Felújíttattam Stein Aurél sírját

Felújíttattam Stein Aurél sírját

Felújíttattam Stein Aurél sírját Kabulban, Afganisztánban.
Egy tavalyi posztból emlékezhettek rá: ott jártam a kabuli brit temetőben, ahol a pesti születésű, nagy magyar-brit Kelet-kutató nyugszik 1943 óta.

Stein Aurél, akinek az örökségével számtalan helyen találkoztam az egykori selyemutak mentén, Kínában, Afganisztánban, Iránban, Indiában. Általa feltárt buddhista szentélyek Ujgurföldön, múzeumi – sokszor erősen kritikus, mégis elismerő és tiszteletteljes – megemlékezések szerte Kínában. Kasgarban beszöktem a brit konzulátus egykori, mára az összeomlás szélére jutott épületébe is, ahol hosszasan tartózkodott. Sőt a teheráni iráni nemzeti múzeumban is kiemelt helyen áll egy pártus nemesember általa megtalált szobra. Azóta az újdelhi indiai nemzeti múzeum Stein Aurélnak szentelt különtermeiben is jártam.

Szóval megható élmény volt felkeresni Stein nyughelyét Kabulban. Viszont a sírt meglehetősen elhanyagolt állapotban találtam. Nem csoda – nem Stein sírjának állapota volt a legnagyobb probléma Afganisztánban az elmúlt évtizedekben.

Mindenesetre a kereszt hátsó része levált, a sírkövet évtizedes kosz lepte, és a köré helyezett díszkövek is erősen megkoptak. 

Kiváló kezdeményezés volt, hogy 2003-ban Bodolai László és Dávid László egy magyar nyelvű emléktáblát készíttetett és vitt a sírhoz, ugyanakkor annak elhelyezése – az eredeti sírkövön – nem volt a legszerencsésebb. (Erről nem a készíttetők tehettek. Bodolai László utóbb azt mondta nekem, hogy azért került a sírkőre a tábla, mert a temető felügyeletét akkor ellátó brit nagykövetség csak így adott nekik engedélyt.)

Szerettem volna kicsit rendbehozni a sírt. Beszéltem erről a temető őrével és afgán vezetőmmel, Abozárral.

Aztán, amikor afganisztáni tartózkodásom utolsó napján Heratból az iráni határ felé autóztunk, átadtam némi pénzt Abozárnak, és megbeszéltem vele, hogy – miután egyeztetek a magyar emléktábla készíttetőivel – felújítja-felújíttatja a sírt, és kicsit rendbehozza a környékét. Így is lett.
Az ide kitett posztom után villámgyorsan kapcsolatba tudtam lépni Bodolai Lászlóval, a 2003-as emléktábla egyik készíttetőjével (mint kiderült, több közös ismerősöm is volt vele), aki egyből beleegyezett, hogy az ő táblájukat levegyék a sírkőről, és a sír elé helyezzék el. Miután hazaértem a Hongkongból a Keleti pályaudvarig tartó utazásomról, készítettem egy tervet arról, hogy nézne ki a sír a rendbehozatal után, és elküldtem ezt Abozárnak. 

Megkértem arra is, hogy csináltasson egy új emléktáblát. Stein Aurél neve magyarul eddig nem jelent meg a sír környékén sehol. Természetesen nem szerepelt az eredeti, angol nyelvű sírfeliraton, de a 2003-as, amúgy szépen megfogalmazott, magyar nyelvű szöveggel ellátott táblán sem. Ezt a hiányt most pótoltuk.

Mivel úgy gondoltam, nem egyedül vagyok Stein tisztelője, sokunk nevében igyekeztem megfogalmazni az új tábla egyszerű feliratát. Kicsit aggódtam, hogy sikerül-e innen légvonalban mintegy 4300 kilométerre minden magyar ékezetet – az í, é, pláne ú és ő betűn – pontosan felvésni. De úgy tűnik, remekül megoldotta a feladatot az afgán mester. A saját nevemet nem akartam megjeleníteni Stein sírjánál, így csak a monogramom került a táblára.

