Ugyanitt: Szergej Koroljov, a szovjet űrprogram atyjának háza. Forró vonallal Moszkvába. Kis videó Bajkonurból.
(Ha rossz minőségben indul el a videó, érdemes a fogaskerék ikonnál HD felbontásra állítani.)
Tegnap Bódy Gergővel beszélgettem a Klubrádió utazós műsorában Kazahsztánról és Üzbegisztánról.
Valamint kipcsakokról, vonatozásról, bajkonuri rakétafellövésről és a Tenkes kapitánya üzbég rajongóiról.
Az adást ezen a linken lehet meghallgatni: (a beszélgetésünk 22:45-kor kezdődik.)
https://www.klubradio.hu/archivum/otos-body-gergovel-2021-januar-26-kedd-1000-15334
Bízom benne, hogy érdekesnek találjátok.
Gergőnek pedig köszi a meghívást!
A szóba került témákhoz illusztrációként összegyűjtöttem pár korábbi posztot. Sok kép és történetek Kazahsztánból, Üzbegisztánból. Bónuszként Türkmenisztánból. Az alábbi linkeken.
A Tenkes kapitánya Üzbegisztánban
A legszebb táj Kazahsztánban: Boszzsira, reggelire lórántotta
A kipcsakok egykori fővárosa, Syganak, és Kazahsztán legszebb épülete Türkisztánban
Szupervonatozás Üzbegisztánban
Pont egy éve néztem meg egy orosz rakétafellövést a kazahsztáni Bajkonurban. Eddigi egyik legnagyobb utazós élményem. (Talán csak Észak-Koreával van egy ligában.)
Mutatok pár képet, amely eddig nem volt látható itt. Remélem, érdekesnek találjátok őket.
És linkelem a két tavalyi posztot. Érdemes visszanézni.
Bajkonur
Bajkonur: a rakétafellövés napja!
Videóüzenet Farkas Bertalannak Fjodor Jurcsihin űrhajóstól
Reggeli a szálláson.
Indul a fellövés napja!
Я ❤️ Байконур!
Kazahsztán, Boszzsira (Босжира). Pontosan egy éve.
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós nemrégiben töltötte be a 70. életévét.
Bajkonurban összefutottam Fjodor Jurcsihin veterán orosz űrhajóssal, aki egy pillanatnyi gondolkodás nélkül állt a kamerám elé, hogy felköszöntse őt. Ezt a rövid videót mutatom most meg, feliratozva.
Ahogy a felvételből is látszik, Fjodor Jurcsihin rendkívül szimpatikus ember, akinek van mire szerénynek lennie.
Ő a világ egyik legtapasztaltabb űrhajósa. Ötször járt az űrben, ebből háromszor a nemzetközi űrállomáson, amelynek az összeszerelésében is részt vett, és egy időben a parancsnoka is volt. Utazott az amerikai Atlantis űrsiklóval és többször Szojuzzal. Egy ilyen alkalommal, 2007-ben a magyar-amerikai “űrturista”, Charles Simonyi, vagyis Simonyi Károly útitársa volt.
Farkas Bertalannak – kissé megkésve – ezúton is minden szépet kívánunk!
Asztana, újabban Nurszultán, Kazahsztán fővárosa.
Ezzel a poszttal zárjuk a nagy kazah körutazást. Illetve csak majdnem. Jön Jurcsihin orosz űrhajós üdvözlete Farkas Bertalannak!
A kazah népmese szerint egy csodamadár, Szamruk az élet fájának, egy nyárfának a tetejére rakta le tojását – ezt idézi meg ez az emlékmű, amely az 1997 utáni új főváros és egész Kazahsztán jelképévé vált. A helyiek alakja miatt Chupa Chups-nak is nevezik.
Amikor egy régi itteni lakost arról kérdeztem, mi volt ezen a helyen korábban, ennyit mondott: krumpli.
Szóval mezőgazdasági terület.
Ez egy teljesen új, modern városrész, számos nemzetközileg elismert sztárépítész dolgozott rajta.
A Bajterek tetején kilátó van. A gömbfelületű és sötétített üveg miatt gyakorlatilag lehetetlen normális fotót készíteni.
Itt a volt elnök, Nazarbajev kéznyomába illesztheti az ember a saját kezét.
Nincs nagy mozgás.
Nurszultán amúgy Ulanbátor után a világ második leghidegebb fővárosa. A sztyeppe közepén fekvő, erősen kontinentális klímájú várost semmi nem védi a Szibéria felől érkező hideg légáramlatoktól. Cserében nyáron olykor jó forró.
Biztos örültek az államigazgatásban dolgozók, amikor 1997-től kezdve ide kellett költözniük a sokkal kellemesebb, hegyekkel körülölelt, fás utakkal gazdagon ellátott Almatyból, oroszosan Alma-Atából.
