Durrës - Tenger gyümölcsei és burek, speciális bicikliutakkal

Albánia

Tengerpart és a tenger gyümölcsei, piac és burek, valamint a Balkán legnagyobb római amfiteátruma. És speciális bicikliutak. Nagyon speciális bicikliutak.

Az előzmény: Érkezés Albániába és Rozafa vára

Az úr éppen az általam vásárolt, házi gyártású olivaolajat helyezi zacskóba. Az érdekesség, hogy azóta sem találom. Áttúrom még az autót.

Én nem itt laktam, hanem a szomszéd házban, ahol egy 50 négyzetméteres, tengerre néző, erkélyes lakást béreltem napi 25 euróért. Akit érdekel, szívesen megadom a nagyon kedves tulajdonos elérhetőségét.

Albánia is elkezdte az átállást a műanyag bankjegyekre. Ahogy például az ausztrál és román pénzek is polimerből készülnek.
Ez az első albán műanyag pénz. 200 lek nagyjából 565 forintot ér. Kicsit elnagyoltan úgy lehet forintra átszámolni, hogy hárommal szorozzuk a lekben kifejezett értéket.
A bankjegyen egyébként Naim Frashëri, az albánok nagy nemzeti költője látható.

A tengerparti szállodasorról a kikötő mellett nagyjából fél óra alatt lehet besétálni a városba. A képen a 2009-ben átadott, Pál apostolról és Szent Asztiuszról elnevezett ortodox keresztény templom.
Szent Asztiusz (albánul Shën Asti) az első albániai szent volt. Ő volt Durres, vagyis a római birodalomhoz tartozó Dyrrachium püspöke, akit hitéért 98-ban halálra kínoztak.
A háttérben érdekes megoldásokkal operáló magasház.

Pálmafás utca (Epidamn bulvár – Epidamnosz volt az itt állt ókori görög város neve), háttérben a nagymecsettel.

Durres tengerparti sétányán hősi emlékmű, új magasházak, valamint az I ❤️ Durrës installáció. Ügyes megoldással két fa mögé helyezve, nehogy zavartalanul le lehessen fotózni.

Szintén a sétányon. A város fölé magasodó dombtetőn pedig a királyi villa. Az utolsó albán király, az 1928 és 1939 között uralkodott Ahmet Zogu nyári rezidenciája. Az ő felesége volt a magyar Apponyi Géraldine. A kommunista korszakban a kormány vendégháza volt, például Hruscsov is aludt itt. Az 1997-es albániai zavargások idején feldúlták. Jelenleg magántulajdonban van, nem látogatható.

Durresnek nagyon jó régészeti múzeuma van. Nem véletlen a leletgazdagság. A várost Epidamnosz néven korintoszi és kerkürai görög gyarmatosítók és helyi illírek alapították a Kr.e. 7. században. A római hódítás után Dyrrachium néven igen jelentős város volt az Adria keleti partján. Olyannyira, hogy itt ért a tengerhez az egyik legfontosabb római út, a Via Egnatia, amely Büzantiont, vagyis Bizáncot, a későbbi Isztambult kötötte össze az Adriával. Ez volt a folytatása a Rómából induló Via Appiának a tenger keleti oldalán. A Via Egnatiáról lesz még szó.
A képen terrakotta figura a Kr.e. 3. század környékéről.

A Kr.u. 2. században építették, és 20 ezer néző befogadására volt alkalmas. Később földrengések pusztították el, aztán rá is építkeztek. Az 1960-as években kezdték újra kiásni, aztán a fedetlenül hagyott terület tovább pusztult. Jelenleg is folynak feltáró-konzerváló munkák.

Csak 1938-ban épült. A kommunizmus idején “ifjúság palotájaként” működött. A rendszerváltás után újjáépítették és újra imahelyként funkcionál.

A mecset közelében, a főtéren. Az Aleksandër Moisiu színház szerintem kimondottan szép épülete az 1950-es évekből.

A bizánci időkből fennmaradt félköríves piactér, fórum maradványai. A cső nem az. A színház hátoldalánál komplett római fürdőt is feltártak.

Mi a furcsa ezen a képen? Több megoldás is lehet. (Sétálunk vissza a tengerpari városrészbe. Új lakótelep.)

Kicsit közelebbről. Nagyon úgy néz ki, hogy a nyolcadik emeleti lakás boldog tulajdonosa egy kétezer éves oszloppal díszítette az teraszát.

Vissza tehát a városközponttól délre elterülő nyaralósorra. Rengeteg szállodát építettek ide az utóbbi években. Az infrastruktúra és a tereprendezés nem feltétlenül tart lépést a brutális ütemű – és egyenetlen minőségű – ingatlanfejlesztéssel.

Vásárlás a boltban. Milánói szalámi. Vagyis nápolyi. Vagyis MAGYAR! Finom volt amúgy.

Az albán Hunyadi, Szkander bég sírját az előző posztban mutattam. Róla nevezték el az albán nemzeti konyakot is. Itt két verziója is látható.

Fentebb említettem az infrastrukturális hiányosságokat. Itt például egy speciális bicikliút.

Nem gond.

Ez már kicsit problémásabb lehet. Főleg sötétben.

Kicsit odébb: innovatív megoldás.
Na de cseppet sem akarok negatívnak tűnni, ezeket érdekességképpen mutatom. Nagyon jól éreztem magam Durresben.

2019 novemberében földrengés érte Albánia nyugati részét. Durresben is többtucatnyian életüket vesztették, és ezernél többen váltak hajléktalanná. 176 épület erősen megrongálódott. Itt is egy sérült lakóépület látható.

