Kis esti séta Kairóban, persze némi piramisozás után

Kis esti séta Kairóban, persze némi piramisozás után

Még egy kis piramisozás. Ez a legrégibb piramis, Dzsószer fáraó lépcsős piramisa Szakkarában. Megnézzük továbbá pl. “Gazdag” Ti sírját és Ramszesz memphiszi kolosszusát. Aztán kis esti séta Kairóban. Bónusz: gázpalack-szállító lovaskocsi és az utolsó perzsa sah nyughelye.

Dzsózser (Zoser) fáraó a Kr.e. 2600-as évek közepén uralkodott. Az ő 60 méter magas síremlékét tartják a világ első piramisának. Az előző posztban látott vörös piramis előtt mintegy fél évszázaddal épült. Elképesztő jelentőségű építmény. Innentől kezdett az emberi civilizáció valóban a magasba törni – építészetileg is.

Az előbb látott Szakkara az ősi Memphisz halotti városa, nekropolisza volt. Memphisz (arabul Menf) fekszik a Nílus melletti termékeny síkságon, a nekropolisz pedig attól kicsit nyugatra, a sivatagban. Most kicsit visszatérünk Memphiszbe. Emlékszünk, ugye, a falafelárusra? Ez ugyanott egy gázszállító jármű.

Memphiszt a hagyomány szerint Kr.e. 3100 (máshol 2950) körül alapította az Alsó- és Felső-Egyiptomot egyesítő legendás uralkodó Ménész vagy Meni, akit általában azonosítanak Narmer fáraóval. Azért itt, mert ez volt a két korábbi királyság határa. A délről északra folyó Nílus itt válik szét több ágra, vagyis itt kezdődik a Nílus deltája.

Minden bizonnyal többszáz évvel korábbi alkotás, és csak később vésték rá Ramszesz nevét. Megvannak a rendőrök jobbra, a fa alatt? Az a trükkjük, hogy odacsalnak a szobor hátoldalához, hogy megmutassanak valamit (meg, hogy takarásban legyenek az esetleges felettestől), aztán baksisért fényképezkednek a turistákkal. Oké, én is csináltam velük fotót…

Nagyjából kétszáz méterrel odébb egy erre a célra emelt épületben őrzik II. Ramszesz másik, mintegy 10 méteres kolosszusát. Jól látszanak az arányok. 1820-ban találta meg Giovanni Caviglia olasz régész, arccal lefele egy mocsaras területen az egykor itt állt Ptah templom romjainál. Először úgy volt, hogy Itáliába, majd hogy a British Museumba szállítják, de szerencsére senki nem vállalta a költségeket.

És akkor átjövünk Szakkarába. (Arabul egyébként a második szótagon van a hangsúly.) Az előző posztban nagyon messziről láthattuk, most viszont itt állunk előtte: ez Dzsószer fáraó szakkarai lépcsős piramisa.
Kr.e. 2650-ben kérte fel Dzsószer fáraó a főépítészét, Imhotepet, hogy építsen neki síremléket. Addig a masztaba (arabul padot jelent) típusú temetkezési helyek voltak divatban. Téglalap alakú építmény, amely alatt a mélyben volt a sírkamra. Ez az épület is így indult, de aztán a masztabát közel négyzetté bővítették, majd ráépítettek egy szintet, meg még egyet, meg még egyet stb. Így lett az egész egy hat szintes lépcsős piramis, amely mintegy az égbe vezető lépcsőként is funkcionált az ide temetett fáraó számára. Csodálatos építmény! Bemenni még (már) nem lehetett, éppen munkások dolgoztak bent, megerősítendő az épület szerkezetét. Ez jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy korábban arról lehetett hallani, hogy az összedőlés határán áll a világ első piramisa.

Megkezdjük a lenyűgöző díszítésű sírok feldolgozását. Masztabákról, főtisztviselők síremlékeiről, tehát nem piramisokról beszélünk. Ez itt Kagemni, Teti fáraó főbírája sírja, a falon a Nílusban halászó, aztán a zsákmányt szállító emberekkel. Jó lesz vigyázni, a Nílusban krokodilok is vannak! (Voltak.)

Ez pedig a legszebben díszített masztaba Szakkarában. A “gazdag” előnévvel illetett Ti sírja. Ti a Szakkara és Gíza között elterülő abu szíri piramisok felügyelője volt, de övé volt az “udvari fő fodrász” és “a király egyetlen barátja” megtisztelő címe is. Ezekkel biztosan jól lehetett menőzni akkortájt.

