Teherán legmenőbb részét is láttam – fotók a fővárosból

Teherán legmenőbb részét is láttam - fotók a fővárosból

Teherán: a legmenőbb gyalogoshíd, rakéták, ételek, a díszdobozkészítés rejtelmei és Khomeini ajatollah mauzóleuma.

Khomeini grandiózus mecsete Teherántól délre, nem messze a róla elnevezett nemzetközi repülőtérről. Mindjárt mutatok még innen is képeket, de előbb …

A Tabiat gyalogoshíd Teherán egyik legmenőbb része. 2010 és 2014 között épült …

és ahogy itt is látható, két parkot köt össze egy nagy forgalmú út fölött.

De nem ám csak úgy egyenesen. Több szintje is van, egyes zugaiban pedig kávézók találhatók. Naplemente idején különösen népszerű.

Tank alakú pad (tényleg), iráni gyártmányú rakétamodellek, valamit jobbra az igazán súlyos megoldás: Dávid-csillaggal ékesített szemetes “az iszlám forradalom és a szent védelem múzeuma” előtt, az előző híd közelében.

A múzeum nagyon látványos és modern, az 1979-es forradalom előzményeitől indulva elsősorban az 1980-88-as milliós áldozatot követelő, tökéletesen értelmetlen irak-iráni háborúra koncentrál. Hűtött teremben a hegyvidéki, felfűtöttben a sivatagi hadviselést mutatja be, de van itt szétlőtt osztályterem, nyomasztó bombatámadás-szimulátor is. Az aknamezőt modellező részen való áthaladáskor pedig én is majdnem össze…izgultam magam.

Ez pedig már a Niavaran palota, Mohammad Reza, az 1979-ben megdöntött utolsó sah lakhelye.

Balra a falon egy eredeti Vasarely-festmény.

Ez a fentitől pár méterre található fürdőszoba viszont nem tűnik annyira luxusnak. A sah kislányáé volt.

Az előző palotától nagyjából száz méterre található ez a régebbi épület, a Kadzsar (Qajar)-dinasztiából való Ahmed sah (1898-1930) pavilonja.

Ikertornyok: jobbra a Milad-torony, a világ hatodik legmagasabb tornya. 2007-ben készült el, az antenna csúcsa 435 méter magasan van.

As (leves), saláta, kenyér, dough (ajran) és alkoholmentes sör.

Ez pedig újra az iszlám forradalom vezetője, Khomeini ajatollah mauzóleuma. Az építése halálát követően, 1989-ben indult, és még ma is tart.

Középen van a sír. Ez a rész készült el leginkább, a többi szárnyon még erősen dolgoznak.

A rácson túl. Jobbra Khomeini szarkofágja, balra fia és hátrébb Hasemi Rafszandzsani, egy másik forradalmi vezető, egy időben államfő sírja.

Panorámaképen a mecsetbelső.

A képen látszik, hogy készülnek az Iránra oly jellemző kis díszdobozkák, legalábbis azok fedele, a drágábbaknál belseje is. Az egyes kis rúdszerű darabkákat (például fából, rézből, tevecsontból) mintába rendezve összeragasztják, majd szeleteket fűrészelnek belőlük.

Ezt a technikát Khatam-karinak hívják.

Árulnak ilyen technikával készült komplett sakkasztalokat is. Van benne meló, az biztos.

És búcsúzóul egy panorámakép a Tabiat-hídról. Következik pár kép Isztambulból.

Irán legkonzervatívabb városát is megnéztem: Kom, a hittudósok otthona

Irán legkonzervatívabb városát is megnéztem: Kom, a hittudósok otthona

Kom (Qom), a síiták egyik legszentebb és Irán egyik legkonzervatívabb városa, vallási-szellemi központja, hittudósok és tanítványaik otthona. Az itteni síita szemináriumokból indult az 1979-es iszlám forradalomhoz vezető mozgalom. Itt töltötte élete jelentős részét a ma Iránban imámként emlegetett Khomeini nagy ajatollah, a forradalom és az az után létrejött teokratikus állam legfőbb vezetője is.

Korábban volt róla szó, hogy Mashad az iráni síiták legszentebb városa, oda temették el ugyanis a 9. században Reza imámot. Kom a második legszentebb: ide Fatimát temették. Ő Reza húga volt.

Az egész komplexum számos udvarból, imateremből áll. A teljes területe 38 ezer négyzetméter.

A hívek síita jogtudósokhoz fordulhatnak ügyes-bajos dolgaikkal. Ott bent, ő a szakértő.

Kom jellegzetes édessége a szohan: sáfrányos, kardamomos, rózsavizes, pisztáciás aprósütemény. Elég finom.

Remélhetőleg nem a Bibliából ismert Onanról kapta a nevét ez a csoki.

