a fotóra egy hölgy. Mondtam, hogy konzervatív vidéken járunk. A háttérben pedig Pesavar egyik fő jelképe tűnik fel.
Ez a Mahabat Khan mecset, Pesavar ikonikus műemléke. A mogul (mughal) korban, 1660 és 1670 között épült. Az udvari medencét éppen tatarozták. Idén januárban 50-nél többen haltak meg egy főleg rendőrök által látogatott pesavari mecsetben, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Nem ez a mecset volt.
Nagyon szép mecset.
Egyúttal iszlám iskola, medresze is működik itt. Szigorú tanár a diákjaival. Pálca is előkerült..
Medresze.
Haladok tovább a bazárban.
A rőtre festett szakáll és haj gyakori látvány.
Bazári portré.
Ennél a késes-ollós-bőrös helynél hosszabban elidőztem. Meghívtak teára, a bal oldali úr kimondottan ékes angolsággal kérdezett az útitervemről. Lényegében felsorolta, hogy milyen útvonalat javasol Budapestig. Természetesen tudta, mi Magyarország fővárosa.
Az egykori brit kormányzóról elnevezett Cunningham óratorony. Viktória királynő, Brit India császárnője tiszteletére emelték 1900-ban.
Halas.
Megmaradt néhány egészen lenyűgöző épület.
A Gor Khuttree kapuja Pesavar óvárosának közepén. Egy karavánszeráj, amely korábban buddhista és hinduista szent hely is volt. A Selyemút egyik fontos állomása az ősi Ghandarában, amelyről az előző posztban volt szó.
A karavánszeráj Pesavar közepén.
Mindent meg lehet oldani.
A karavánszerájtól tuktukkal igyekeztem a Gunj kapuhoz.
Rövid út volt, mindenesetre a pilóta nem volt hajlandó pénzt elfogadni, akármennyire is erőlködtem. Köszi.
A Gunj Gate melletti városfalszakaszon állatpiac van. A büszke tenyésztő – vagy az ott sorakozó mészárosok valamelyike – a vásárló kérésére helyben le is vágja a bárányt vagy kecskét.
Portré.
Ő lett a kedvencem. Remélem, azóta nem esett baja… 🙁
Forgatag a Gunj kapunál.
Fokhagymadomb naplementében.
Helyi ital készül sok édességgel.
Banános.
Kicsit odébb. Ez a Kohati kapu.
A mindenszentek temploma. Kevesen, de élnek keresztények is Pesavarban.
Az utcán teáztak, beszélgettek ezek a férfiak. Megismerkedtem velük. A középső úr keresztény volt. Megkértem, hogy vigyen be az amúgy zárva lévő templomba.
Így is lett.
2013-ban egy bombamerényletben többtucatnyian meghaltak itt.
Az óra balra azt az időpontot jelzi, amikor a vasárnapi misén felrobbantotta magát a merénylő.
Madárpiac. Rengeteg ilyen üzlet van egymás mellett. Szinte mindenhol kikérdeztek kedvesen, hogy honnan jöttem, hova megyek.
A Kohati Gate Pesavarban.
Gyorsszervíz.
Biztonságos hinta. Innen nem kóborol el a gyerek..
A csengettyűs teherautók dizájnja buszokon is menő.
Ez pedig újra az előző posztban megismert Kabuli kapu.
Jó éjszakát, jó étvágyat! Búcsúzunk Pesavartól. Most pedig valami egészen más kezdődik..

Pár kép Pesavarból

Pár kép Pesavarból

Pár kép Pesavarból, Pakisztán Haibar-Pahtúnhva tartományának kétmilliós fővárosából.
Ezt az afgán határhoz közeli várost még sok pakisztáni szerint is a legbarátságosabb emberek lakják. Ennek magam is sok tanújelét tapasztaltam. Nézzünk szét kicsit.

Nézzétek az instát is: akeletibol.

A Keleti pályaudvar Pesavartól légvonalban már csak 4574 kilométer, közúton 6306.

A folytatásban még egy kis Pesavar:
Az előző epizódban Rawalpindiből Pesavarba vonatoztunk

Pesavar óvárosának egyik legfontosabb kapuja, a Kabuli kapu. Értelemszerűen hagyományosan ez volt a város bejárata az afganisztáni Kabul felől. Mindjárt visszajövünk ide.
De előbb a város egy másik pontján kellett elintéznem valami fontosat, aminek még nagy jelentősége lesz az út folytatása szempontjából. Itt a metróbusz pályája alatt haladunk.
Teaszalon Pesavarban.
Beteázunk.
És irány a pesavari múzeum. Gyönyörű épület a brit gyarmati időkből.
1907-ben épült. Victoria Hall volt a neve a hat évvel korábban meghalt királynő, egyúttal India császárnője tiszteletére. Aztán itt rendezkedett be a múzeum.
Pesavar az 1-5. század táján Purusapura néven a gandharai kusan birodalom fővárosa volt. A birodalom Észak-Pakisztánon túl mai afgán és tadzsik területekre is kiterjedt. A buddhizmus egészen a 8. századig, a muszlim hódításig a legfőbb vallás volt itt.
Sziddharta herceg – a későbbi Buddha – megszületik Maja királyné méhéből. Dombormű a 2-3. századból.
De mi volt a kusanok előtt? Pesavart a hagyományosan a Haiber-hágón át (ez ma Afganisztán és Pakisztán határa is) érkező hódítók között a perzsa Kürosz után Nagy Sándor is meghódította. És a görög hódítással érkeztek görög kézművesek, művészek is. Görög kultúra virágzott itt évszázadokig, ennyire messze Hellasztól, keveredve buddhizmussal, hinduizmussal, meg még sok mindennel. Szóval görög szobrászat Pakisztánban. Ugye milyen izgalmas?
Árnyék ventillátorral. Persze sokmindent tudnék még mutatni a múzeumban, de most tovább a belvárosba.
Pesavari utcakép.
A kabuli kapun belül.
Bazár.
Birjani gazdagon.
A kabuli kapu drótfelhővel.
Utcai pékség.
Ebédidő.
Ebéd motoron. Ő is megkínált.
Friss resztelt máj készült. Kimondottan jó volt.
Odébb.
Tejes ital. Erre pont nem fogok rászokni.
Fogtisztítóként használt faágak.
Agysült. Ez is nagyon jó volt!
További kifőzdék. Itt már nem ettem. Telítődtem egy időre a korábbiakkal.
..
Utcai pékség.
Sültkrumpliárus. A jobb oldali srác is helyi. Ránézésre elmenne amerikai filmsztárnak.
Mikiegér őrzi a kaput.
Óvárosi útvesztők.
Pláza.
Kábelezés.
Folytatjuk a pesavari városnézést. Aztán tovább napnyugat, a Keleti felé.
 

