Megdöbbentő, elszomorító és felemelő is: folyik a mohácsi tömegsír feltárása
Egyszerre megdöbbentő, elszomorító és felemelő. Elképesztő élmény.
Folyik az egyik mohácsi tömegsír feltárása.
Az 1526. augusztus 29-ei csatában és utána lemészároltak holttestét ilyen gödrökbe hajították. A testek-csontvázak rendezetlenül, összegabalyodva töltötték az elmúlt közel 500 évet.
Régészeink, antropológusaink aprólékos munkával dokumentálják, kiemelik és megvizsgáják a csontokat. A cél az, hogy 2026-ra külön, méltó módon temethessék el az áldozatokat. De mit keres egy francia antropológus Mohácson?
A fantasztikus munkát itt tudjátok követni:
Mohács 500
Mohácsi Nemzeti Emlékhely mai területén 1960-ban és a csata 450. évfordulóján, 1976-ban tártak fel tömegsírokat, amelyeket aztán a dokumentálás után visszatemettek. Ma ezen a területen öt tömegsírt tartanak számon, de könnyen elképzelhető, hogy még több ehhez hasonlót fognak találni itt és másutt. Ez utóbbira a legvalószínűbb az innen délnyugatra fekvő Majs falu Sátorhely felé eső határa. Ezen a területen folyhatott a leghevesebb küzdelem 1526. augusztus 29-én. Ezt látszik bizonyítani az a nagy számú lelet is – lövedékek, sarkantyúk, érmék, patkók – amelyet az utóbbi években találtak ott régészek, fémkeresős önkéntesek bevonásával.
A nemzeti emlékhely területén mintegy 1700-an nyugszanak az ismert tömegsírokban. Mivel a csatában csak a keresztény oldalon elesettek akár 14-20 ezren is lehettek, szükségszerűen kell lenniük további síroknak. Nem beszélve a többezer itt meghalt török nyughelyéről.
Az emlékhely a Mohács központjától mintegy 7 kilométerre délnyugatra fekvő Sátorhely falu külterületén fekszik. A feltételezések szerint itt lehetett a keresztény csapatok tábora. 1976-ban a kor betont nem sajnáló építészeti stílusában állítottak itt emlékművet (hátrébb, ezen a képen nem látszik). 2011-ben pedig – uniós támogatásból – ezt a Szent Koronára halványan emlékeztető, de sem nem praktikus, sem nem szép, inkább a kilencvenes évek kazah építészetét imitáló múzeumot-rendezvényközpontot építették ide. A kapuzat megint teljesen más stílus. [sóhaj]
Szerencsére az emlékparknak éppen a legfontosabb része, a tömegsírok területe a legelfogadhatóbb. Ott egyszerű kopjafák, illetve azokra rímelő, immár jó negyvenéves faszobrok emlékeztetnek a csata résztvevőire.
2020. augusztus 11. óta tart a feltárás a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös, Mohács 500 csatatérkutatási programjának részeként. Érdemes követni a blogjukat: Mohács 500. A projektet Bertók Gábor vezeti. (A sátor felirata némiképp meglepő ebben a kontextusban..)
Nagyjából dél felől lépünk be a régészek sátrába. A távolban a korábban látott múzeumi épület. Jobbra a számítógép előtt folyik a dokumentálás, illetve a munka digitális támogatása, például a valószínűsíthetően összetartozó csontok meghatározása. Balra a tömegsírban régészek és antropológusok.
Ez a tömegsír mindössze 4,5×3,5 méteres. Az általam korábban látott képeken nagyobbnak tűnt, mint a helyszínen. Viszont ezen a kis helyen is már 97 csontvázat különböztettek meg (többet, mint az 1976-os feltáráskor). Mivel azonban a halottakat teljesen rendezetlenül, szó szerint egymás hegyére-hátára hajigálták a sírgödörbe, egyelőre csak becsülni lehet, mennyi lesz a végső szám. Akár kétszázan is nyugodhatnak ebben az egy sírban. Balra fent láthatók az említett kopjafák.
Ahogy a csontok közül és a csontokról eltávolítják a földet, fokozatosan rajzolódnak ki a csontvázak. Ottjártamig már több mint huszat emeltek ki a sírgödörből. Jól látható, mennyire egymásba fonódnak a végtagok. A halottakat minden bizonnyal több nappal a csata után, a melegben oszlásnak indult állapotban, sebtében vethették a gödrökbe. Van olyan feltételezés is, amely szerint a magyar tábor erődítésére a csata előtt kiásott árkokat használták fel erre a célra.
Személyes kitérő. Kisgyerek koromban őszinte izgalommal és gyakorta lapoztam a Mohács emlékezete című, nagyalakú könyvet. (Erősen történelmi érdeklődésű nagypapámnál, akinek – és ez nem lesz meglepő azok számára, akik egy ideje már követik a Keletiből Hongkongba posztjait – nagy hatékonysággal sikerült továbbörökítenie eme érdeklődését.)
