Ferdószi/Firdauszí (Ferdowsi), a talán legjelentősebb perzsa költő síremléke

Még mindig irán: fűszerek, szőnyegek, türkiz színű zselé és kebab vacsorára

Folytatódik az iráni út. Elindulunk Mashadból Ferdószi költő városába, Tuszba, majd megérkezünk Nisapurba/Nejsaburba. Fűszerek, szőnyegek és türkiz a bazárban, türkiz színű zselé és kebab vacsorára.

Speciális verziók: balra Hasszan Naszrallah, a libanoni (síita) Hezbollah főtitkára, jobbra tőle Khamenei, az iráni legfelsőbb vezető, alatta Szisztani nagy ajatollah, az iraki síiták Nadzsafban székelő, mashadi születésű vallási vezetője.

Nader sah Perzsia egyik legjelentősebb uralkodója (1736-1747), számos korábban elveszett iráni terület visszahódítója volt. Ez az ő mauzóleuma Mashadban.

Ez pedig már Tusz (Tus/Tous) városa, Mashadtól mintegy húsz kilométerre északra. A képen Ferdószi/Firdauszí (Ferdowsi), a talán legjelentősebb perzsa költő, a Sahnáme (Shahnameh), vagyis a Királyok könyve szerzőjének síremléke. 940 és 1020 között élt, tehát átfedésben I. István királyunkkal. A mauzóleum nem ennyire régi – az előző posztban megismert Reza sah emeltette az 1930-as években – bár stílusában a Kr. e. 559-530 között uralkodott II. Kürosz (perzsául egyébként Kuros) paszargadi síremlékére emlékeztet. (Ott két éve jártam, de attól tartok, nem posztoltam róla. Talán hamarosan fogok.) Ügyesen belenagyítva a homlokzaton a Faravahar, vagyis a zoroasztriánus vallás jelképe (két nagy szárny között emberfigura) is megfigyelhető, amely a hármas alapelvet – jó gondolatok, jó szavak, jó tettek – szimbolizálja. Ferdószi igen nagy hatású költő. Harminc éven át írt monumentális műve a perzsa mitologikus ősöktől kezdve meséli el a nép és a birodalom történetét, viszont csak az iszlám hódításig. A zoroasztriánus vallású és a bizánci császársággal hosszú időn át vívott háborúkban kimerült perzsa birodalmat 636-ban, a kadiszíjai (al-Qadisiyyah) csata után foglalták el az arab hódítók, innentől kezdődött Irán gyors iszlamizálódása. Sokak értelmezése szerint Ferdószi az iszlám előtti aranykor nosztalgikus krónikása volt. Emellett a perzsa nyelv megújítója, standardizálója, megőrzője – ezer évvel ezelőtt!

Nem tudom, ki hogy van vele, Ferdószi ezen ábrázolása engem az idősebb Zrínyi Miklósra emlékeztet. A bajszos, kicsit Rákóczi-szerű úr Mehdi Ahavan-Szalesz, egy másik híres, de 20. századi költő.

Az ősi Tusz városának a legépebben megmaradt emléke a nevében Harun ar-Rasidra emlékeztető, de hozzá valószínűleg közzel nem bíró építmény, a Haruníje (Haruniyah).

Irány nyugat: a Binalud-hegység hófödte csúcsai Mashad és Nisapur között

Elvileg nem ebihalak úsztak benne, hanem vagy chiamagok, vagy még inkább édesbazsalikom-magok – amennyire később sikerült rekonstruálni. Mindenesetre vízzel és édes sziruppal, valamint kis rózsavízzel készült.