Szőnyeg, rizses hús, saslik és Naszreddin Hodzsa - még több buharai kép
Buhara – Szőnyeggel, rizses hússal, saslikkal és Naszreddin Hodzsával.
Chor Minor a Buharában nagy számban élő tadzsikok nyelvén annyit tesz: négy minaret. Ez a neve ennek az 1807-ben elkészült, némiképp váratlan megjelenésű mecsetnek.
A kézi csomózású szőnyegek közül a legolcsóbbak az Afganisztánban újonnan gyártottak. Sok esetben teveszőrrel, rossz minőségű selyemmel keverik a gyapotot, és szintetikus színező anyagot használnak.
Ez itt viszont egy 80-90 éves, “enszi” típusú türkmén szőnyeg, tiszta gyapjúból, természetes színezékkel. Az ensziket a gazdag türkmének jurtaajtóként használták.
A legendás Naszreddin Hodzsa történeteiben is előjön.
Az egyik sztori szerint innen mentett ki egy vízbe esett, fukar kereskedőt (más verzióban a gonosz emírt) azzal, hogy egy pénzérmét nyújtogatott felé, mire az nagy pénzsóvárságában hirtelen elkezdett arrafele kapálózni. (Más verzió szerint csak a karját “adta” neki Naszreddin, szemben a többiekkel, akik arra kérték a fuldoklót, hogy ő adja nekik a karját, hogy kimenthessék. Naszreddin erre felvilágosította a népet, hogy a gonosz gazdagok soha nem adnak semmit, csak kérnek, ezért csak az ő megoldása működőképes.) Amikor aztán Naszreddin Hodzsa a kereskedő által fuldoklása közepette felajánlott nagy vagyont szerette volna behajtani nemes cselekedetéért, az csak egy kis aprót vetett neki oda azzal, hogy vegyen belőle magának a bazárban plovot, vagyis másfele piláfnak nevezett rizses húst. Naszreddin Hodzsa szerényen jelezte, hogy ennyi pénz még egy plovra sem elég. A kereskedő azt mondta: semmi gond, akkor majd vegyen hús nélküli plovot.
Rizs, répa, marhahús, mazsola.
Az egykor több tízezres, saját perzsa-tadzsik alapú nyelvet beszélő buharai zsidó közösségből mára párszázan maradtak. A legtöbben Izraelbe vagy Amerikába vándoroltak ki.