Megkértem még Abozárt, szórja körbe a sírt zúzott fehér díszkővel, és ültessen pár rózsabokrot is. Ez utóbbi miatt késett kicsit a projekt, de talán megérte kivárni a kabuli tavaszt.
A mesterek megragasztották a keresztet, a 2003-as emléktábla kíméletes eltávolítása után megtisztították az eredeti sírkövet (sajnos az azon lévő nagy repedéssel most sok mindent nem lehetett kezdeni), és rögzítették a sír előtt az immáron két magyar emléktáblát.
A Kabul külvárosában vásárolt zúzott díszkő most még kicsit soknak tűnik, de idővel majd szépen besüpped. A rózsabokrok is megnőnek egyszer. 

Stein Aurél tisztelői – nem csak a temetőőr elmondása szerint a sírra édességet, gyümölcsöt, cigarettát helyező kínai zarándokok, hanem minél több magyar is – reményeim szerint a korábbiakhoz képest méltóbb körülmények között tudnak itt megemlékezni a nagy Kelet-kutatóról.
Ha Kabulban jártok, mindenképpen látogassatok el a brit temetőbe. És kérlek, küldjetek képet!
Most Abozar képeit tudom mutatni. Köszönjük az ő és helyi segítői munkáját!
Kabul amúgy a Keleti pályaudvartól légvonalban 4362, közúton 6021 kilométer.

Nézzétek az instát is: akeletibol

A korábbi posztom Stein Aurélről és sírja felkereséséről

Abozar, afgán segítőm Stein Aurél felújított sírjával, a kabuli brit temetőben. Szabaddá vált az eredeti sírkő, és a régi és az új magyar emléktábla a sír elé került. Fehér zúzott díszkő és rózsabokrok.

Egy korai munkafázis. Sajnos csak egy rossz minőségű telefonos videófelvételből tudtam kivágni, ahogy Abozar mutatja, mivel ragasztotta vissza a kőkereszt levált hátsó részét.

Az új emléktábla még a sír szélén, a sírkőről levett régi fekete már elhelyezve az új helyén.

Abozar fotója a Kabul külvárosában található kőkereskedőnél készült. Itt vette a fehér zúzott követ.

Itt pedig már a sírnál. A korábbi, belinkelt posztomban ugyanitt még az én markomban volt a zúzott kő. Őrülök, hogy sikerült ezzel is kicsit szebbé tenni Stein síremlékét.

Itt látszik a két magyar emléktábla az eredeti sírkő előtt. Korábban a fekete tábla a sírkőre volt erősítve. Érdemes megnézni a korábbi képeket a linkelt posztban.
Sajnos olyan képet nem kaptam, amelyen a díszkőszórás után le lenne tisztítva fekete keret. Majd legközelebb.

A korábbinál mindenképpen rendezettebb lett, és egy darabig a kereszt sem esik szét.

Stein Aurél sírja Kabulban. Rózsabokrokkal.

Köszönjük, Abozar!

Band-e Amir Nemzeti Park

Band-e Amir Nemzeti Park

Afganisztán nemzeti parkja: Band-e Amir.
Hattyús vízibicikli, hazara falu és szovjet harcjármű.
Búcsú Bamjan tartománytól.
A következő út előtt még afganisztáni emlékek tavalyról.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Az előző epizódban: Bamjan és a Buddha-szobrok völgye
A Keleti pályaudvar Band-e Amirtól még 4170 kilométer légvonalban, közúton pedig 5761.

Nem mindennapi látvány. Vízibiciklizés a Band-e Amir tavon.

Az előző kép ott balra lent készült. Ez még előbb, mielőtt leautóztunk volna oda.

Ez pedig még előbb, Bamjanban. Kiégett szovjet páncélozott harcjármű a nyolcvanas évekből.

Úton. Kislányok iskolába igyekeznek. Unicefes hátizsákkal.
 

Bamjantól 75 kilométerre nyugatra igyekszünk.

A Band-e Amir hat tó rendszere. 2015-ben lett nemzeti park a kapun elhelyezett emléktábla szerint.

Kilátás felülről. A por kicsit elvett a panorámából.

Lejjebb.

Tényleg ilyen színe volt.

Meg ilyen. Lent a vízibicikli-kölcsönző. Voltak nők is, szép számmal. Hazaérkezésem után olvastam, hogy a fejkendő helytelen használata miatt a hatóságok kitiltották a nőket. Később egy Szíriában megismert nő ismerősöm járt ott. Ezek szerint átmeneti korlátozás lehetett. Mindenesetre inkább leszedtem azokat a képeket, amelyeken nők voltak.