Városi gyorsvasútnak indult.

A Jamkaran (Dzsamkaran) mecset Kom mellett kicsivel. Jelentős zarándokhely.

A hagyomány szerint itt jelent meg egyszer egy pillanatra a Mahdi, a rejtőzködő tizenkettedik imám, aki majd a végítélet napja előtt fog visszatérni, hogy megszabadítsa a világot a gonosztól. (A figyelmesebb olvasók arra is emlékezhetnek, hogy ez az örömteli esemény Mashadban várható.)

A poszt végére pedig újra egy kép – panoráma – a Fatima-mecsetről. A folytatásban megnézzük Khomeini ajatollah monumentális szentélyét Teherántól délre.

étel Irán Kom panorámakép

Íme, az iráni karavánszerájok anyja, Deir-e Gachir

Íme, az iráni karavánszerájok anyja, Deir-e Gachir

Karavánokban gazdag nap Iránban, úton Kóm (Qom), az “iráni Vatikán” felé. Dehnamak és Deir-e Gachin, “a karavánszerájok anyja”.

Pár éve felújított és szállodává (vissza)alakított karavánszeráj a selyemút mentén: Dehnamak, Aradan város mellett, a Szemnanból Kóm felé vezető úton. Ez a régi főbejárat, mellette meg az egyes szobák bejárata, előttük kis előterekkel. Az udvarról
megközelíthető szálláshelyeken a gazdagabb utazók aludtak, a szegények az állatokkal együtt, az istállókban.
Jól látható, hogy a szobák az udvar szintjéhez képest magasabban vannak. Miért? Hogy könnyebben le lehessen pakolni a csomagokat a tevékről, lovakról, szamarakról. Felettébb praktikus. A lépcsők mellett kis, négyzet alakú rések vannak. Az azokban keresztben álló rudakhoz lehetett kikötni az állatokat.

A sarokból. Innen is jól megfigyelhetők az ajtók a szobákhoz. Éjszaka azért eléggé beszűrődött a selyemutat járó kamionok zaja. A sarkokban van az istállók bejárata. A mögöttem lévőt rendezvényteremnel használják, a szemben lévőt étteremnek.
Ez a karavánszeráj a Szafavida dinasztia idején (1501-1736) épült.

Iránban jellemzően jó nagy, akár ötven méteres távolság is van a két irány útteste között. Biztonsági okokból. Ehhez képest nem jobbra le, aluljárón át kavarva, hanem egyszerűen balra kanyarodva lehet visszafordulni. Rendkívül biztonságos, amikor egy autó a belső sávban lelassít a kanyarodáshoz…

Már csak az autópálya túloldalára kell átkommandózni, és ott áll a Deir-e Gachir. Az “iráni karavánszerájok anyjának” is hívják, annyira nagy és egyedülálló.

Panorámaképen a karavánszeráj főfrontja. Érdemes körbenézni. Balra az autópálya. Az eredeti épület a hagyomány szerint I. Ardasir (224-242), a Szasszanida Birodalom megalapítója uralma alatt épült.

Ahogy annyi régi épület Iránban, ez is zoroasztriánus tűztemplomnak indult. Ebben a helyiségben őrizték a tüzet. Az iszlám hódítás után természetesen mecsetté alakították. Ott a háttérben az a fali mélyedés a mihráb, amely a kiblát, Mekka és egyben az ima irányát jelzi.

Jóval nagyobbak az itteni helyiségek, mint az előző karavánszerájban.

Jobbra, a kis mélyedésekben aludtak, illetve főztek, beszélgettek az emberek, balra pedig az állataikat kötötték ki.

Az épület északnyugati sarkában hammam, vagyis hideg- és melegvizes fürdő.

Pár hónapig itt laknak, nem éppen luxuskörülmények között, és ingyen dolgoznak az épület felújításán. Ők fogadják az ide betévedő, nem túl sok utazót is. Az önkéntes munka után visszatérnek saját városukba. A tőlem balra álló fiú például civilben zenész Teheránban. Igazán tiszteletre méltó, amit csinálnak.

A karavánszeráj 69×69 méteres, vagyis 4761 négyzetméteres udvara panorámaképen. A teljes épület külmérete 108×109 méter, vagyis 11 és fél ezer négyzetméter. Az udvar mind a négy oldaláról tíz-tíz szoba nyílik. Ezen kívül négy nagy istálló (ahol a szegényebbek egyúttal aludtak is), továbbá számos egyéb helyiség, mosdó, takarmánytároló is van a szerájban.

Valamiért kedvelnek engem a kutyák, na.