Ebben láttam először felvételeket az 1976-os ásatásokról. Jól emlékszem, hogy már akkor, rossz minőségű fekete-fehér fotókon is milyen megdöbbentő volt látni az akkor 450 éves tömegsírokat, az egymásba gabalyodott csontvázakat, és elképzelni, min mentek keresztül az ott fekvő áldozatok. Aztán jóval később, nagyjából tíz éve végigrágtam magam az Osiris Nemzet és emlékezet sorozatának 650 oldalas, Mohács című forrásgyűjteményén is. (Bár elsőre félelmetesnek hangozhat, valójában félelmetesen izgalmas olvasmány, amely rengeteget elárul a korszakon túl a magyar történelem egészéről, a diplomácia, a politika és a hadvezetés természetéről is. Erről bővebben talán máskor.) Szóval. Mindezek után elképzelhető, milyen élmény volt számomra pár centire állni ettől a magyar történelemben túlbecsülhetetlen jelentőségű helytől. Vagyis pontosan ott.
A régészek és antropológusok a csontokon gyakran találkoznak vágott vagy zúzott sérülések nyomaival. Éles fegyverrel ejtett metszés, levágott combcsontfej, buzogánnyal betört koponya. A korban gyakori volt – a török források büszkélkednek is ezzel – hogy az igazán jónak számító katonák egyetlen suhintással igyekeztek elválasztani az ellenfél fejét a törzsétől. Valószínű, hogy itt, a tábor területén a támadók inkább könnyű vágó- és zúzófegyverellel ellátott könnyűlovasok voltak, ők kaszabolhatták le a később itt eltemetetteket. A csontokon nyomot hagyó lőtt sebek, illetve lövedékek jelenléte ezekben a sírokban nem jellemző. Minden bizonnyal más volt a helyzet a frontvonalban, ahol a keresztény csapatok puskákkal-pisztolyokkal és ágyúkkal is szembekerültek. De ne rohanjunk előre, a mostani ásatás egyik lényegi eleme – az ádozatok méltó eltemetésén túl – ugyanis éppen az, hogy minden lehetséges és elérhető módszerrel megvizsgálják a csontokat. Pontosan mi okozta a halálukat, esetleg milyen betegségük volt, hány évesek voltak, stb-stb. A mai eszközökkel ezen túl nem csak a genetikai eredet, hanem még az is vizsgálható, honnan, melyik területről származott a vizsgált harcos. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a keresztény seregben ezres nagyságrendben voltak németek, lengyelek, horvátok is. (Ne felejtsük, hogy II. Lajos cseh király is volt, nem csak magyar.)
A sírban nagyon kevés a melléklet, vagyis kifosztott, minden bizonnyal szinte meztelenre vagy alsóneműre vetkőztetett halottak fekszenek itt.
Kevéssé közismert Magyarországon, hogy a források szerint a csata másnapján a győztes szultán előtt mintegy kétezer keresztény hadifoglyot fejeztek le. Az 1976-os ásatás során is feljegyezték a régészek, hogy a sírokban sok, a vázaktól külön álló koponyát találtak. Persze – ahogy erről fentebb írtam – ez lehet a korabeli “normális” harcmodor eredménye is. Talán erről is többet tudunk majd meg a mostani vizsgálatok után.
Ha már 1976. Sajnos az akkori feltárás és visszatemetés után a sírokra került földréteg tömege károkat is okozott, esetenként elmozdítva, még rosszabb esetben eltörve a korábban ép(ebb) állapotban dokumentált csontokat.
A 2026-os évfordulóig a III.-on kívül még legalább egy tömegsírt szeretnének feltárni. Bőven marad még kutatnivaló a későbbi, még jobb eszközökkel rendelkező régészgenerációk számára.
Minden tisztelet az ásatáson dolgozóknak! A képek alapján el lehet képzelni, milyen szellemi és fizikai koncentrációt igényel ez a munka. Pallókon egyensúlyozva, a sír fölé görnyedve, forróságban és hamarosan a hidegben is, napi sok órán át. Mindezt úgy, hogy véletlenül se okozzanak kárt a leletekben. Ezúton is köszönöm az ottjártamkor a sátorban dolgozók segítségét és türelmét. Nagyon jófejek voltak, és példásan állták kérdéseim zaklatásszámba menően hosszú sorát. Lehet, hogy megbánják még, de azt ígérték, hogy minden látogatónak szívesen mesélnek.
“De akkor marad egy plusz kezem” – már egy ilyen, a régészszakma kihívásaira kendőzetlenül rávilágító (kisebb képzavar) felkiáltásért is érdemes ellátogatni Mohácsra. Munkaidőben. Ha kifogjuk, olyat is hallhatunk, hogy “lapockaszendvics”.
Egy mohácsi mikrotörténet. A kép előterében William látható. Angolos neve ellenére francia. Francia antropológus Normandiából. Mégis itt dolgozik most Mohácson. Szakmailag érdekesnek tartja, és örül, hogy segíthet. Egyébként a kutatási területe – figyelem! – honfoglaláskori lovasíjászat. Nem vicc! Pontosabban annak is az a vetülete, hogy hogyan változtatja meg az ember csontozatát, izomzatát, vagyis a vázrendszerét a lovagló, pláne a lovasíjász életmód. A magyar honfoglaláskori sírokba sokak mellé temettek lovat. Nos, elég magas szignifikanciaszinten feltételezhető, hogy a lóval eltemetett ember életében lovon járt. Szóval számára a magyar régészet igazi aranybánya.
Most mindenesetre fél évezrede élt magyarok csontvázait segít összerakni. Köszi, William!
Végezetül pár, talán letaglózó kép, szöveg nélkül.
Folytatjuk.