Még kis tó.

Halak is vannak.

Visszafe indulunk. Bamjan fele. Kértem, hogy álljunk meg egy hazara faluban. Egy férfi jött elénk. Mondta, hogy rendben, de előbb szól a nőknek, hogy menjenek be a házakba. Idegen férfiként nem láthattam meg nőt. 8-10 család él ebben a faluban.

Hazara férfi.

Próbáltam ismerkedni.

Tovább Bamjan felé.

Oppácska. Egy kis vár az út mentén. Mégiscsak a Selyemúton haladunk!

Úton.

Visszaértünk Bamjanba.

Ebédre várva egy étterem különtermében.

A hagyományos éttermek előterében hentes tevékenykedik. Ő is egy hazara etnikumú úr. Kedvesen mosolygott, amikor megkérdeztem, fotózhatom-e.

Szovjet Kamaz teherautó.

Elhagyjuk Bamjant. Nagy élmény volt a városban és környékén körülnézni.

Tájak.

Szamarak.

Tovább dél felé.

Bamjan Buddhái

Bamjan Afganisztán egyik fő nevezetessége. Pontosabban az ottani Buddha-szobrok hűlt helyei. A tálibok rombolták le őket még 2001-ben. A 6-8. században virágzó buddhista központ volt itt, a Selyemút mentén. Aztán megnézzük még a “vörös várost” és a “sikolyok városát” is.

A Keleti pályaudvar Bamjantól még 4242 kilométer légvonalban, közúton pedig 5686.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Kis videóm Bamjanról
A folytatásban Band-e Amir, Afganisztán nemzeti parkja
Az előző epizódban vendégségben jártam egy afgán faluban

55 méteres Buddha-szobor állt itt a 7. századtól 2001-ig. Akkor rombolták le a tálibok.

Itt pedig már a Sakhi (Szahi) mecsetnél, Kabul egyik jelképénél. Hamarosan visszatérünk ide. De előbb..

Itt még az oda vezető autóúton.
Többszáz buddhista szerzetes élt a sziklákba vájt barlangokban. Virágzó buddhista kultúra volt itt, a Selyemút mentén az 5-8. században. Azóta el akartam jönni ide, hogy 2001-ben láttam a pusztításról készült videókat. Hatalmas élmény volt megérkezni.
Ma parkoló és kisebb épületsor fogadja a látogatót. A tálibok a további rombolás helyett belépőt szednek. Itt is kérdezték tőlem, hogy elégedett vagyok-e a biztonsággal. A tálibok számára identitásképező tényező, hogy alapvetően biztonságot és nyugalmat hoztak az országba, a korábbi, merényletekkel súlyosbított, zavaros állapotok után. A nők helyzetéről ilyenkor nem esik szó.
Kicsit más szögből. Balra az 55 méteres Buddha helye, a távolban, a kép jobb szélén pedig a 6. századi, 38 méteres Buddháé. Ehhez érdemes belenagyítani a képbe. Akkor jól látszik a fehér-fekete talibán zászló is, amely most Afganisztán hivatalos lobogója is egyben.
Buddhista szerzetesek éltek itt az 5-8. században. Aztán a helybeli lakosok is.
Raktárként is használták a sziklákba vájt helyiségeket.
Buddha-lábfej és állványozás. Nemzetközi összefogás indult a helyreállításra. Még a tálibok 2021-es visszatérése előtt. Akkor készült az állványzat.
Buddha-alj.
Buddha-lábfej.
A láb mögötti barlangokban buddhista szentély maradványa.
Ez pedig már a másik, 38 méteres Buddha-szobor helye. Ezt is 2001-ben semmisítették meg, csakúgy, mint a másikat, az iszlám eljövetele előtti bálványként. Számos egyéb, kisebb Buddha-szobor is állt ezen a területen.
Romjaiban is lenyűgöző.
Burgonyaföld Buddha-barlanggal.
Jobbra a Buddhák völgye, az előtérben régi benzinkút.
Még egy kirándulás. Shahr-e Zohak, Zohak városa, más néven vörös város. Stratégia helyen fekszik a Bamjan-völgyben. Ellenőrizte az India, Kína, illetve Perzsia közötti forgalmat. Az 5-9. században a fehér hunok, a heftaliták, illetve más türk népek éltek itt, aztán iszlám népesség érkezett, és a Timurida időkben is lakták ezt a települést. A kilátás sem gyenge.
Itt például felismehetők a Timurida-kori iszlám építészet motívumai.
Kupolás helyiség a várban.
Táj a vörös várral. Azt mondták, szemben a konténerekben iráni útépítők laktak, de ők a tálibok visszatérésekor elhagyták a terepet.
És még egy másik vár is belefért a napba. Shahr-e Gholghola, vagyis a sikolyok városa. Azért hívják így, mert 1221-ben a mongol Dzsingisz kán csapatai lemészárolták a lakóit, ahogy számtalan hasonló várossal is tették. Amúgy már a 6. század környékén, a Szaszanida perzsa birodalom idején is állt itt település, a buddhizmus hanyatlásával párhuzamosan pedig muszlim város jött itt létre a 8. század környékén.
A várat még a tálibok előtt jelentős mértékben renoválták, de szerencsére nem úgy tűnik, hogy ez rosszatt tett volna. Vízelvezető megoldásokat is beépítettek. Nekem példamutató felújításnak, állagmegóvásnak tűnt.
A nap már lement, de még kivehető Bamjan város, mögötte pedig a buddhás hegyvonulat, ahol a poszt elején jártunk.
Séta Bamjanban.
Vacsorára dinnye. A szobában maradt egy korábbi brossúra. Sok, konferenciákon, képzéseken és más programokon részt vevő nővel. Ilyen ma már nincs.