Felül maga Ti. Lent pedig mészárosok szarvasmarhát vágnak.

Nem kevesebb, mint ezer éven keresztül temették ide a Memphiszben szentként tisztelt és kényeztetett Ápisz-bikákat, miután mumifikálták őket, akárcsak a fáraókat. Az Ápisz-bikákat Ptah isten megtestesülésének tartották. 1851-ben találta meg a homok alatt Auguste Mariette francia régész. Ő ásta ki többek között a fentebb látott memphiszi szfinxet és Ti sírját is.

A hatalmas gránit- vagy mészkőszarkofágok akár 80 tonnát is nyomhatnak. Persze nekem meg sem kottyan egy ilyen sírfedél. A sok szarkofágból egyetlen egyet találtak meg sértetlenül, az összes többit sok évszázada feltörték és kirabolták.

A háttérben az abu szíri piramisok sejlenek fel. Illetve nagyon piciben, balra a gízai nagy piramis. Dzsószer piramisa most nagyjából mögöttünk van, attól még inkább mögöttünk pedig Dahsúr és a vörös, valamint a tört piramis.

Illetve még zárás előtt gyorsan beugrunk az itteni múzeumba. Ez itt Imhotep, az építészetet forradalmasító királyi főépítész fakoporsója.

Ez pedig egy megdöbbentő, 4300 éves dombormű, amely eredetileg Unasz fáraó szakkarai sétányán állt. Az éhező, csontsovány emberek ábrázolása a kutatók szerint egy akkortájt bekövetkezett éghajlatváltozásra és az ennek következtében kialakult éhínségre emlékeztet.

Azért tettem ide, mert elég tipikus. Hosszú szakaszokon ez látszik. Több helyen is úgy tűnik, hogy a tűzfalakba is ablakokat vágnak, ami nem mondható túl biztonságos megoldásnak.

Még a híres Szaláh ad-Dín (Szaladin) szultán építtette a 12. században. Egészen a 19. századig ez volt az egyiptomi uralkodók, helytartók székhelye. Az albán származású Muhammad Ali, aki helytartóként, alkirályként jórészt függetlenítette magát az Isztambulban székelő török szultántól, 1811-ben ide hívta egy nagy szabású lakomára a mameluk vezetőket, vagyis a számára potenciálisan rivális urakat. A buli végén a távozni készülő urakat a Muhammad Alihoz hű albán csapatok a citadella falai között csapdába csalták, és mind egy szálig lemészárolták. Muhammad Ali pedig Egyiptom megkérdőjelezhetetlen ura lett.
Emlékszünk a magyar történelmi párhuzamra? Könyves Kálmán királyunk (1095-1116) megvakíttatta testvérét, Álmost és annak fiát, Bélát, hogy semmiképpen ne legyenek alkalmasak trónkövetelőnek. Miután azonban Kálmán fia, II. István király 1131-ben meghalt, a trónért folyó küzdelemből mégis (Vak) Béla került ki győztesen, és II. Béla néven ő lépett a trónra. Aztán a főurakat országgyűlésre hívta Arad mellé. Aztán amikor szépen összegyűltek, berontottak a királyi csapatok, és a potenciálisan vele ellenséges urakat, hatvannyolcat, lemészároltatta.

Balra Hasszán szultán mecsete és medreszéje 1363-ból. Jobbra pedig az Al-Rifai mecset, amely 1912-ben készült el. Ami miatt különösen érdekes, az az, hogy ide temették el az iráni uralkodót, Reza Pahlavi sahot 1944-ben. Később visszaszállították a holttestét Teheránba, ahol mauzóleumát 1979-ben üresen találták az iszlamista forradalmárok. Pár éve került elő mumifikálódott holtteste egy közeli építkezésen. Erről írtam is itt tavaly áprilisban. A 79-es iszlám forradalom elől apjához hasonlóan emigrációba menekült az utódja Mohammad Reza Pahlavi sah is. Őt is itt temették el, ő viszont a mai napig itt nyugszik.

És még egy kis jutalomital a szálláson. Sakara sör, 15 százalék alkohollal. Kevés – keresztények által üzemeltetett – italbolt van Egyiptomban, onnan van. Ott a lépcsős piramis, de mintha eggyel kevesebb szintje lenne. Sebaj, egész finom volt.

A következő posztban elhagyjuk Kairót, és elkezdjük felderíteni az ország középső, a turisták által rendszerint kihagyott szakaszát. Legközelebb Al-Minya városban alszunk.