Ez pedig már Kóm, Mashad után a második legszentebb iráni város, a mollahok központja. Emlékszünk még Reza imámra Mashadból? Itt az ő nővére, Fatima szentélye van. Nagyon szép, ráadásul – Mashadtól eltérően – itt az idő is kitűnő volt. Megnézzük ezt is, valamint Khomeini ajatollah egykori házát. És a szohant, a helyi édességet is megkóstóljuk.
A következő posztban…

Deir-e Gachir Irán

Egy teherautó paltóján jutottam Badab-e Szurtba, a perzsa Pamukkale-be

Badab-e Szurt, a perzsa Pamukkale: teherautó platóján a mészkőteraszokhoz, sör iráni módra, városnézés Szemnanban, aztán szállás a karavánszerájban.

Badab-e Szurt Damghantól északra, Mazandaran tartományban, Oroszt falu közelében található. Nem csúnya, pláne ilyen időben. De hogy kerültünk ide?

Mivel péntek, vagyis a muszlim naptár szerint szünnap volt, sok belföldi turista is kirándulni indult. Ez volt a mi szerencsénk is, ugyanis így sok, helyiek által üzemeltetett platós kisteherautó is megjelent a mészkőteraszokhoz legközelebbi parkolóban. Sima személyautóval nem lehet felmenni a sáros és hézagos úton. Amikor megtelt egy plató, indult is fel a csoport.

A bad gázt, az ab vizet jelent perzsául. Szurt pedig a közeli Oroszt falu régi neve. Így lesz a név Badab-e Szurt.

Travertin mészkőből képződött teraszok. A mészkő évezredek alatt, az itt található két termálforrás vízének kihűlése során lerakódó ásványokból alakult ki. A források 1840 méter magasról erednek.

A travertin nem sós vízben, őskorban élt állatok maradványaiból származó, hanem édesvízi környezetben kialakult, fiatalnak számító mészkő. Érdekesség, hogy sok belföldi turistalány ledobta a muszlim kendőt, a hedzsábot, és úgy fényképezkedtek. Ez az iszlám köztársaságban igazából börtönnel sújtandó bűncselekmény. Ezzel nem sokat törődve igyekeznek kihasználni a természet adta szabadságot.

A narancsos-rozsdás színt az egyik forrás vasoxidban gazdag vize adja.

Az előző helytől talán száz méterre: helyiek által üzemeltetett pop-up kávéház, sőt étterem a hegyoldalban.

Az egész területet igen csúf drótkerítéssel vették körül. Ahogy jól megfigyelhető, nem sokat ér, sőt lényegében csak itt, a lukon lehet bemenni a mészkőteraszokhoz.

Utánfutós traktorral még menőbb lett volna felmenni, de azért így sem volt éppen rossz.

Italhűtő a közeli település boltjában. Természetesem mindegyik szigorúan alkoholmentes.

A következő állomás: Szemnan, a hasonnevű provincia fővárosa, közel 200 ezer lakossal. (Megvan az a régi, monarchiabeli történet, amikor a tanár kérdezi: – Mi Arad vármegye hasonnevű székhelye? – Hason.)
A képen életkép a bazárból, jellegzetes, Kadzsár- (Qajar) kori festett csempén katonaábrázolás, felette pedig az 1789-1925 között uralkodott Kadzsár-dinasztia jelképe, a kardot tartó oroszlán, a háta mögül előbukkanó napocskával.

Némiképp váratlan műalkotás pálmás naplementével. Sagha Khane hazrate Jahjebne Moosebne Ja‘far. Vagyis egy szent ember búcsújáró helye. A felirat szerint az egész világ elismeri az ő emberszeretetét.

A háttérben a nagymecset (Jameh Mosque) minaretje. Ez a mecset is egy szasszanida tűztemplom helyén épült.

A korábban is látott jellegzetes festett csempén megörökített 19. századi perzsa katona. (Kicsit olyan, mintha Csontváry Kosztka festette volna.) Ez az időszak nem volt különösebben sikeres a perzsák számára. Ekkor foglalták el tőlük az oroszok Dagesztánt, Grúziát, Örményországot és a mai Azerbajdzsánt is.

Ma itt alszunk. Aztán irány az “iráni Vatikán”, az egyik legszentebb perzsa város, Kóm (Qom). Útközben pedig egy még nagyobb karavánszeráj, Iránban a legnagyobb.

Badab-e Szurt Irán

Az iráni Damghan városát méltatlanul kevesen ismerik, pedig…

Az iráni Damghan városát méltatlanul kevesen ismerik, pedig...

Irán: a méltatlanul kevéssé ismert Damghan városa Mashad és Teherán között. Pisztácia és mandula, Tepe Hisszar ősi vára és a legrégibb iráni mecset.

Tepe Hisszar ősi települése a mai Damghan külterületén, háttérben az Alborz havas vonulata. (Az előtérben denevérszerű lény.)

A Tepe Hisszart 1877-ben fedezték fel újra, aztán az 1930-as, majd 70-es években folytatódtak az ásatások.