Afgán utakon Bamjan felé

Afgán utakon Bamjan felé

Afgán utakon Bamjan felé. Vendégségben Ahangaran faluban. Ebédre a sher berenge nevű tejberizs olajjal és kenyérrel. És egy afgán veteránnal.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Az előzményben állatpiac Kabul peremén
A következő részben: Bamjan és a Buddha-szobrok völgye
A Keleti pályaudvar Bamjantól még 4242 kilométer légvonalban, közúton pedig 5686.

Ahangaran, Afganisztán. Vendégségben.
 
Az odaút. Sok por, sok csacsi.
Kisfiúk az UNICEF-től kapott hátizsákokkal mennek iskolába.
Vár az út mentén.
Afgán táj.
Falu a völgyben.
Szikla. Mire emlékeztet?
Vendégségben. Az istálló. Tehén és borja.
Napelem!
Veterán vendéglátó. Veterán, hiszen még a szovjet megszállás ellen harcolt a nyolcvanas években. Többet itt nem mondanék. Hazara nemzetiségű, ahogy az ázsiai vonásokból látható. A hazarák jellemzően az iszlám síita ágát követik.
Ebédre sher berenge. Tulajdonképpen tejberizs. Olajjal és kenyérrel. Nem lesz a kedvencem. Mindenesetre jó laktató…
Tovább Afganisztánban. Bamjan felé. Hazara kisfiú az út mentén.
Az út szélén marhát vágnak egy hadzsi (hajji) hazatérésének megünneplésére. Kik azok a hadzsik? Akik elzarándokoltak Mekkába.
Megérkezünk Bamjan (Bamyan) városába. Afganisztán egyik leginkább lenyűgöző látnivalója következik a folytatásban.

Állatpiac Kabul szélén

Állatpiac Kabul szélén

Állatpiac Kabul szélén.
Aztán indulunk tovább, Afganisztán belsejébe.
 
Nézzétek az instát is: akeletibol
 
Az előző epizódban Kabul
A folytatásban Bamjan felé utazunk
A Keleti pályaudvar Kabultól még 4362 kilométer légvonalban, közúton pedig 6021.

Az új kék ruhámban próbálok beleolvadni a böllérválogatottba.

Kabul peremén. Megállítottam az autót, amikor megláttam a piacot, és lemásztam a töltésről.

A kis fülkében látható hentesek arra várnak, hogy valamelyik gazda velük vágassa le a marháját, birkáját, kecskéjét. Ott helyben el is intézik. Nagyon kedvesen fogadtak. Ott készült a nyitókép.

Fiúk és juhok.

Etetés.