Vonatozás Pakisztánban

Vonatozás Pakisztánban

Az egyik legnagyobb élményem Pakisztánban: vonatozás Rawalpindiből Peshawarba. Attockon keresztül. Útitársak, büfések, vasutasok.
Hangok, zajok, csapkodó ajtók.
Mindez naplementében, nyugat felé.

Nézzétek az instát is: akeletibol.

A Keleti pályaudvar Peshawar/Pesavartól légvonalban már csak 4574 kilométer, közúton 6306.

A folytatásban Pesavar
Az előző epizódban, Pakisztán nemzeti imahelye Iszlamabadban

Indulás tovább nyugatra. A Keleti felé. A pakisztáni vasúton.
Így indult. Ez Rawalpindi vasútállomása. 1881-ben adták át, a korra és a brit birodalomra jellemző viktoriánus stílusban.
Jegypénztár. Elég sietős volt, mert perceken belül indulnia kellett a vonatnak Pesavarba.

Amikor nagy nehezen sorra kerültem. A pénztáros közölte, hogy erre a vonatra nem itt kell jegyet venni.

Oké. Rohanás át a szomszéd csarnokba. De még itt is továbbküldtek egy harmadik pénztárhoz.
Megvan a jegy! Ki a peronra. Ez nem az a vonat.
Megkérdeztem egy vasutast. Mondta, hogy Pesavar felé, az a négyes vágány. Oké, rohanás át a felüljárón.
Ez lesz az.
A vonatnak már el kellett volna indulnia, de az emberek nyugodtan pakolásznak. Oke, akkor én is ráérek.
Még csak most érkeznek az utasok.
Úgyhogy van idő egy szelfire. Hú de meleg volt..
A szomszéd vágányon ez a roncs várakozott.
Szálljunk fel. Termes hálókocsi. Kicsit mint a kínai, vagy az orosz plackart.
A rövid oldalon hosszában vannak az ágyak.
..
Indulunk.
Egy család lefüggönyözte a termes kocsi egyik részét, így alakítva ki privát fülkét magának. A családapa pár óra után odajött hozzám, és bemutatta a lányait, hogy beszélgethessenek velem angolul.
Iszonyú jó élmény volt Pakisztánban vonatozni. Utoljára Kínában, Ujgurföldön, Hotan és Kasgar között ültem vonaton. És most egy jó darabig nem is fogok újra.
Az economy osztályra szólt a jegyem.
A kalauz kedvesen figyelmeztetett, hogy a jegyem a legalacsonyabb osztályra szól, de tekintsem magam a pakisztáni vasút vendégének ebben az eggyel jobb kocsiban. Köszönöm.
A büfés ember mondta, hogy kövessem. Megmutatja az első osztályt. Így néz ki a hálókocsi. Van hozzá külön mosdó is.
A vonat konyhája. Jobbra a főnök, balra a beosztott.
Pakisztáni utasellátós portré. Kaptam egy hideg üdítőt is. Nem engedték kifizetni.
Fiatal vasutasok. Nagyon barátságosak voltak ők is. Ők takarítják a vonatot menet közben. Ilyenkor egy huzamban kb. egy hétig dolgoznak. Panaszkodtak a fizetésükre.
Utasbarátság.
Megálló Attock városban.
Utastársak.
Szintén.
Naplemente. Tovább napnyugat felé. Arra van a Keleti.
Ez lett itt a kedvenc képem.
Attock erődje a vonatból. 1583-ban épült! Attock stratégiai helyen fekszik. Itt torkollik a Kabul folyó az Indusba. Igen, ez a folyó megy keresztül Kabulon, Afganisztán fővárosán is. Attól nyugatra ered. Szóval Attock. Ide is vissza kell jönnöm..
Follow the sun. Tovább nyugatra.
Kicsit több mint három óra után megérkeztem Pesavarba. Elképesztően izgalmas és szép út volt.
Pesavar vasútállomásának fogadócsarnoka.
Pesavar állomása kívülről.
Megérkeztem tehát Pesavarba. A szállásra hajtatok a metróbusz felüljárója mellett. A következő epizódban körülnézünk itt. Aztán tovább nyugatra. A Keleti felé.