Az 1990-es évekre számos történeti réteget azonosítottak a területen. A ma is látható falak főleg a szasszanida időszakból (224-651) származnak. Ezeket az itt is látható módon előkészített agyagtéglákkal igyekeznek restaurálni.

A legkorábbi réteg egy árja település nagyjából Kr.e. 4000-ből (!), aztán jönnek a méd (Kr.e 728-550) és pártus (Kr.e. 248- Kr.u. 224) korszak nyomai. Ez itt a képen minden bizonnyal szasszanida. Figyeljük az enyhén csúcsos boltíveket!

Tepe Hisszar panorámaképen. Középen a fellegvárral.

Vissza Damghan városába. A Tarikhaneh: Irán legrégibbnek tartott mecsete – ha egyáltalán értelmezhető ez a fogalom egy olyan területen, ahol rengeteg régi zoroasztiánus szentélyt alakítottak át mecsetté, miután az arabok elfoglalták a Szasszanida Birodalmat.
Tari türk nyelven istent jelent, a khaneh pedig perzsául házat. Tarikhaneh: Isten háza.
A régi tűztemplom mintegy 2300 éve épült. Ezt alakították át mecsetté az iszlám hódítás után, a 7-8. században.

A négyzet alakú udvart 18 oszlop veszi körbe. Ezek a vaskos, 3 és fél méter magas oszlopok és az enyhén csúcsos boltívek a szasszanida építészet sajátjai.

A háttérben látható, 4,2 méter átmérőjű és eredetileg 30 méternél is magasabb minaret a szeldzsuk időszakban, 1026 és 1029 között épült, azóta itt áll.

Az eredeti díszes teteje már nincs meg. Ezt most párizsias hangulat helyettesíti.

Belföldi látogatócsoport, jobbra pedig a Tarikhaneh nagyon kedves múzeumőre.

A Damghan név a deh mint falu és mighan mint mágusok összetételből ered, jó eséllyel a város iszlám előtti tűzimádó zorosztriánus múltjára utalva.

A görögök Hekatompülosznak, vagyis a száz kapu városának nevezték nagysága miatt. II. Arszakész (Kr.e 217-191) uralma alatt a mai Damghan területén volt a Pártus Birodalom fővárosa. A falfestményen Khamanei legfőbb vezető damghani épületekkel.

Mindkettő a szeldzsuk korból. Az egyik felirat szerint 1087-ből.

A mintegy 60 ezres város Irán pisztáciafővárosa, és itt a környéken terem a vékony, kézzel könnyen eltávolítható héjú mandula is. Felismeritek, mi mi?

Megálló az egyedülálló természeti szépségű Badab-e Szurt mészkőteraszok felé.
A panorámakép jobb szélén első ránézésre egy egyszerű hegy látható. Alaposabban szemlélve azonban feltűnhetnek egy régi erődítmény romjai. A hassisik, másnéven asszaszinok vára állt itt.
A harcias asszaszinok – innen ered a merénylő/gyilkos jelentésű francia és angol szó – valójában a síiták második legnagyobb ága, az iszmaili fő szektája, a nizari tagjai voltak. Perzsia és Szíria hegyeiben éltek nagyjából 1090 és 1275 között, és sok fejtörést okoztak például a Közel-Keletet pusztító-építő európai kereszteseknek. A zöld turistabusz egy éppen a hegyet megmászó török turistacsoporté.
A következő poszt egészen látványos lesz! Maradjanak velünk!

Damghan étel Irán panorámakép

Irán színes arcai: Nisapur, Básztam és Damghan képei

Irán színes arcai: Nisapur, Básztam és Damghan képei

Folytatódik az iráni közvetítés – ezúttal különösen színesen. Nisapur, Básztam (elnézést) és Damghan – famecset és sáfrányos jégkrém, avagy hogy nem vettem Pierr Gardian bőröndöt.

Legutóbb ugye megérkeztünk Neyshabourba, magyarosabban Nisapurba. A képen Nisapuri Attár (eredetileg Muhammed Ibn Ibrahim Ferid-eddin) 12-13. századi misztikus költő, a szúfizmus egyik teoretikusa mauzóleuma. És még az idő is szép! Mindjárt visszatérünk ide, Nisapur külvárosába, de előbb a központ.

Nisapurt I. avagy Nagy Sapur alapította a Kr.u. 3. században. Ahogy az a térségben megszokott, a mongolok 1221-ben megostromolták. A legenda szerint miután a harcokban elesett a mongol vezér, az özvegy, aki véletlenül pont Dzsingisz leánya volt, a város teljes elpuszítását kérte a kántól. A papa pedig elegett tett lánya kérésének, és szörnyen megbosszulta a vőgyerek halálát. Állítólag a Nisapur körüli földeken manapság is találnak az ostromban és az azt követő mészárlás során meghalt emberektől származó csontokat. Ja, a képen a nisapuri (dzsameh) nagymecset. Az eredetijét 1493-ban építették.