Böllérmester a kését mutatja. Ha jobban megfigyeljük a nyitóképet, már ott is mutatta szépen.

Eggyel nagyobb böllérkés.

Afgán Bud Spencer.

Szállítmány.
Út.
Kabultól nyugatra. Irány Afganisztán belseje. Nézzük meg Bamjant.

Reptéri kudarc Kabulban és piacozás

Reptéri kudarc Kabulban és piacozás

Reptéri kudarc és piacozás Kabulban. Gránátos-tankos szőnyegek, ruhavásárlás és mauzóleumos naplemente, száraz csirkével lefojtva.
 
Nézzétek az instát is: akeletibol
 
Az előző részben Bábur kertjeiben és a talibán országzászlónál voltam:
A folytatásban: Állatpiac Kabul külvárosában 
A Keleti pályaudvar Kabultól 4362 kilométer légvonalban, közúton pedig 6021.

Kilátás Mohammad Nadir sah mauzóleumától. Visszatérünk ide.

A reggelem a kabuli reptéren indult. Emlékezhettek még arra, milyen drámai jelenetek zajlottak le itt, amikor az amerikaiak elhagyták Afganisztánt 2021 nyarán. A nagy tolongásban és merényletekben többen meghaltak, és voltak olyanok is, akik a felszállni készülő repülőkbe kapaszkodtak, és lezuhantak a magasból. Most minden békés és szervezett volt.
Úgy volt, hogy belföldi járattal átrepülök Mazar-i Sharifba, másnap pedig vissza Kabulba. Ez nem rontottam volna el azt a koncepciót, hogy végig szárazföldön haladok Budapest felé, hiszen ugyanúgy Kabulból folytattam volna az utat. Már be is csekkoltam, sokadmagammal vártam a gépet.

Itt a sokad. Viszont több órás várakozás után közölték, hogy a rossz időjárás miatt törölték a járatot. Ez van. Mazarba és Balhba még vissza kell jönnöm egyszer.

Vissza a szállodába. Mivel kora reggel kellett elhagynom a szállást, mire visszaértem pedig már nem volt nyitva az étterem, a szobámba küldtek késői reggelit.

Végül egyáltalán nem bántam, hogy lett egy extra napom Kabulban. Ez itt a kabuli madárpiac.

Sürgölődés.

Ez jó lesz.

Adásvétel.

Köszörűs mester.

Hentes.

Utcai kifőzde.

A hagyományos pastu fejfedőt, a pakolt próbálom. Sok a pakisztáni gyártmány (Afganisztánban mintegy 18 millió pastu él, Pakisztánban 40 millió!), de végül csak sikerült afgán modellt vásárolnom.

Kandahári típusú fejfedő praktikus dobozban. Nézzük csak meg, milyen kartonból készült..

A kandahári sapik jellemzője a homlok feletti, kapuszerű kivágás. Lehet, hogy ez nem a méretem..

Szabóság. Mindenképpen akartam helyi viseletet vásárolni. Shalwar kameez az egyik neve a hagyományos afgán ruhának. Nem sikerült teljesen megértenem, mi a különbség eközött és a kurta meg a perahan tunban között, de hátha itt valaki tud segíteni.

Ő volt a szabómester, aki hozzámmérte magát, és azt mondta, egyforma magasak vagyunk, úgyhogy a magának félrerakott ruhát adta el nekem, amelyet már elkezdett hímzésekkel díszíteni. Az volt készen kékben, én pedig olyat akartam. Az erdeményt már láthattátok egy beharangozó fotón, de lesz még. Kb. 4000 forintba került.

Kabuli utcakép mecsettel.

Ebbe a mecsetbe be is lehetett végre menni. Sajnos nem mindegyikbe engedik a belépést a talibán hatalomátvétel óta.

Mecsetbelső.

Szőnyeg- (és mindenféle) kereskedésbe érünk.

Rengeteg szőnyeg. Nagyon szépek voltak, de nem igazán volt módom végigcipelni egy szőnyeget egészen a Keletiig. Kicsit bánom már…

2019-es kiadású szőnyeg tankokkal, RPG-vel, géppisztollyal, kézigránátokkal.

Ez egy 2012-es modell. Hasonlókat gyártottak az 1979-es szovjet invázió idejében is, csak akkor szovjet fegyverek szerepeltek rajtuk.