Tömény történelem-kontent az Egyiptomi Múzeum kincseivel Kairóban

Tömény történelem-kontent az Egyiptomi Múzeum kincseivel Kairóban

Kairó – Az Egyiptomi Múzeum kincsei, a kopt (keresztény) negyed és Kairó első mecsete. Vigyázat! Időigényes poszt, tömény történelmi tartalom. Viszont ha feldolgozzuk, megvan az alapfokú egyiptomi turista fokozat, és jöhet az önfeledt szórakozás.
Bónusz: Egyiptom kedvenc étele, a kosari.

Howard Carter 1922-ben találta meg a KV (Kings’ Valley / Királyok Völgye) 62-es számú sírban, a Nílus Luxorral átellenes, nyugati partján. Balra ül Tutanhamon, jobbról neje (mellesleg féltestvére, egyúttal a fejszobráról híres Nofertiti lánya), Anheszenamon, aki olajjal kenegeti a fáraót. 3450 éves bútordarab..

Balra Tutanhamon egyik cartouche-a, magyarosan kártusa. A fáraók neveit ilyen, keretbe foglalt módon ábrázolták. Ez segített a rosette-i kő és a hieroglifák megfejtésében is. Ez itt Tutanhamon ötödik kártusa. Nem a Tutankhamon („Amon élő képmása”) nevet, hanem Alsó- és Felső Egyiptom uralkodójának címét jeleníti meg: Nebheperuré, vagyis Ré isteni megtestesülése (máshol „Ré, a megjelenések ura”). Finom munka.

Kicsit visszaugrunk. Ez Kairó keresztény negyede. Jézus és Szűz Mária szőnyegformátumban. A mintegy százmilliós ország lakosságából az adott becsléstől függően 10-15-20 millió keresztény, messze a legnagyobb részben kopt.

A legtöbbek által ismert keresztény egyházszakadás, görögösen szkizma 1054-ben történt, ekkor vált el a nyugati, római katolicizmus és a keleti, ortodox kereszténység. A koptok ennél jóval korábban elszakadtak. Mégpedig 451-ben, a khalkedoni zsinaton. A koptok és más keleti keresztény gyülekezetek tartották magukat ahhoz, hogy Krisztus egy természetű (mono füszisz, innen jön az ebben hívők monofizita megnevezése), vagyis csak isteni lényegű. Az egyház többsége viszont úgy döntött, Krisztus diafizita, vagyis emberi és isteni természete is van.

A kosari az egyiptomiak nagy kedvence. Sajnos a képen csak kevéssé vehető ki az itt készülő egytálétel. Van benne rövid makaróni- és spagettiszerű hosszúkás tészta, rizs, lencse, csípős paradicsomszósz és pirított hagyma. Vegetariánus.
Senkit nem szeretnék megbántani, de – ha nem tudnék arról, mennyire imádják az egyiptomiak – inkább hóvégi fiúkollégiumi vagy agglegényételnek tippelném.
Emlékezzünk meg viszont a nagy magyar történész Kosáry Domokosról. Görgei pedig nem volt áruló! (De erről majd talán egy másik posztban..)

Most újra nekivágunk az egyiptomi múzeumnak. Vele szemben a Poire (franciául körte) nevű menő cukrászdába biztonsági átvilágítás után lehet csak belépni.

A Tahrír tér északi felén álló Egyiptomi Múzeumot 1902-ben adták át. Marcel Dourgnon, francia építész tervezte. Ez a világ legnagyobb és legtekintélyesebb egyiptomi gyűjteményének otthona. De már nem sokáig. A Nílus túlpartján, a Gízai-fennsíkon, a piramisok közelében már épül az új, Nagy Egyiptomi Múzeum. Sőt, már a műkincsek átköltöztetése is gőzerővel folyik. Ha minden jól megy, még idén meg is nyílik.

Ahogy azt már legkésőbb az előző poszt óta tudjuk, a három gízai piramis közül a legkisebb Menkauré fáraóé. Itt ő látható középen. A Kr.e. 2500-as években uralkodott. Balra Hathor istennő, akivel még sokat fogunk találkozni Egyiptomban. Gyönyörű alkotás.

Az Egyiptomi Múzeum legértékesebb tárgyai Tutanhamon fáraó sírjából származnak. Az ő szarkofágját négy, egymásba illeszkedő aranyborítású faszentély vette körül. Ezek mind ebben a múzeumban vannak kiállítva. Ha nem tévedek, ez éppen kívülről a második. Annak is a bal oldali ajtaja. Az Alsó- és Felső-Egyiptom egyesített koronáját viselő fáraó (középen) Ozirisz istennel találkozik.