Jobbra az előtérben az Iránban mindenütt megtalálható adománygyűjtő urna. Mögötte táskabolt. Kénytelen voltam venni valamit, mert az Asgabatban vásárolt türkmén szőnyegem egyre kevésbé fért bele a bőröndömbe.

Ez volt az egyik jelölt, de végül egy hátizsákként hordható eredeti Adidas-hamisítvány mellett döntöttem. Az előző képen a sok közül a jobb felső.

A közelben Omar Khajjam szerintem rendkívül szép, az 1960-as években épült síremléke áll. Okar Khajjam 1048 és 1131 között élt, és igazi polihisztor volt, mondhatnánk reneszánsz ember, de a reneszánsz akkor még sajnos nem volt felfedezve… Költő, csillagász, filozófus és matematikus. A Gergely-naptárnál pontosabb naptárt fejlesztett ki, és kidolgozta a harmadfokú egyenletek megoldását. Hoppá! (5 x a harmadikon +2 x négyzet +2x+8=0, lehet kezdeni.)

Mahrugh, Mohamed próféta leszármazottja mauzóleuma és mecsete a 16. századból.

Csak a 20. században épült, de igazán egyedülálló: kizárólag fából – 40 tonnányiból – megépített mecset. Engem egyértelműen a máramarosi fatemplomokra emlékeztetett. Ki járt már ott?

A famecset melletti toalett.

Ennyi maradt meg a szeldzsuk építészet egyik ékkövéből, miután 1220-ban a mongolok – jó szokásukhoz híven – elpusztították az itt állt várost.

Megérkeztünk Básztam mintegy nyolcezres városába, Sahrúdtól picit északra. Ide van eltemetve egy másik szúfi, Bajazid Basztami. A 9. században élt, nagyapja még zoroasztriánusnak indult, neki pedig már ilyen szép, zarándokhellyé vált mecsetet építettek.

Éppen kis kemény-száraz sajtgolyókat mér. Az ablakon át még látszik Bajazid mecsete.

Estére befutunk Damghanba. Gyors vacsora sörrel. Természetesen csakis alkoholmentessel. De azért német!

Másnap reggel. Matuska Szilveszter emlékmű a damghani vasútállomásnál. Vagy valami ilyesmi. Fú, újabb nagyon érdekes nap indul!

Básztam Damghan étel Irán Nisapur

Még mindig irán: fűszerek, szőnyegek, türkiz színű zselé és kebab vacsorára

Ferdószi/Firdauszí (Ferdowsi), a talán legjelentősebb perzsa költő síremléke

Még mindig irán: fűszerek, szőnyegek, türkiz színű zselé és kebab vacsorára

Folytatódik az iráni út. Elindulunk Mashadból Ferdószi költő városába, Tuszba, majd megérkezünk Nisapurba/Nejsaburba. Fűszerek, szőnyegek és türkiz a bazárban, türkiz színű zselé és kebab vacsorára.

Speciális verziók: balra Hasszan Naszrallah, a libanoni (síita) Hezbollah főtitkára, jobbra tőle Khamenei, az iráni legfelsőbb vezető, alatta Szisztani nagy ajatollah, az iraki síiták Nadzsafban székelő, mashadi születésű vallási vezetője.

Nader sah Perzsia egyik legjelentősebb uralkodója (1736-1747), számos korábban elveszett iráni terület visszahódítója volt. Ez az ő mauzóleuma Mashadban.

Ez pedig már Tusz (Tus/Tous) városa, Mashadtól mintegy húsz kilométerre északra. A képen Ferdószi/Firdauszí (Ferdowsi), a talán legjelentősebb perzsa költő, a Sahnáme (Shahnameh), vagyis a Királyok könyve szerzőjének síremléke. 940 és 1020 között élt, tehát átfedésben I. István királyunkkal. A mauzóleum nem ennyire régi – az előző posztban megismert Reza sah emeltette az 1930-as években – bár stílusában a Kr. e. 559-530 között uralkodott II. Kürosz (perzsául egyébként Kuros) paszargadi síremlékére emlékeztet. (Ott két éve jártam, de attól tartok, nem posztoltam róla. Talán hamarosan fogok.) Ügyesen belenagyítva a homlokzaton a Faravahar, vagyis a zoroasztriánus vallás jelképe (két nagy szárny között emberfigura) is megfigyelhető, amely a hármas alapelvet – jó gondolatok, jó szavak, jó tettek – szimbolizálja. Ferdószi igen nagy hatású költő. Harminc éven át írt monumentális műve a perzsa mitologikus ősöktől kezdve meséli el a nép és a birodalom történetét, viszont csak az iszlám hódításig. A zoroasztriánus vallású és a bizánci császársággal hosszú időn át vívott háborúkban kimerült perzsa birodalmat 636-ban, a kadiszíjai (al-Qadisiyyah) csata után foglalták el az arab hódítók, innentől kezdődött Irán gyors iszlamizálódása. Sokak értelmezése szerint Ferdószi az iszlám előtti aranykor nosztalgikus krónikása volt. Emellett a perzsa nyelv megújítója, standardizálója, megőrzője – ezer évvel ezelőtt!

