Az iráni Damghan városát méltatlanul kevesen ismerik, pedig...

Irán: a méltatlanul kevéssé ismert Damghan városa Mashad és Teherán között. Pisztácia és mandula, Tepe Hisszar ősi vára és a legrégibb iráni mecset.

Tepe Hisszar ősi települése a mai Damghan külterületén, háttérben az Alborz havas vonulata. (Az előtérben denevérszerű lény.)

A Tepe Hisszart 1877-ben fedezték fel újra, aztán az 1930-as, majd 70-es években folytatódtak az ásatások.

Az 1990-es évekre számos történeti réteget azonosítottak a területen. A ma is látható falak főleg a szasszanida időszakból (224-651) származnak. Ezeket az itt is látható módon előkészített agyagtéglákkal igyekeznek restaurálni.

A legkorábbi réteg egy árja település nagyjából Kr.e. 4000-ből (!), aztán jönnek a méd (Kr.e 728-550) és pártus (Kr.e. 248- Kr.u. 224) korszak nyomai. Ez itt a képen minden bizonnyal szasszanida. Figyeljük az enyhén csúcsos boltíveket!

Tepe Hisszar panorámaképen. Középen a fellegvárral.

Vissza Damghan városába. A Tarikhaneh: Irán legrégibbnek tartott mecsete – ha egyáltalán értelmezhető ez a fogalom egy olyan területen, ahol rengeteg régi zoroasztiánus szentélyt alakítottak át mecsetté, miután az arabok elfoglalták a Szasszanida Birodalmat.
Tari türk nyelven istent jelent, a khaneh pedig perzsául házat. Tarikhaneh: Isten háza.
A régi tűztemplom mintegy 2300 éve épült. Ezt alakították át mecsetté az iszlám hódítás után, a 7-8. században.

A négyzet alakú udvart 18 oszlop veszi körbe. Ezek a vaskos, 3 és fél méter magas oszlopok és az enyhén csúcsos boltívek a szasszanida építészet sajátjai.

A háttérben látható, 4,2 méter átmérőjű és eredetileg 30 méternél is magasabb minaret a szeldzsuk időszakban, 1026 és 1029 között épült, azóta itt áll.

Az eredeti díszes teteje már nincs meg. Ezt most párizsias hangulat helyettesíti.

Belföldi látogatócsoport, jobbra pedig a Tarikhaneh nagyon kedves múzeumőre.

A Damghan név a deh mint falu és mighan mint mágusok összetételből ered, jó eséllyel a város iszlám előtti tűzimádó zorosztriánus múltjára utalva.

A görögök Hekatompülosznak, vagyis a száz kapu városának nevezték nagysága miatt. II. Arszakész (Kr.e 217-191) uralma alatt a mai Damghan területén volt a Pártus Birodalom fővárosa. A falfestményen Khamanei legfőbb vezető damghani épületekkel.

Mindkettő a szeldzsuk korból. Az egyik felirat szerint 1087-ből.

A mintegy 60 ezres város Irán pisztáciafővárosa, és itt a környéken terem a vékony, kézzel könnyen eltávolítható héjú mandula is. Felismeritek, mi mi?

Megálló az egyedülálló természeti szépségű Badab-e Szurt mészkőteraszok felé.
A panorámakép jobb szélén első ránézésre egy egyszerű hegy látható. Alaposabban szemlélve azonban feltűnhetnek egy régi erődítmény romjai. A hassisik, másnéven asszaszinok vára állt itt.
A harcias asszaszinok – innen ered a merénylő/gyilkos jelentésű francia és angol szó – valójában a síiták második legnagyobb ága, az iszmaili fő szektája, a nizari tagjai voltak. Perzsia és Szíria hegyeiben éltek nagyjából 1090 és 1275 között, és sok fejtörést okoztak például a Közel-Keletet pusztító-építő európai kereszteseknek. A zöld turistabusz egy éppen a hegyet megmászó török turistacsoporté.
A következő poszt egészen látványos lesz! Maradjanak velünk!

Irán színes arcai: Nisapur, Básztam és Damghan képei

Folytatódik az iráni közvetítés – ezúttal különösen színesen. Nisapur, Básztam (elnézést) és Damghan – famecset és sáfrányos jégkrém, avagy hogy nem vettem Pierr Gardian bőröndöt.

Legutóbb ugye megérkeztünk Neyshabourba, magyarosabban Nisapurba. A képen Nisapuri Attár (eredetileg Muhammed Ibn Ibrahim Ferid-eddin) 12-13. századi misztikus költő, a szúfizmus egyik teoretikusa mauzóleuma. És még az idő is szép! Mindjárt visszatérünk ide, Nisapur külvárosába, de előbb a központ.

Nisapurt I. avagy Nagy Sapur alapította a Kr.u. 3. században. Ahogy az a térségben megszokott, a mongolok 1221-ben megostromolták. A legenda szerint miután a harcokban elesett a mongol vezér, az özvegy, aki véletlenül pont Dzsingisz leánya volt, a város teljes elpuszítását kérte a kántól. A papa pedig elegett tett lánya kérésének, és szörnyen megbosszulta a vőgyerek halálát. Állítólag a Nisapur körüli földeken manapság is találnak az ostromban és az azt követő mészárlás során meghalt emberektől származó csontokat. Ja, a képen a nisapuri (dzsameh) nagymecset. Az eredetijét 1493-ban építették.

Jobbra az előtérben az Iránban mindenütt megtalálható adománygyűjtő urna. Mögötte táskabolt. Kénytelen voltam venni valamit, mert az Asgabatban vásárolt türkmén szőnyegem egyre kevésbé fért bele a bőröndömbe.

Ez volt az egyik jelölt, de végül egy hátizsákként hordható eredeti Adidas-hamisítvány mellett döntöttem. Az előző képen a sok közül a jobb felső.

A közelben Omar Khajjam szerintem rendkívül szép, az 1960-as években épült síremléke áll. Okar Khajjam 1048 és 1131 között élt, és igazi polihisztor volt, mondhatnánk reneszánsz ember, de a reneszánsz akkor még sajnos nem volt felfedezve… Költő, csillagász, filozófus és matematikus. A Gergely-naptárnál pontosabb naptárt fejlesztett ki, és kidolgozta a harmadfokú egyenletek megoldását. Hoppá! (5 x a harmadikon +2 x négyzet +2x+8=0, lehet kezdeni.)

Mahrugh, Mohamed próféta leszármazottja mauzóleuma és mecsete a 16. századból.

Csak a 20. században épült, de igazán egyedülálló: kizárólag fából – 40 tonnányiból – megépített mecset. Engem egyértelműen a máramarosi fatemplomokra emlékeztetett. Ki járt már ott?

A famecset melletti toalett.

Ennyi maradt meg a szeldzsuk építészet egyik ékkövéből, miután 1220-ban a mongolok – jó szokásukhoz híven – elpusztították az itt állt várost.

Megérkeztünk Básztam mintegy nyolcezres városába, Sahrúdtól picit északra. Ide van eltemetve egy másik szúfi, Bajazid Basztami. A 9. században élt, nagyapja még zoroasztriánusnak indult, neki pedig már ilyen szép, zarándokhellyé vált mecsetet építettek.