Band-e Amir Nemzeti Park
Afganisztán nemzeti parkja: Band-e Amir.
Hattyús vízibicikli, hazara falu és szovjet harcjármű.
Búcsú Bamjan tartománytól.
A következő út előtt még afganisztáni emlékek tavalyról.
Nézzétek az instát is: akeletibol
Az előző epizódban: Bamjan és a Buddha-szobrok völgye
A Keleti pályaudvar Band-e Amirtól még 4170 kilométer légvonalban, közúton pedig 5761.
Nem mindennapi látvány. Vízibiciklizés a Band-e Amir tavon.
Az előző kép ott balra lent készült. Ez még előbb, mielőtt leautóztunk volna oda.
Ez pedig még előbb, Bamjanban. Kiégett szovjet páncélozott harcjármű a nyolcvanas évekből.
Bamjantól 75 kilométerre nyugatra igyekszünk.
A Band-e Amir hat tó rendszere. 2015-ben lett nemzeti park a kapun elhelyezett emléktábla szerint.
Kilátás felülről. A por kicsit elvett a panorámából.
Lejjebb.
Tényleg ilyen színe volt.
Meg ilyen. Lent a vízibicikli-kölcsönző. Voltak nők is, szép számmal. Hazaérkezésem után olvastam, hogy a fejkendő helytelen használata miatt a hatóságok kitiltották a nőket. Később egy Szíriában megismert nő ismerősöm járt ott. Ezek szerint átmeneti korlátozás lehetett. Mindenesetre inkább leszedtem azokat a képeket, amelyeken nők voltak.
Még kis tó.
Halak is vannak.
Visszafe indulunk. Bamjan fele. Kértem, hogy álljunk meg egy hazara faluban. Egy férfi jött elénk. Mondta, hogy rendben, de előbb szól a nőknek, hogy menjenek be a házakba. Idegen férfiként nem láthattam meg nőt. 8-10 család él ebben a faluban.
Hazara férfi.
Próbáltam ismerkedni.
Tovább Bamjan felé.
Oppácska. Egy kis vár az út mentén. Mégiscsak a Selyemúton haladunk!
Úton.
Visszaértünk Bamjanba.
Ebédre várva egy étterem különtermében.
A hagyományos éttermek előterében hentes tevékenykedik. Ő is egy hazara etnikumú úr. Kedvesen mosolygott, amikor megkérdeztem, fotózhatom-e.
Szovjet Kamaz teherautó.
Elhagyjuk Bamjant. Nagy élmény volt a városban és környékén körülnézni.
Tájak.
Szamarak.
Tovább dél felé.