Egy másik dizájn.

A New York-i, World Trade Center elleni támadás és az azt követő amerikai invázió szőnyegen megörökítve.

Emlékeztek a napindító repteres sztorira. Amikor emberek zuhantak le az Afganisztánból evakuált amerikai gépekről. Igen, ez is megvan szőnyegben.

Amúgy ilyen finom szőnyegeket is árulnak. Legközelebb veszek.

Mohammad Nadir sah mauzóleuma. Ő volt az utolsó előtti afgán király (nem összekeverendő Nader sahhal a 18. századi nagy perzsa uralkodóval.) Itt esett meg a podcast-adásban is elmesélt történetem, amikor a helyi, erősen felfegyverkezett talibán őrség szó szerint a szőnyeg szélére ültetett és hosszasan faggatott arról, hogy honnan jöttem és miért. Végül adtak mellék két fegyverest, akik végigkísértek az emlékhelyen.

Kilátás a mauzóleumtól.

Ez itt az utolsó előtti afgán király sírja. 1933-ban meggyilkolták.

Hazafelé egy ilyen erősen száraz, majd parázson tovább szárított csirkét sikerült vásárolnom. Nem ez lett az első számú gasztroélményem, na.

Búcsú a hentestől. A következő posztban elbúcsúzunk Kabultól, és az óriási Buddha-szobrokról, pontosabban azok hűlt helyéről ismert Bamjan felé vesszük az irányt. A Keleti felé.

Kabuli életképek

Életképek, ebéd – és a nagy hódító, Babur kertje. Végül naplemente a talibán országzászlónál, ahol nem szerencsés tálibokat fotózni, viszont érdemes kikerülni a dzsipek platójáról meredező géppuskákat. De mi köze Kabulnak az indiai Taj Mahalhoz?
 
A Keleti pályaudvar Kabultól 4362 kilométer légvonalban, közúton pedig 6021.
 
Nézzétek az instát is: akeletibol
 
A következő elutazásomig igyekszem befejezni a nagy, Hongkongból a Keleti pályaudvarig tartó utam közvetítését. Sok kaland lesz még!
 
A folytatásban reptéri kudarc, piac és szőnyegek.
Emlékeztetőül: az előző epizódban voltam fodrásznál Kabulban, aztán a nemzeti múzeumban. És megnéztem a Sakhi mecsetet, ahol a hagyomány szerint a próféta ruháját is őrizték egy ideig.

Karavánszeráj Bábur kertjeinek bejáratánál. Mindjárt visszatérünk ide.

Ez pedig már este. Afgán fiatalok az országzászló hegyén. Ide is visszatérünk.

A Dahan-e Bagh tér a 2022 decemberében felállított, forgó földgömbbel a közepén. Belenagyítva látszik, hogy Afganisztánt a mostani állami zászlóval, a talibán zászlajával jelölték.

Kiadós ebéd a forróságban. Levettek a lábamról.
Aztán irány Kabul déli városnegyede.
Bábur kertjeinek kapuja balra, jobbra pedig az azt kívülről körbeölelő karavánszeráj részlete. Itt készült a nyitókép is.
Bábur kertjei – ez a neve ennek a sokteraszos parkkomplexumnak, amely a hagyományok szerint 1504-től épült ki, és többek között névadója, a nagy mogul uralkodó sírját őrzi. A képen látszik, hogy szerencsés esetben víz csordogál itt.
Ez itt Bábur sírkertje. A ükunokája, Dzsahán sah (Shah Jahan) építtette. De honnan is lehet ismerős az ő neve?
Kicsit közelebbről Bábur sírja.
Íme Bábur sírja. Bábur rendkívül jelentős történelmi személyiség. 1483-ban, a ma Üzbegisztánhoz tartozó, Fergana-völgyi Andidzsanban született. Én 2018-ban jártam ott, azóta különösen el akartam jutni ide.

Nagy hódítók, Dzsingisz kán és Timur leszármazottja volt. El is foglalta a Timuridák fővárosát, Szamarkandot, cserébe elveszítette Ferganát. Aztán visszafoglalta Ferganát, de elveszítette Szamarkandot. Ezután úgy érezte, hogy ez így nem poén, ezért inkább délnek vette az irányt, és 1504-ben elfoglalta Kabult. Kabul lett a kedvenc városa. Miután sikerült harmadszor is elveszítenie Szamarkandot, végleg délkeletnek fordult, és – hoppácska – elfoglalta Indiát.
 