Nem tudom, ki hogy van vele, Ferdószi ezen ábrázolása engem az idősebb Zrínyi Miklósra emlékeztet. A bajszos, kicsit Rákóczi-szerű úr Mehdi Ahavan-Szalesz, egy másik híres, de 20. századi költő.

Az ősi Tusz városának a legépebben megmaradt emléke a nevében Harun ar-Rasidra emlékeztető, de hozzá valószínűleg közzel nem bíró építmény, a Haruníje (Haruniyah).

Irány nyugat: a Binalud-hegység hófödte csúcsai Mashad és Nisapur között

Elvileg nem ebihalak úsztak benne, hanem vagy chiamagok, vagy még inkább édesbazsalikom-magok – amennyire később sikerült rekonstruálni. Mindenesetre vízzel és édes sziruppal, valamint kis rózsavízzel készült.

A főétel nagyon finom kebab. Hozzá vaj, amit a rizsre lehet tenni és a joghurtos ital, a dugh.

Folytatjuk Nisapurral, aztán Damghannal. Kóm/Qom és Teherán felé.

étel Irán Nisapur Tusz

Az iráni síiták legfontosabb kegyhelyét látogattam meg Mashadban

Az iráni síiták legfontosabb kegyhelyét látogattam meg Mashadban

Még mindig Irán: Mashhad, Reza imám szentélye. Az iráni síiták legfontosabb, összesen mintegy hatszázezer négyzetméteren elterülő kegyhelye. Reza mellett itt van eltemetve Harún ar-Rasid, az Ezeregyéjszaka meséiből is ismert bagdadi kalifa is. Látványos, érdekességekkel és keresztbe-kasul történő utalásokkal teli poszt jön.
Ezzel a poszttal szeretném köszönteni Tisza Lászlót, a budapesti Eötvös József Gimnázium történelem-földrajz szakos tanárát. Engem sajnos nem tanított, de mongóliai és főleg iráni utazásáról szóló előadásai komoly inspirációt jelentettek számomra. Ő a legendás Herber-Martos-Moss-Tisza hatosztályos gimnáziumi történelemkönyv egyik szerzője is! Szóval köszönöm..

A Reza komplexumban számos udvar és imacsarnok található, emellett könyvtár, egyetem, temető és múzeumok is. Na de ki is volt Reza imám?

Ali ibn Musza ar-Rida – angol szövegekben általában Ridha, perzsául Reza – Mohamed próféta leszármazottja volt, a siíták nyolcadik imámja, akit Harún ar-Rasíd (786-809) fia, al-Mamún, a hetedik abbászida kalifa (813-833) az utódjának jelölt, hogy ezzel sikerüljön leszerelni a síiták lázongását.
818-ban azonban Reza (a mártíromságot amúgy is vallásuk központi elemeként kezelő) síiták szerint mártírhalált halt, mégpedig úgy, hogy – utóddá jelölés ide vagy oda – al-Mamún megmérgeztette őt.
Ezt megelőzően egyébként al-Mamún éppen Mervben, a mostani utam korábbi, türkmenisztáni szakaszán megismert városban élt, innen indult vissza Bagdadba, és ekkor történt a Reza-incidens.
Rezát érdekes módon al-Mamún apja, az ötödik abbászida kalifa, vagyis az “ezeregyéjszakás” Harún ar-Rasíd mellé temették. Hogy ő hogy került ide bagdadi kalifa létére? Úgy, hogy egy évtizeddel korábban egy szamarkandi lázadás leverésére indult, amikor is 809-ben a Tusz régióban található Szanabad faluban meghalt.
Valószínűleg adta magát, hogy mellé temessék az elhunyt “majdnem örökösét”, Rezát.
Szanabad falu pedig a “mártíromság helye”, vagyis Mashad nevet kapta. Ebből fejlődött ki a mára már 3 milliós iráni metropolisz.

A képen a Razavi nagy fórum látható.

A szőnyegek az ajtók. Ott bent van a biztonsági ellenőrzés, motozással. A férfiaknak és nőknek természetesen más szőnyegfalon kell átmenniük.

Elég lélegzetelállító látvány fogadja a zarándokot.

Ugyanott panorámaképen.