Talán ez a kedvencem a leletegyüttesből. Tutanhamon sírkamrájától jobbra nyílt egy Carter által kincstárnak elnevezett kisebb helyiség. Ott egy Anubisz-szobor őrizte a mintegy két méter magas, aranyozott kanópuszedény-tartó szentélyt. Ezt pedig négy oldalról egy-egy istennőszobor oltalmazta. Ő az egyikük. Ki tudja, melyik istennő ő?

Az előbb látott szentélyben helyezték el a négy kanópuszedényt, illetve alabástromból készült urnát. Ezek láthatók ezen a képen. Ezekben volt egy-egy mini aranykoporsó, és ezek szolgáltak tulajdonképpeni kanópusz-edényekként, vagyis ezekben őrizték a fáraó belső szerveit. Hagyományosan a négy kanópuszedénybe került az elhalt tüdeje, mája, gyomra, valamint az egyéb belső szervei. Az agy a mumifikálás során megsemmisült. Az orron át feltolt kampószerű eszközökkel lényegében cseppfolyósították, aztán kifolyatták. További érdekesség, hogy a szívet – amit az intelligencia és az érzelmek központjának tartottak – a múmiában hagyták.

Tutanhamon híres halotti maszkja más értékes leletekkel együtt egy külön teremben van, ahol nem szabad fényképezni. Így én sem (nagyon) fotóztam.
Itt van viszont két másik, kevésbé híres, bár nem kevésbé izgalmas halotti maszk. Ők Tuja és férje, Juja. Jobbra Juja, aki egy gazdag és befolyásos nemes és minden bizonnyal Ehnaton fáraó nagyapja volt. (Egyes feltételezések szerint Ehnaton fia volt Tutanhamon.) Esélyes, hogy ő volt Tutanhamon utódja, Ay fáraó apja is. (Az ókori Egyiptom urainál elég gyakori volt a közeli családtagok közötti házasodás, így nem érdemes nagyon fennakadni.)
Tutanhamon sírjának felfedezése előtt Juja és Tuja sírja volt az egyik legépebben megtalált egyiptomi sír (KV46). Juja és Tuja összes koporsója és szarkofágja is megvan. Ezek is itt vannak kiállítva, ahogy mindkettejük múmiája is.
Számos fáraó múmiája is itt fekszik egyébként, meglehetősen méltatlan körülmények között, egy fizetős különteremben. Nagyjából a látogatók derékmagasságában fekszenek szegények koporsójuk és díszeik nélkül, teljesen kiszolgáltatott módon, kicsit sem emelkedett környezetben. Remélhetőleg ez is változni fog az új múzeumban.

A múzeum vécéinek bejáratánál négy nyelven van kiírva, hogy ne adj borravalót. Ehhez képest a vécésnénik, -bácsik első szavai bent: baksis, baksis. Egész Egyiptomban epidemikus a borravalókunyerálás. Ha van cserében szolgáltatás, ha nincs.

Gőzerővel folyik a múzeum költöztetése az új, nagy múzeumba. Muszáj lesz hamarosan visszatérnem Kairóba.. Tud valaki szponzort?

Ez a Hórusz isten védelmezte kisfiú nem más, mint a talán legnagyobb egyiptomi fáraó, a nagy hódító és építtető, II. Ramszesz ifjú kiadása. Kr.e. 1279-től 1213-ig uralkodott, vagyis 66 évig! Az ő múmiája is itt fekszik a fent említett különteremben. 90 vagy 91 évesen halt meg, ami igencsak matuzsálemi kornak számított akkoriban.

Az itt látható festett sztélén a már idősebb II. Ramszeszt látjuk, amint éppen hadifoglyokat részesít lealacsonyító bánásmódban. Sok ehhez hasonlóval fogunk még találkozni, ahogy a Níluson felfele (vagyis délre) haladunk. Figyeljük meg, hogy a foglyok között van egészen sötét bőrű núbiai, valamint szakállas kis-ázsiai (talán hettita) figura is, ezzel is jelképezve, hogy a fáraó minden égtájon aprította az ellent.

