Búcsú Afganisztántól – és érkezés Iránba. 
Az Afganisztáni Iszlám Emirátusból az Iráni Iszlám Köztársaságba.

Azon belül először is a Sheikh Ahmad-e Jami mauzóleumba, Torbat-e Jam városban. A taybadi határállomás és Mashad között. Ahmad is egy szúfi bölcs volt, 1048 és 1141 között. Az épületkomplexum mintegy 800 éves.
Aztán Razavi Horaszan tartomány fővárosába, Irán második legnagyobb városába, Mashadba. Itt már jártam négy évvel korábban is. Eleve kicsit otthon éreztem magam Iránban. Mindenképpen otthonabb, mint Kínában, Pakisztánban, vagy Afganisztánban.

De még egy pár szó az utóbbiról.

Az eddigi egyik legnagyobb utazási élményem volt keresztülszelni Afganisztánt. Átjutni a határon Pakisztán felől, megtalálni Stein Aurél sírját Kabulban és a Buddha-szobrokét Bamjanban, vízibicikliző helyi bölcsek, a szovjet és a nemzetközi megszállás emlékei, kilőtt tankok és nagyon is használatban lévő amerikai katonai terepjárók. Az iszlám építészet kiemelkedő emlékei Kabulban, Kandaharban, Heratban és másutt. Nagy Sándor emlékei: Alexandriák a selyemút mentén. Ki ne maradjon: nagyon finom dinnyék!

Sokszor kedves és néha bizalmatlan emberek, kellemes és kellemetlen találkozások. Utóbbiak némely ellenőrzőponton. Váratlan piknik közigazgatási dolgozókkal a szaszanida várban. És persze – ezt nem lehet elfelejteni – nagyon kevés nő a közterületeken. Közülük is aki meglátott, vagy véletlenül én néztem rá – egyből elkapta a tekintetét, és az arcába-szemébe igazította a burkáját vagy nikabját. Nemrégiben tovább szigorítottak a nők életét korlátozó szabályokon..

Iránnal folytatjuk. Mashad és Reza imám szentélye

Nézzétek az instát is: akeletibol

Az előző posztban az egyik legszebb épületegyüttes Afganisztánban, Herat mellett
A Keleti pályaudvar az Islam Qala-Taybad határtól 3714 kilométer légvonalban, közúton 4798 km.

Még mindig Afganisztán.
Hvadzsa Abdullah Anszari (Khwaja Abdullah Ansari) szúfi szent mauzóleuma Herattól északkeletre, Gazur Gah faluban. Számomra az egyik legszebb hely Afganisztánban.
Már a szúfi sírjánál jártam, sőt azon is túl, a keleti ejvan (díszes kapuzat) alatt, a kisebb sírkövek között, amikor egy hatalmas termetű, fekete turbános mudzsahedin szólított meg. Másodszorra, aztán harmadszorra már kissé ingerülten, mert nem értettem, mit mond. 

Nyugati ruhámban – farmer és ing – nem volt nehéz kiszúrnia, hogy idegen vagyok. Pusmogták is a naplementében ide zarándoklók, amint elhaladtam mellettük. Kharedzsi, kharedzsi – súgtak össze perzsa/dari nyelven, egymás karját rángatva, felém mutogatva. Nagy nehezen előkerült kicsit lemaradt kísérőm, aki aztán igyekezett angolra átültetni a tálib pastu nyelvű mondatait. Hanghordozásából is kitűnt, hogy komoly tekintéllyel bíró személy.

Miután kiderült számára, hogy utazó vagyok és európai (az, hogy magyar, nem sokat mondott a számára), kedvesen marasztalni kezdett. Meghívott a házába, hogy vacsorázzak vele, aztán aludjak nála. Erre nem volt mód – hiszen másnap már Irán felé indultam -, de amúgy sem mindig könnyű eldönteni, mikor valós az ilyen meghívás, és mikor a vendégjog ősi parancsa kötelezi a felajánlásra a helybelit.

Határozott kézmarkolászások, széles mosolyok és sűrű köszönetnyilvánítások közepette elhárítottam a kedves gesztust, a tálib óriás elbúcsúzott, én pedig folytatam az utamat a komplexum belseje felé. Szúfi ének szólt.

Már megemlékeztünk a nagy Timur fiáról, Sah Ruhról (Shah Rukh), aki Szamarkandból ide, Heratba helyeztette a türk-mongol-perzsa timurida birodalom fővárosát. 1425-ben (tehát a magyar Zsigmond király uralkodása idején) ő rendelte meg ezt a komplexumot Abdullah Anszari tiszteletére. Ő tehát egy 11. században élt muszlim misztikus: szúfi volt, egyúttal Herat védelmező “szentje”.