A negyedik (a síiták szerint első) muszlim kalifa, Ali és az ő fia, a 680-as kerbalai csatában elesett Husszein után a legszentebb siíta imám, Reza kultusza igen nagy Iránban. Gyakori, hogy ezt a nevet adják a fiúgyermekeknek, esetleg mással kombinálva. Nem véletlen, hogy az 1979-ben elűzött utolsó sah neve is Mohamed Reza volt. Az ő 1941-ben lemondatott apja, az előző sah – akinek egyébként a holttestét tavaly találták meg egy teheráni építkezésen – szintén Reza sah volt.

A rácsokon keresztül lehet pillantást vetni a sírkőre, pontosabban az azt fedő zöld kelmére. A hívek az imádkozás mellett jellemzően pénzt is dobnak a sírhoz, hogy nagyobb eséllyel hallgattassék meg fohászuk. Én a tavalyi libanoni utamon megismert síita ismerősöm nevében helyeztem el kisebb összeget. Figyeljük meg a kék portörlőket. A teremőrök ezzel terelgetik a tömeget, illetve takarják el a kamerákat, ha túlzásnak érzik a fotózást vagy videózást.

Hátul látszik a zarih. Az iráni legfőbb vezető (Iránban nem az elnök a főnök, hiába tűnhet úgy az újságokból), Khamenei ajatollah minden évben rituálisan megtisztítja Reza sírkövét.

Mutatom az ajtóként funkcionáló türkmén szőnyeget. A háttérben felsejlik a Gohar Sad mecset ejvanja (angolosan iwan), vagyis díszes portálja.

Gohar Sad Sahruh timurida uralkodó felesége volt. A róla elnevezett díszes mecset 1405 és 1418 között épült. 1418! Magyarországon Luxemburgi Zsigmond király uralkodott, csak mondom.

Egy mollah épp egy látogatócsoportnak magyarázza, hol járnak. A háttérben látható, fából készült minbar, vagyis szószék igen fontos a síiták számára. Itt fog megjelenni a Mahdi, vagyis a rejtőzködő 12. imám a végítélet napján!

Hátul újra Reza aranykupolája. A téren pedig halotti menet. Megvan a koporsó? Szokás idehozni a holtakat temetés előtt.

A képen több ismerősünk is van! Egyrészt jobbra a kék kupoláról felismerjük a Gohar Sad mecsetet. Másrészt nem rémlik valahonnan a kis aranykupolás építmény?
Az ott a Sziklamecset, a jeruzsálemi Templom-hegyen, a zsidók régi templomának helyére felépített muszlim szentély kicsinyített mása. A hívek szerint ott, a jeruzsálemi hegyen áldozta volna fel Ábrahám fiát, Izsákot, illetve később innen szállt fel az égbe Mohamed próféta, miután Gábriel (arabul Dzsibráil) arkangyal odarepítette őt. Ennek a térnek a neve Quds, vagyis Jeruzsálem udvar.

0,6 négyzetkilométerével nagyobb, mint a 0,44 négyzetkilométeres Vatikán területe. Jól kivehető a Reza szentély arany- és a Gohar Sad kék kupolája. Érdemes megfigyelni a buszpályaudvart és a parkolókat, a csatlakozó utakat, valamint azt, mennyi embert tud egyszerre befogadni a számos nagy udvarral rendelkező komplexum.

Perzsaszőnyegen II. Vilmos német császár, Dem Sieger (A győztesnek) felirattal. A háttérben egyrészt Germánia allegorikus ábrázolása, másrészt talán egy Bismarckra hasonlító Hindenburg, talán egy Hindenburgra hasonlító Bismarck.

Köszi a figyelmet. Következik Tusz, Ferdószi költő városa, valamint Nisapur. Aztán haladunk tovább Teherán felé.

Irán Mashad

Szétnéztem Mashadban, Irán második legnagyobb városában is

A mashadi bazár bejárata, nagyjából száz méterre a fenti tértől.

Szétnéztem Mashadban, Irán második legnagyobb városában is

Megérkezünk Mashadba, Irán második legnagyobb városába és legfontosabb siíta zarándokhelyére, közel a türkmén és az afgán határhoz. Végre sok ember! Sáfrány, all you can eat vacsora narancsos zselével és vécényugatosító applikáció.

Jobbra Reza imám szentélyének és a kapcsolódó zarándoklomplexumnak az egyik bejárata. Lenyűgöző látvány. Képzeljük hozzá a folytonos dudálást.

Nem volt szép idő, sajnos másnap sem, amikor ellátogattunk Reza imámhoz.

Mashad magyaros írásmód, tehát a h hangot is ki kell ejteni. Angolosan Mashhad, esetleg Meshhad terjedt el. A szó egyébként Reza imámra utalva mártíromságot jelent.