Eknaton fáraó légkondival. A feltételezések szerint Eknaton (Akhenaton) volt Tutanhamon apja, és bizonyosan az ő első számú felesége volt a híres fejszobráról ismert Nofertiti/Nefertiti. Eknaton különösen izgalmas személyisége az egyiptomi történelemnek. Kr.e. 1353 és 1336 között uralkodott, eredetileg IV. Amenhotep néven, amely névben megjelenik Amon isten neve, aki akkoriban a sok közül a leginkább tisztelt istenség volt Egyiptomban. Igen ám, de a fáraó úgy gondolta, véget vet az Amon-papság uralmának és az istenkavalkádnak, és – talán a világtörténelemben elsőként – egyistenhitet vezetett be: Aton napisten kultuszát. A nevét Ekn-Atonra változtatta. A fővárost Tébából (a mai Luxorból) a ma Amarna néven ismert település környékére, Ahet-Atonba költöztette, és gazdagon díszítette Aton isten sugaras napkorongjával. Ezt hívják a történészek Amarna-reformnak.
Utóda, Tutanhaton folytatta művét, de csak egy darabig. A papság és még ki tudja mi nyomására visszatért az Amon-hithez, és a nevét is megváltoztatta: így lett Tutanhamon. Hoppá! Minden mindennel összefügg. Mindennel is.

Megvan, mi a Lonely Planet címlapján látható motívum! Ez Ehnaton fáraó koporsója.

Híres ülőírnok-szobor. Portrészerűen. Mintegy 4700 éves.. Egy másik, még híresebb írnokszobor a párizsi Louvre-ben van.

És egy másik híres írnok és pap, Kaaper faszobra, a Kr.e. 2500-as évekből, Szakkarából.

Felirat csak a legnagyobb világnyelveken: angol, arab, szerbhorvát, francia, német, magyar és lengyel. Az Egyiptomi Múzeum boltjának bejárata.

Az ókor után egy kis muszlim Kairó. Ez itt az Al-Azhar mecset és egyetem. Több mint ezer éves, 972-ben, a Fatimida kalifátus idején kezdte meg működését. Mára a szunnita iszlám egyik világszerte leginkább elismert létesítménye. Számos magyar orientalista is itt tanult, és a 19. századi felújításában nagy szerepet játszott az Alexandriában már megismert Herz Miksa.
Izgalmas a balra látható dupla minaret. 1509-ben építtette al-Ghuri. Tőle jobbra régi alexandriai és rasidi ismerősünk, Káitbej minarete. Ez az 1400-as évek végén épült. Tehát mindkettő még Egyiptom (és Magyarország) török inváziója előtt.

1154-ben épült eredetileg. Az Egyiptomban erős kisebbségben lévő síiták úgy tartják, itt temették el Mohammed próféta unokája, Ali kalifa fia, a 680-as kerbalai csatában elesett Husszein fejét.

És végül egy bónuszfotó. Nem én készítettem, több okból sem.
Azt ábrázolja, ahogy Howard Carter felnyitja a már eltávolított első aranyozott szentély után a második, a harmadik és a negyedik ajtaját is, és megpillantja Tutanhamon szarkofágját. A Királyok Völgyében, 1922-ben.
Szorgalmi feladat: visszalapozni ahhoz a képhez, amely ezt az előtérben látható ajtót ábrázolja!
Kimerítő poszt volt, tudom, viszont most megvan az alapfokú egyiptomi utazó képzésünk, úgyhogy elindulhatunk dél felé! (Kikérdezem!)

Egyiptom Kairó történelem

Alexandriából a Szuezi-csatornán át hajóztam Kairóba

Alexandriából a Szuezi-csatornán át hajóztam Kairóba

Alexandriából a Szuezi-csatornán át Kairóba. A rosette-i kő megtalálásának helye Rasidban, kompozás a csatornán Port Szaídban, sportklub Iszmailiában.

Kicsit visszaugrunk. Alexandriából kelet felé az első állomás – szó szerint. Ez Ar-Rashid, vagyis Rasíd, vagyis Rosette, vagyis Rosetta vasútállomása.

