Ez az a hely, ahol 1799-ben Napoleon Bonaparte egyiptomi hadjáratának mérnök résztvevője, Pierre-François Bouchard meglelte a híres rosette-i követ (magyarul általában valamiért “rozettinek” vagy “rozettainak” ejtik, pedig a z helyett helyesebb az sz hangzó). Az erődöt az előző, alexandriai posztból megismert Káitbej építtette 1470 környékén.
A mamelukok az építkezéshez számos, a környéken talált követ is felhasználtak, nem különösebben törődve azok esetleges eszmei értékével. Az egyik ilyen építőanyag-elem tűnt fel a franciáknak, akik a Fort Julienre átkeresztelt erőd megerősítésén dolgoztak. Az ő egyiptomi hadjáratuk hamarosan elbukott, az izgalmasnak tűnő követ pedig át kellett adniuk a győztes briteknek. 1802 óta a londoni British Museumban látható. A fenti képen pedig az egyik (gyengébb) másolata.
A rosette-i kő egy a Kr.e. 196-ból származó sztélé, vagyis ünnepélyes alkalmakra állított kőtábla töredéke. A sztélé V. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó isteni mivoltáról értekezik, mindezt pedig – hogy az egyiptomi köznép és a görögajkúak számára is érthető legyen – három verzióban: hieroglifákkal, démotikus írással és görögül. Mivel az utóbbi dekódolásával nem volt különösebb probléma, nyilvánvaló volt, hogy ez a tábla lehet a kulcs az addigra már hosszú évszázadok óta érthetetlen hieroglifák megfejtéséhez.
Ez végül 1822-ben, a francia Jean-François Champollionnak sikerült. Szerencsére a franciák pontos másolatot készítettek a kőről, mielőtt átadták volna azt a briteknek.