Oké, (ő még) nem az egészet, de megdöntötte a szubkontinenst uraló Delhi Szultánságot, és ezzel létrehozta a Mogul (vagy Mughal) Birodalmat, amely aztán egészen a brit hódításig fennállt. A döntő csatára Panipat város mellett került sor, itt lelte halálát Bábur ellenfele, Ibrahim Lodi, Delhi szultánja.

Szomorú, ám érdekes párhuzam, hogy ugyanebben az évben kicsit idébb egy másik jelentős csata is lezajlott. Abban szintén életét veszítette a legyőzött állam uralkodója. A vesztes ott is egy jelentős középkori birodalom volt, amelynek a fővárosát a csata után el is foglalta a hódító. És amely birodalom szintén megsemmisült, és abban a formában soha nem is támadt fel.

És akkor a panipati csata évszáma: 1526.

Szóval a mohácsi csata évében hódította meg Bábur Delhit és Észak-Indiát.
Agrában halt meg, 1530-ban, de végakaratában kikötötte, hogy kedvenc városában, Kabulban legyen a végső nyughelye. Így is lett.
Őt a Mogul Birodalom élén a fia, Humajun (Humayun) követte, őt annak a fia, Akbar, őt annak a fia Dzsahangir (Jahangir), őt annak a fia Dzsahán (Jahan).

Dzsahangir, Bábur dédunokája vetette körbe fallal a kertet 1607-es zarándoklata idején, és ő állíttatta az emléktáblát is.
Az ő fia, Dzsahán sah építtette ezt a díszes márvány emlékhelyet ükapja sírja köré. És mit is építtetett még Dzsahán? Nos, például … a Tádzs Mahalt. A mogul építészet kiemelkedő alkotását Agrában, ahol Bábur is meghalt kicsit több mint száz évvel korábban.

Tehát egyetlen rövid történeten belül Dzsingisz kántól Üzbegisztánon és Kabulon át a Tádzs Mahalig jutottunk. Hát nem szép?

Pár méterrel odébb: Dzsahán sah mecsete Bábur kertjében. A ükunoka, miután legyőzte a betörő üzbégeket, 1647-ben Kabulban járt. Akkor építtette ezt a kicsi ám annál szebb mecsetet.

Kicsit odébb. Háremszeráj a 18. századból. Felette a hegyen kicsit balra Kabul citadellája. Jelenleg a talibán katonai területe, ezért nem látogatható.

Közeleg a naplemente, elindulunk az országzászló hegyére.

Kabuli naplemente.

Megálló egy útszéli boltnál. Szépen rendezett gyümölcsök.

Hegynek fel. Közelítünk.

Kabuli naplemente 2. Az országzászló hegyéről.

2022 áprilisában húzták fel először ezt a 40-szer 26 méteres zászlót. A talibán zászlaja – fehér alapon fekete betűkkel az iszlám hitvallás, a sahada – most Afganisztán állami zászlaja is egyben. Fontos zarándokhely ez, különösen az országot uraló tálibok számára. Sokan jönnek fel ide az esti imára. Nőket nem láttam itt sehol. Dzsipekkel érkező, hosszú fekete hajú tálibokat annál inkább. Rám is szóltak, hogy tilos a mudzsaheddineket – így hívják magukat az iszlám harcosai – fényképeznem, úgyhogy ők nem látszanak a képeken. Máshol ez nem volt ekkora probléma. Viszont a bejáratnál álló terepjárók platójáról rám meredő géppuskákat igyekeztem minél hamarabb magam mögött hagyni. Fegyvert tilos bevinni, úgyhogy a kapunál lévő asztalokon sorakoztak a géppisztolyok és egyéb hasonló eszközök.

Fotózkodás, séta, beszélgetés. Hamar körém gyűlt egy kisebb csoport. Faggattak, kedvesen, hogy honnan jöttem, hogy tetszik Afganisztán, és hogy miért nem vagyok muszlim…

Naplemente 3.

Vissza a szállásra. Kabul belvárosa. Folytatódnak a kalandok.