Ez az a hely, ahol 1799-ben Napoleon Bonaparte egyiptomi hadjáratának mérnök résztvevője, Pierre-François Bouchard meglelte a híres rosette-i követ (magyarul általában valamiért “rozettinek” vagy “rozettainak” ejtik, pedig a z helyett helyesebb az sz hangzó). Az erődöt az előző, alexandriai posztból megismert Káitbej építtette 1470 környékén.
A mamelukok az építkezéshez számos, a környéken talált követ is felhasználtak, nem különösebben törődve azok esetleges eszmei értékével. Az egyik ilyen építőanyag-elem tűnt fel a franciáknak, akik a Fort Julienre átkeresztelt erőd megerősítésén dolgoztak. Az ő egyiptomi hadjáratuk hamarosan elbukott, az izgalmasnak tűnő követ pedig át kellett adniuk a győztes briteknek. 1802 óta a londoni British Museumban látható. A fenti képen pedig az egyik (gyengébb) másolata.
A rosette-i kő egy a Kr.e. 196-ból származó sztélé, vagyis ünnepélyes alkalmakra állított kőtábla töredéke. A sztélé V. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó isteni mivoltáról értekezik, mindezt pedig – hogy az egyiptomi köznép és a görögajkúak számára is érthető legyen – három verzióban: hieroglifákkal, démotikus írással és görögül. Mivel az utóbbi dekódolásával nem volt különösebb probléma, nyilvánvaló volt, hogy ez a tábla lehet a kulcs az addigra már hosszú évszázadok óta érthetetlen hieroglifák megfejtéséhez.
Ez végül 1822-ben, a francia Jean-François Champollionnak sikerült. Szerencsére a franciák pontos másolatot készítettek a kőről, mielőtt átadták volna azt a briteknek.

Itt is jól látszik a reciklálás. A mamelukok antik oszlopokat is beépítettek.

A hieroglifákkal ékesített ősi díszkőből egyszerű lépcsőt csináltak a mamelukok idejében.

Sötétedés utáni érkezés Damiettába (Tamiatba). A város számos arab-bizánci, majd keresztes háborúnak volt színhelye. Ez itt az Amr Ibn Al-aasz mecset, eredetileg a második legrégibb mecset egész Egyiptomban és így Afrikában. A keresztes háborúk idején többször is keresztény templomként működött. IX. (Szent) Lajos francia király János Trisztán nevű fiát itt keresztelték meg.

Amint kiderült, hogy külföldiek vannak a belvárosban, a mecset egyébként nagyon segítőkész felügyelője ideges telefonálgatásba kezdett, a rendőrség pedig tucatnyi fegyveressel vonult a helyszínre.

Oké, nincs éppen szezon..

Ferdinand de Lesseps francia konzul javasolta 1854-ben Szaíd pasának a Szuezi-csatorna megépítését. A Földközi- és a Vörös-tengert összekötő, egyúttal az ázsiai és az afrikai kontinenst elválasztó csatornát 1869-ben adták át. Ez itt Lesseps 1956-ban, a csatorna egyiptomi államosítása után ledöntött, eredetileg a csatornára néző szobrának a talapzata Port Szaídban. Lesseps szobra már nem áll itt, a város viszont továbbra is Szaíd pasa nevét viseli.

A kompok autósoknak és gyalogosoknak is ingyenesek, és gyakran járnak a nyugati parti Port Szaíd és a keleti parti Port Fuad között.

Itt a kompról mutatom.

Itt tehát éppen Ázsiában vagyunk.

Vissza Afrikába. A nyugati oldali kompkikötő melletti buszpályaudvaron az egykor szebb napokat látott Hotel National épülete.

Némiképp meglepő látvány. Az 1890-ben felszentelt Szent Eugénia katolikus templom, még mindig Port Szaídban.

Gamal Abdel Nasszer Egyiptom elnöke volt 1956 és 1970 között. Ő vette 1956-ban egyiptomi állami tulajdonba a csatornát, ami a szuezi válsághoz, brit-francia-izraeli beavatkozáshoz, majd visszavonulásukhoz vezetett. Éppen a magyar forradalom napjaiban.

A csatornával párhuzamosan észak-déli irányú autópálya is fut.

Ez már Iszmailia, a csatorna közepe táján. Napi 25 órában nyitva.

A Szuezi-csatornát nem is olyan könnyű megközelíteni. Itt, Iszmailiában egy sport- és szabadidőklubba kellett bemenni ahhoz, hogy lejussak a partra. Az élesebb szeműek egy “welcome to Egypt” feliratot is kiszúrhatnak a parton.

Iszmailia várost a csatorna építésekor alapították, és az 1860-as években Egyiptomot vezető helytartóról, Iszmail pasáról kapta a nevét.

Az északi kanyar után visszatértünk Kairóba. A képen a Ramses Hilton magas épületétől balra a Nílus és hídja.
Akkor nézzük meg a piramisokat! A következő posztban.

Egyiptom étel Kairó Szuezi-csatorna