Naplemente a szállodasorról nézve. Szemben a város, előtte a kikötő.

Tenger gyümölcsei. Nem sajnálták!

Sok ilyen kutya van a Balkánon a városokban. Nem kell félni tőlük, ezek beoltott, szelíd példányok. Az emberek szemetéből, illetve adományaiból élnek.

Másnap reggel: a durresi piacon.

Nagyon finom gjirokasteri sajtot vettem. Hogy miért azt? Fogalmam sem volt, hogy melyiket vegyem, de Gjirokasterben voltam korábban, és kellemes emlék volt. Ott született egyébként a kommunista diktátor, Enver Hoxha is. A sajtos bácsi egyébként jól beszélt olaszul. A város olasz neve amúgy Durazzo, régebben Magyarországon is így volt ismert.

Ő pedig angolul beszélt. Sajtos, illetve túrós (gjize) bureket vettem. A táblán látszanak az árak.

Burek és ajran a körforgalomban.

Még egy durresi látnivaló. Jelenleg angol nyelvű könyvtár működik itt, de eredetileg ez a fasizmus elleni harc mártírjainak mauzóleuma. Az árkádok alatt az áldozatok hamvaival. 1947-ben kezdték építeni, ennek megfelelő a stílusa is. A lépcsősor tetején egy 1976-os mozaik: Durres felszabadítása. Ezért és az építészeti érdekességért érdemes eljönni ide.

Mondjuk én is furcsa arcot vágnék, ha a vállamat egy katona markolná, az orrom előtt meg egy kézigránát fityegne.
Búcsúzunk Durrestől. Szuper volt!

Ééés.. megérkezünk Tiranába, a fővárosba. Parabolaantennák és légkondik, sok-sok vezetékkel.

A közlekedési lámpa rúdja is zöld vagy piros. És ez még csak egy kis ízelítő a sok tiranai menőségből. Ezekről a következő posztban!

Érkezés Montenegróból Albániába - Rozafa vára és irány Durrës

Albánia

Érkezés Albániába. Csodás kilátás Rozafa várából, a törökverő Szkander bég sírja Lezhë városban és újra érkezés a tengerhez.

Az előzmény: Montenegróban

Gyönyörű időben érkeztem Albániába. Kilátás a 130 méter magasan fekvő Rozafa várából az albánul Buna, szlávul Bojana folyóra.

Szintén fentről. Ott torkollik a Drin/Drim folyó (balra) a Bunába (jobbra).

A Drin tekereg Rozafa körül.

Na jó, még egy! Kicsit, mintha Délkelet-Ázsiában lennénk a természet alapján. De ez a Drin-delta és Albánia.

Balra a Buna, amely a kis csíkként balra fent látható Shodra-tóból folyik ki, és halad az Adria felé. A háttérben Skodra (Shkodër/Szkadar) városa.

Helyén már ősidők óta állt település. Az illírek után rómaiak, bizánciak, szerbek, velenceiek kezén volt. 1478-79-ben velencei-albán-szláv erők védték a töröktől, de végül a vár átadására kényszerültek. Csak 1913-ban űzték ki innen az oszmánokat szerb-montenegrói erők.

Az előző képen és itt az eredetileg Szent Istvánnak (nem a magyarnak) szentelt velencei katedrális romjai. Az 1200-as évekből. A törökök – szokásuk szerint – mecsetté alakították. Ez lett Hódító Mehmed szultán dzsámija. Itt bónusz kúttal.

Az 1478-79-es török ostrom olyan fontos volt, hogy maga a szultán, II. Mehmed is idevonult. Ő azért kapta a hódító, illetve Fatih nevet, mert 1453-ban ő foglalta el Konstantinápolyt. Tegyük hozzá: 1456-ban nem sikerült viszont neki Nándorfehérvár, vagyis Belgrád elfoglalása.

Rozafát Shkodra váraként is nevezik.

Panoráma

Balra a Buna, mögötte a Shkodrai-tó, jobbra a város.

Balra lent az oszmánkori “ólommecset”.

1773-ban építtette Bushati Mehmed pasa, a terület albán-oszmán helytartója. A kupolákat ólom borította, amelyet az évszázadok alatt szépen elhordtak róla. A maradékot állítólag az osztrák-magyar hadsereg 1916-ban. A minaret 1967-ben, villámcsapás következtében omlott le.

Ez pedig már kicsit délebbre, Lezhë városa. Az épület pedig erdetileg Szent Miklós temploma volt, amelyet a törökök I. Szelim szultánról elnevezett mecsetté alakítottak. De előbb a templomban megtalálták Szkander bég, albánul Skënderbeu ide temetett csontjait, amelyekből szerencsehozó amuletteket gyártottak. A kommunista uralom idején a mecsetet lebontották, és Szkander bég tiszteletére mauzóleummá alakították az épület maradványait.

Éppen zárva volt, de egy súlyos bronzajtó nem tántoríthat el egy szívósabb magyar turistát, aki a résen át is tud fotózni.

Szkander bég, más néven Kasztrióta György (Gjergj Kastrioti) Hunyadi János és I. Mátyás királyunk kortársa volt. 1443 és 1468 között volt az albánok fejedelme. Hunyadi szövetségeseként is harcolt a törökök ellen. Sajnos sem az 1444-es várnai, sem az 1448-as második rigómezei csatába nem ért oda csapataival. Mindkettő súlyos keresztény vereséggel végződött.