Itt vettem iráni sim-kártyát.

Az előtérben sok sáfrány. Mashad környékén terem a legjobb minőségű, világhírű perzsa sáfrány.

Egy hamar feltűnő eltérés Türkmenisztánhoz, főleg Asgabathoz képest: vannak emberek az utcán. Pedig az eső is esett.

Ha jól számolom, 1200 forintba került egy főre. Évente mintegy 20 millió siíta zarándok érkezik Mashadba, hogy felkeresse Reza imám sírját.

Jobbra lent egyszerűbb desszert: itt éppen narancsszínű zselatin. Lesznek még más színek is.

Jobbra a török “ayran”, vagy az indiai “lasszi”, vagyis joghurtos ital iráni megfelelője: a dough. Nagyjából dugk-nak ejtik, a végén a magyarban nem létező torokhanggal. Iránban ugye tilos az alkohol.

Iránban a reggelihez is dukál bab-, lencse- vagy hasonló leves.

Bocsánat, kicsit durva váltás. Szállodai mosdóhelyiség. De nem kell aggódni…

… az európai élményre vágyók csak kihúzzák a mosdó alól a műanyag kiegészítőt. Megvan az előző képen?

És újra a fenti tér este – itt panorámaképen. Érdemes körbenézni. A jobb szélen Reza imám szentélye. Innen jól látszik, milyen óriási kiterjedésű a teljes komplexum.

Folyt. köv.!

étel Irán Mashad

Gyalog érkeztem meg Iránba

Gyalog érkeztem meg Iránba

De előbb terepjáróval a vízmosásokon át az eltemetett sivatagi városba, Gonur Depébe. Mary, kutyus, szomsza, Ladák és türkmén tevedíszek.

De előbb még kicsit vissza.

A ma 120 ezer lakosú Mary helyén a 19. században a tekke türkmének állítottak erődöt, amelyet 1884-ben (vagyis három évvel a “türkmén Mohács”, Gökdepe után) voltak kénytelenek átadni az oroszoknak. A képen a Gurbanguly Hajy metjidi, vagyis a jelenlegi elnökről, Gurbanguly Berdimuhamedowról elnevezett mecset. A minaretek 63 méteresek.

A 2009-ben elkészült mecset dómja a korábbi képeken még kék volt. Úgy tűnik, most bearanyozódott. De hát mi más dukálna az elnök mecsetének?

Gonur Depe (“szürke domb”) egy óriási területen, mintegy 30-50 hektáron fekvő óriási településrendszer a Kr. e. 3-2. évezredből (nem évszázad!).

A Karakum sivatagban a Murgab folyó által éltetett Margiana oázisban kialakult civilizációról keveset tudni. Viktor Sarianidi szovjet (görög-orosz) kutató 1972-ben kezdett itt ásatásokat. Az ő elmélete szerint egy igen jelentős, a mezopotámiai civilizációhoz mérhető városi kultúra nyomait sikerült feltárni. A képen a helyreállított palotaromok.

Egykori öntöde maradványai. Óriási medencéket, valamint temetőket, kerámiakészítő műhelyeket is feltártak. Az egész területet beterítik a cseréptörmelékek.

A 2013-ban elhunyt Sarianidi a feltárt tűztemplomok alapján úgy vélte, Gonur Depe az első monoteista vallás, a zoroasztrianizmus létrejöttének színhelye. Feltételezése szerint maga a vallásalapító, Zoroaszter (Zarathusra) is élhetett itt egy időben. Állítólag tudatmódosító főzetek készítésére utaló leleteket is leltek. Ezeket a helyi mágusok használhatták szertartásokhoz. Ezt a gyakorlatot pedig Zoroaszter is ostorozta írásaiban.

Sajnos a kiásott épületmaradványok teljesen ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A korábban készült légi felvételekhez képest is hatalmas a pusztulás. Ha nem történik lényeges változás a műemlékvédelemben, tíz év múlva nem nagyon marad itt semmi. Őszintén: nem igazán sikerült beazonosítani, hol készülhetett ez a felvétel.

Még ezen a kis dombon is látszanak a cserépdarabok.

Mivel a terepjárónk erősen összemocskolódott a sáros-pocsolyás úton, még a városon kívül le kellett mosatni. A koszos autók vezetőit megbüntetik a városban.

A fülkében töröküléses étkezésre optimalizált szőnyeg, azon műanyag terítő.

Jurta, férfiak és beszőnyegezett teve, valamint asszony.

Egyre kevesebben és öregebben, de élnek még oroszok itt.

A híd közepén türkmén és iráni zászló: ott a határ. A mecset és az őrtorony már Iránban van. A busz csak a híd innenső oldaláig vitt. Onnan már csak kis séta Irán.

Folyt. köv.

étel Gonur Depe Irán Mary Türkmenisztán