Irán színes arcai: Nisapur, Básztam és Damghan képei

Folytatódik az iráni közvetítés – ezúttal különösen színesen. Nisapur, Básztam (elnézést) és Damghan – famecset és sáfrányos jégkrém, avagy hogy nem vettem Pierr Gardian bőröndöt.

Legutóbb ugye megérkeztünk Neyshabourba, magyarosabban Nisapurba. A képen Nisapuri Attár (eredetileg Muhammed Ibn Ibrahim Ferid-eddin) 12-13. századi misztikus költő, a szúfizmus egyik teoretikusa mauzóleuma. És még az idő is szép! Mindjárt visszatérünk ide, Nisapur külvárosába, de előbb a központ.

Nisapurt I. avagy Nagy Sapur alapította a Kr.u. 3. században. Ahogy az a térségben megszokott, a mongolok 1221-ben megostromolták. A legenda szerint miután a harcokban elesett a mongol vezér, az özvegy, aki véletlenül pont Dzsingisz leánya volt, a város teljes elpuszítását kérte a kántól. A papa pedig elegett tett lánya kérésének, és szörnyen megbosszulta a vőgyerek halálát. Állítólag a Nisapur körüli földeken manapság is találnak az ostromban és az azt követő mészárlás során meghalt emberektől származó csontokat. Ja, a képen a nisapuri (dzsameh) nagymecset. Az eredetijét 1493-ban építették.

Jobbra az előtérben az Iránban mindenütt megtalálható adománygyűjtő urna. Mögötte táskabolt. Kénytelen voltam venni valamit, mert az Asgabatban vásárolt türkmén szőnyegem egyre kevésbé fért bele a bőröndömbe.

Ez volt az egyik jelölt, de végül egy hátizsákként hordható eredeti Adidas-hamisítvány mellett döntöttem. Az előző képen a sok közül a jobb felső.

A közelben Omar Khajjam szerintem rendkívül szép, az 1960-as években épült síremléke áll. Okar Khajjam 1048 és 1131 között élt, és igazi polihisztor volt, mondhatnánk reneszánsz ember, de a reneszánsz akkor még sajnos nem volt felfedezve… Költő, csillagász, filozófus és matematikus. A Gergely-naptárnál pontosabb naptárt fejlesztett ki, és kidolgozta a harmadfokú egyenletek megoldását. Hoppá! (5 x a harmadikon +2 x négyzet +2x+8=0, lehet kezdeni.)

Mahrugh, Mohamed próféta leszármazottja mauzóleuma és mecsete a 16. századból.

Csak a 20. században épült, de igazán egyedülálló: kizárólag fából – 40 tonnányiból – megépített mecset. Engem egyértelműen a máramarosi fatemplomokra emlékeztetett. Ki járt már ott?

A famecset melletti toalett.

Ennyi maradt meg a szeldzsuk építészet egyik ékkövéből, miután 1220-ban a mongolok – jó szokásukhoz híven – elpusztították az itt állt várost.

Megérkeztünk Básztam mintegy nyolcezres városába, Sahrúdtól picit északra. Ide van eltemetve egy másik szúfi, Bajazid Basztami. A 9. században élt, nagyapja még zoroasztriánusnak indult, neki pedig már ilyen szép, zarándokhellyé vált mecsetet építettek.

Éppen kis kemény-száraz sajtgolyókat mér. Az ablakon át még látszik Bajazid mecsete.

Estére befutunk Damghanba. Gyors vacsora sörrel. Természetesen csakis alkoholmentessel. De azért német!

Másnap reggel. Matuska Szilveszter emlékmű a damghani vasútállomásnál. Vagy valami ilyesmi. Fú, újabb nagyon érdekes nap indul!

Ferdószi/Firdauszí (Ferdowsi), a talán legjelentősebb perzsa költő síremléke

Még mindig irán: fűszerek, szőnyegek, türkiz színű zselé és kebab vacsorára

Folytatódik az iráni út. Elindulunk Mashadból Ferdószi költő városába, Tuszba, majd megérkezünk Nisapurba/Nejsaburba. Fűszerek, szőnyegek és türkiz a bazárban, türkiz színű zselé és kebab vacsorára.

Speciális verziók: balra Hasszan Naszrallah, a libanoni (síita) Hezbollah főtitkára, jobbra tőle Khamenei, az iráni legfelsőbb vezető, alatta Szisztani nagy ajatollah, az iraki síiták Nadzsafban székelő, mashadi születésű vallási vezetője.

Nader sah Perzsia egyik legjelentősebb uralkodója (1736-1747), számos korábban elveszett iráni terület visszahódítója volt. Ez az ő mauzóleuma Mashadban.

Ez pedig már Tusz (Tus/Tous) városa, Mashadtól mintegy húsz kilométerre északra. A képen Ferdószi/Firdauszí (Ferdowsi), a talán legjelentősebb perzsa költő, a Sahnáme (Shahnameh), vagyis a Királyok könyve szerzőjének síremléke. 940 és 1020 között élt, tehát átfedésben I. István királyunkkal. A mauzóleum nem ennyire régi – az előző posztban megismert Reza sah emeltette az 1930-as években – bár stílusában a Kr. e. 559-530 között uralkodott II. Kürosz (perzsául egyébként Kuros) paszargadi síremlékére emlékeztet. (Ott két éve jártam, de attól tartok, nem posztoltam róla. Talán hamarosan fogok.) Ügyesen belenagyítva a homlokzaton a Faravahar, vagyis a zoroasztriánus vallás jelképe (két nagy szárny között emberfigura) is megfigyelhető, amely a hármas alapelvet – jó gondolatok, jó szavak, jó tettek – szimbolizálja. Ferdószi igen nagy hatású költő. Harminc éven át írt monumentális műve a perzsa mitologikus ősöktől kezdve meséli el a nép és a birodalom történetét, viszont csak az iszlám hódításig. A zoroasztriánus vallású és a bizánci császársággal hosszú időn át vívott háborúkban kimerült perzsa birodalmat 636-ban, a kadiszíjai (al-Qadisiyyah) csata után foglalták el az arab hódítók, innentől kezdődött Irán gyors iszlamizálódása. Sokak értelmezése szerint Ferdószi az iszlám előtti aranykor nosztalgikus krónikása volt. Emellett a perzsa nyelv megújítója, standardizálója, megőrzője – ezer évvel ezelőtt!

Nem tudom, ki hogy van vele, Ferdószi ezen ábrázolása engem az idősebb Zrínyi Miklósra emlékeztet. A bajszos, kicsit Rákóczi-szerű úr Mehdi Ahavan-Szalesz, egy másik híres, de 20. századi költő.

Az ősi Tusz városának a legépebben megmaradt emléke a nevében Harun ar-Rasidra emlékeztető, de hozzá valószínűleg közzel nem bíró építmény, a Haruníje (Haruniyah).

Irány nyugat: a Binalud-hegység hófödte csúcsai Mashad és Nisapur között

Elvileg nem ebihalak úsztak benne, hanem vagy chiamagok, vagy még inkább édesbazsalikom-magok – amennyire később sikerült rekonstruálni. Mindenesetre vízzel és édes sziruppal, valamint kis rózsavízzel készült.