Balra hátul a magas épület a még félkész Abu Dhabi Plaza. Ha egyszer elkészül, 382 méteres magasságával Közép-Ázsia legmagasabb épülete lesz.
Idén tavasz óta hívják a leköszönt (de a háttérből azért irányító) kazah elnök, Nurszultan Nazarbajev után Nurszultánnak a kazah fővárost. Eredetileg Akmoly volt, aztán a szovjet időkben Celinográd lett, a rendszerváltáskor Akmola. Miután 1997-ben a sokkal barátságosabb és kedvezőbb klímájú Almatyból ideköltöztették a fővárost, átnevezték Asztanára, ami türk nyelveken fővárost jelent. Még ma is sokan így nevezik, bár a hivatalos név már Nurszultán, illetve Nur-Sultan. Hogy ennél is bonyolultabb legyen, a mintegy egymilliós város repterének nemzetközi betűjele továbbra is a Celinográdra utaló TSE.
A 2017-es asztanai világkiállítás központi témája a jövő energiája volt. Ez az EXPO központi épülete, a Nir Alem pavilon, népszerű becenevén a halálcsillag.
Karaganda és környéke: egykori német többségű város a szovjet kazah pusztában, a Gulag maradványai és magyar hadifoglyok sírja. Valamint a világ egyik legnagyobb acélműve, ahonnan Nazarbajev karrierje indult. Az átlagosnál kicsit nyomasztóbb poszt az utat záró asztanai előtt.
Karagandától délre. Tömegsír Szpasszk falu mellett.
A kerítés vonalából látszik, mekkora területen fekszenek a sírok. Számos országból és a Szovjetunió legkülönbözőbb területeiről deportáltak ide tömegesen hadifoglyokat és olyan embereket, akiket a kommunista rendszer az ellenségének tekintett. Sok ország emlékköve áll itt.
Ez az itt raboskodott és meghalt magyar hadifoglyoké.
Pedig a kép készítésekor még messze nem a temető túlsó végében álltam.
A tömegsír hatalmas területén csak a német hadifoglyok közül több mint 5000 nyugszik itt.
Az emlékművek megemlékeznek többek között ide temetett lengyel, cseh, szlovák, román, török, koreai, japán, orosz, ukrán, észt, lett, litván, kirgiz, francia és olasz halottakról is.
Karaganda területén született Nurken Abdirov, a Szovjetunió hőse. A történet szerint a sztálingrádi csata idején találatot kapott gépét egy német hadoszlopba vezette.
Érdekesség, hogy a negyvenes években a frontvonal közeléből ide telepített volgai németek (majd a német hadifoglyok) miatt Karaganda kb. 70 százalékban német lakosságú volt. A rendszerváltás idején közülük mintegy 100 ezren vándoroltak ki innen Németországba.
Ma a város nagyjából fele-fele arányban kazah, illetve szláv (orosz-ukrán) lakosságú.
Látni kellett a világ egyik legnagyobb acélgyárát. Még japán hadifoglyok kezdték építeni az ötvenes években, ma az indiai-luxemburgi ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélkonszernje tulajdona.
Mintegy 17 ezren dolgoznak itt, a nyolcvanas években 41 ezer volt a létszám.
Itt, a temirtaui acélműben dolgozott karrierje kezdetén a nemrég hivatalosan visszavonult kazah vezető (“elbaszi”), Nurszultan Nazarbajev is.
Még egy nyelvi érdekesség: a vas kazahul temir (törökül demir), mongolul tömör.
Az Aral-tó kazah oldalán. Hajóroncsok, homokba vesző falu és besbarmak az Infinyitiben.
A bajkonuri rakétafellövés elsodorta az Aral-tavas posztot, most pótolom.
Egykor a világ negyedik legnagyobb tava volt, a kétezres évekre csak egy egészen pici rész maradt meg belőle.
Ez a világ egyik legnagyobb ember okozta természeti katasztrófája.
A kazah oldalon 2005-ben gátat építettek, leválasztva az északi kisebb részt a déli, végérvényesen eltűnni látszó, sokkal nagyobb területtől. Azóta ez az északi Aral szépen lassan növekszik.
Tavaly az üzbég oldalon jártam. Onnan ezt posztoltam: https://akeletibol.com/mindaz-ami-az-aral-tenger-fo-uzbeg-kikotojebol-mujnakbol-maradt/
Még megvan a sarló és a kalapács. Legalább harminc éve rohad itt ez a hajó. Ez látható egyben a poszt nyitóképén.
Aral város jobbra fent. Az előző képeken onnan haladtunk nyugat felé. A Kokaral-gátat 2005-re a fenti kis tótól délre építették fel, és úgy tűnik, ezt a részt sikerül is megmenteni: a vízszint évről évre emelkedik, és egyre több a hal és a vízi madár.