Pár véletlenszerű kép az elmúlt 365 napból

Pár véletlenszerű kép az elmúlt 365 napból

Sűrű év volt. Olyannyira, hogy csak egy töredékéről tudtam posztolni. De ami késik, az nem feltétlenül múlik.
Mexikó, Szíria, Kína, aztán Pakisztán, Afganisztán, Irán, Törökország.
Pár véletlenszerű kép az elmúlt 365 napból. Ígérem, a következő út előtt hazaérünk Kabulból is, ahol az előző közvetítés elakadt az itthoni teendők miatt.
Köszönöm szépen a figyelmet, esetenként aggódást, és persze a sok lájkot, megosztást, hozzászólást.
Folyt. köv.
Addig is BÚÉK mindenkinek!

Karácsonyi selyemutas puzzle

Karácsonyi selyemutas puzzle

Karácsonyra megkaptam magamtól a kínai Landzsouban vásárolt selyemutas puzzle-t.
Hasonló szépeket és boldog ünnepet minden kedves olvasómnak!
Ja, és előbb-utóbb csak hazaérek Kabulból itt is…

Nagy utat tett meg.

Kezdődhet a kirakás.

Ez volt a landzsoui poszt

RoadMovie Podcast

Folytatódik még a sztori itt is, szombaton pedig a Járatlan Utakon Fesztiválon beszélek az útról. Aztán remélhetőleg más helyeken is. Főleg, ha szóltok a közeli művháznak, klubnak. Köszi. Addig is bemelegítésként egy beszélgetés az út első szakaszáról, Kínáról, a RoadMovie Podcast adásában. Remélem, érdekesnek találjátok. A következő részben Afganisztánról, Pakisztánról, Iránról is szó lesz!

Első Rész...

A valóban legendás Keletiből Hongkongba vonatút 10 éves évfordulóján, István a másik irányból és teljesen másik útvonalon indult el a Keleti Pályaudvar felé, többek között Kínán, Afganisztánon és Pakisztánon át.

A dupla adás első része 100% Kína, a világ egyik legnagyobb népességű országa, amelyre ideje méltó időt szánni, hiszen az egyik legkönnyebben elérhető ázsiai úticél Budapestről, amelynek érdekessége jóval túlmutat a felhőkarcolókon és a furcsa ételeken!

Elmegyünk például Vuhanba, ami a koronavírus miatt vált hírhedté, valójában azonban, a legmenőbb város Kínában. Aztán ott vannak a Li folyó mentén magasodó mészkőkúpok, amelyek világszenzációk… lennének, ha egy picit frekventáltabb helyre pottyantak volna. De szó lesz a kínai utazás kihívásairól, furcsa szokásokról és arról is, hogy milyen az igazi kínai konyha, amit akár itthon is megismerhetsz!

Az adásnak pedig a határhoz érve sincs vége, mert a RoadMovie Extrában egy 20 perces beszélgetést hallhatsz a RoadMovie és a CEWE közös fotópályázatának nyertesével Rácz Péterrel, a Homokrajz című képének tanulságos történetéről.

Második rész...

Perger István, Hongkongból a Keletibe tartó vonatútjának legizgalmasabb szakasza a második részben! Irány a Karakoram Highway, a világ legmagasabb hegyei és Afganisztán, a tálibok hatalomátvétele után!

A necces és a legtöbbek által messze kerülendő országok elképesztő tájakat rejtenek, olyannyira, hogy néha azt is nehéz eldönteni, hogy Svájcban, vagy épp a pakisztáni határvidéken járunk e?

A kínai-pakisztáni határon azért bizonyossá vált, hogy ez nem a tiroli Alpok, hanem Himalája nyugati széle, de a felmerülő nehézségeket könnyebb volt elviselni, az alkalmi útitársainkkal kreált bulihangulatban, így véget nem érő sorban állások és csomagokon való átlépkedések után, azért csak sikerült megérkezni az országba.

A 8 ezres hegyek és Islamabad után pedig irány Afganisztán és Kabul, ahol kiderült, hogy mit gondolnak a helyiek a tálibok visszatéréséről, a nők helyzetéről és az is, hogy Afganisztán fővárosa korántsem egy szélfútta porfészek, sokkal inkább egy éppen békés és meglepően modern negyedekkel is rendelkező nagyváros.