Az építész, Qavam al-Din Shirazi – amint a neve is mutatja – a perzsiai Sirazból érkezett ide.
A díszes temetkezési helyre nem közembereket, hanem magas státuszú személyeket, hercegeket, derviseket, hivatalnokokat, karonákat, költőket temettek.
A helyet nők külön erre fenntartott idősávban látogathatják.
A komplexumot 2005-től a Svájcban élő, pakisztáni iszmaili imám, Aga Khan alapítványa és a német kormány támogatásával újították fel.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Az előző posztban a herati nagymecsetben jártunk
A történet hamarosan Iránban folytatódik. Hongkong és a Keleti között. Érkezés Iránba.
És akkor újra: Herattól a Keleti pályaudvar 3851 kilométer légvonalban, közúton 4960 km.

Afganisztán, Herat.

Nagymecset, vagy pénteki mecset: Masjid-i Jāmi‘-i Herāt. Az egyik legszebb, amelyben valaha jártam, pedig… A mecset előtt lesz kis tevés és ételes tartalom
is.

Node: a mecset. Az iszlám hódításig perzsa zoroasztriánus templom állt itt, ezt alakították át mecsetté. A korábban mutatott Ghazniban székelő ghaznavidák alatt kibővítették, aztán tovább alakították az egymást követő muszlim dinasztiák, Ghuridák, Kartok, Timuridák, Szafavidák, sőt Mughalok. 

Utóbbiak közül itt járt a később a Tadzs Mahalt építtető Dzsahan (Jahan) sah is. A 180-szor 120 méter alapterületű mecset fennmaradt több földrengés és háború ellenére is, és nem jutott a közeli, még nagyobb Muszalla szomorú sorsára. És a 20. és 21. századi felújítások is elég jól sikerültek..
Az udvar 82×62 méteres, négy nagy ejván (iwan) mellett, 460 kupola és 12 darab, 17 és 36 méter közötti magasságú minaret is található a komplexumban.

Igazán felemelő élmény volt itt lenni. Ehhez hasonlókban Iránban és Üzbegisztánban jártam, de ide lényegesen kevesebben jutnak el.

Nézzétek az instát is: akeletibol

A folytatásban Abdullah Anszari mauzóleuma
Az előző epizódban például Herat várát néztük meg
Herattól a Keleti pályaudvar már csak 3851 kilométer légvonalban. Közúton 4960 km.

Vonatozás Pakisztánban. Rawalpindiből Lahorba. A nyáron ugyanerről a pályaudvarról indultam, de a másik irányba, Pesavar felé.
Barátságos család, vasutasok, hordárok, utasok.

Nézzétek az instát is: akeletibol

A folytatásban cukornádaratás és téglagyári vizit
Az előző epizódban Taxilában látogattunk főleg buddhista emlékeket

Afganisztán nemzeti parkja: Band-e Amir.
Hattyús vízibicikli, hazara falu és szovjet harcjármű.
Búcsú Bamjan tartománytól.
A következő út előtt még afganisztáni emlékek tavalyról.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Az előző epizódban: Bamjan és a Buddha-szobrok völgye
A Keleti pályaudvar Band-e Amirtól még 4170 kilométer légvonalban, közúton pedig 5761.

Bamjan Afganisztán egyik fő nevezetessége. Pontosabban az ottani Buddha-szobrok hűlt helyei. A tálibok rombolták le őket még 2001-ben. A 6-8. században virágzó buddhista központ volt itt, a Selyemút mentén. Aztán megnézzük még a “vörös várost” és a “sikolyok városát” is.

A Keleti pályaudvar Bamjantól még 4242 kilométer légvonalban, közúton pedig 5686.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Kis videóm Bamjanról
A folytatásban Band-e Amir, Afganisztán nemzeti parkja
Az előző epizódban vendégségben jártam egy afgán faluban

Afgán utakon Bamjan felé. Vendégségben Ahangaran faluban. Ebédre a sher berenge nevű tejberizs olajjal és kenyérrel. És egy afgán veteránnal.

Nézzétek az instát is: akeletibol

Az előzményben állatpiac Kabul peremén
A következő részben: Bamjan és a Buddha-szobrok völgye
A Keleti pályaudvar Bamjantól még 4242 kilométer légvonalban, közúton pedig 5686.