Ettől délre továbbra is súlyos katasztrófa. Az egykor egységes, hatalmas tó keleti fele 2014-re kiszáradt, csak a nyugati, egyre vékonyodó vízfelület maradt meg. Látható a déli részen Mujnak. A korábban virágzó kikötőváros ma 150 kilométerre van a legközelebbi vízfelülettől.
Ott voltam tavaly.
Ezt posztoltam róla: https://akeletibol.com/vacsora-es-hajnal-az-aral-tonal-es-ami-abbol-maradt/
Almaty környéke: 3000 éves sziklarajzok, a kazah aranyember és osztálykirándulás a tóparton.
Almatytól keletre. Ez a Jeszik-tó, Jeszik/Esik településtől délre. (Az angol és orosz (Issyk/Иссык) átírás miatt a neve összekeverhető a kirgizisztáni Isszik-tóval.) A szép táj közelről nem ennyire idilli. Sok a szemét, és erősen váratlan és tájidegen a hangos elektronikus zenére bulizó iskolások tömege.
Jobbra, az a szobor jelzi a helyet, ahol megtalálták az arany embert. Mellette arany ember – kazahul altyn adam – nevű étterem és karaokebár. Az emlékműből el lehet képzelni azt is, hogy nézett ki az arany ékszerekkel és díszekkel beborított szkíta harcos. Az aranyak egyébként jelenleg az asztanai nemzeti múzeumban vannak, mutatok majd képet róluk. Az arany ember szerencséje nem ő volt a kurgán fő lakója. A halom központi helyén lévő, leggazdagabb sírt kirabolták, a melléksírban fekvő halott így békességben várhatta, hogy a szovjet régészek kiássák. El lehet képzelni, hogy mennyi arany volt a kirabolt sírban.. A hírek szerint az arany ember csontjait visszatemetik.
Ezek pedig már a Tamgaly petroglifák, vagyis sziklarajzok, az UNESCO által védett kulturális örökség. Az itteni bronzkortól a korai vaskorig, vagyis a Kr.e. 14. századtól véstek ide kultikus rajzokat az akkori lakók. Az óriási területen többezer rajz található, vannak későbbi, 20. század eleji rajzok is. A korai kultuszban az ökrök jelentették a fő értéket, aztán egyes ökröket lóvá alakítottak, úgy, hogy a szarvuk azért megmaradt. Az itt jobbra lent látható ökör-lóra később véstek egy emberkét is.
Most látom, hogy mellette plov van kikészítve.
Indulás tovább Türkisztánból keletre. Horezm egykori fővárosa, Otrar, Kazahsztán harmadik legnagyobb városa, Simkent, aztán Szajram és Taraz, a kirgiz határon.
1218-ban egy karaván (egyes források szerint 100, mások szerint 450 fős) érkezett ide Mongóliából. A kereskedőkkel utazott Dzsingisz kán küldötte is. A helyi horezmi kormányzó, Inalcsuk kémeknek tekintette a jövevényeket, és a nagy hatalmú uralkodó, II. Muhammed egyetértésével a teljes delegációt lemészároltatta. Dzsingisz magyarázatot követelt, és újabb küldöttséget menesztett Horezmbe, de ennek tagjait is kivégezték. Ez nem bizonyult túl bölcs döntésnek, ugyanis 1219-ben óriási, bosszúra éhes mongol hadsereg érkezett ide, és elpusztította a várost és rövidesen az egész hatalmas, a Perzsa-öböltől idáig érő Horezmi Birodalmat is. Ezzel kezdődött az Ázsia mélyéből egészen Magyarországig és Lengyelországig érő mongol pusztítás.
A képen egyébként balra egy karavánszeráj központi kútja, elöl lakóépületek, mögötte mecset romjai.
A kazah hős helyett itt a rendszerváltásig Lenin szobra állt.
A város egyébként 1936-ban a nem túl kazahos Mirzoján nevet kapta, mégpedig a karabahi örmény Levon Mirzojánról, aki ekkor a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság kommunista pártjának első titkára volt. Viszont róla két évvel később kiderült, hogy mégsem elég jó elvtárs (kritikát fogalmazott meg például a Dél-Kazahsztánban élő koreaiak északra telepítésével kapcsolatban), ezért a sztálini tisztogatások során kivégezték.
Kemény brainstormingot követően aztán egy kazah népi énekesről Dzsambulnak keresztelték át a várost, amely az ő nevét viselte 1938-tól 1997-ig.
Azóta pedig a korábban itt állt ősi település után: Taraz. De azért, hogy ne legyen ilyen egyszerű: mi a neve annak a régiónak, amelyiknek Taraz a fővárosa? Dzsambul.
