Ólomgolyót is használtak a mohácsi csatában - meglepő emlékek kerültek elő

Magyarország

Egyre valószínűbb, hogy a mohácsi csata utáni tömeges kivégzés áldozatait rejti a most feltárt tömegsír. Brutális vérengzésre, kiszolgáltatott emberek lemészárlására utalnak a súlyos sérülések.

Sok kép az ásatásról és a Természettudományi Múzeumból, ahol megvizsgálják a sírból kiemelt maradványokat.
Újdonság, hogy előkerült egy fontos lelet: ólomgolyót találtak a sírban. Olyat, amilyenből sok előkerült a fémkeresős csatatérkutatás során is.

Mohács 500

A 140-es csontváz koponyáját tartom.
Nem így terveztem, Pálfi György antropológus adta át, amíg a hozzá tartozó nyakcsigolyákat kereste. Megrendítő érzés. Az alábbiakban megmutatom, milyen sérüléseket szerzett ez a férfi.
Mivel kimondottan jó állapotban került elő ez a koponya, remény van rá, hogy arcrekonstrukció készüljön róla, vagyis hogy megismerhessük az arcvonásait.
Valószínűleg lehetséges az előző poszt főszereplője, a 95-ös halott arcrekonstrukciója is. Az ő koponyája is jó megtartásúnak tűnik.

Budapestre ugrunk, a Magyar Természettudományi Múzeumba. Ő Buzár Ágota antropológus, a múzeum főigazgató-helyettese. Egy a mohácsi tömegsírból előkerült áldozat combcsontját tartja. Hamarosan innen is mutatok még képeket. Kemény lesz.

Vissza Sátorhely falu mellé, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre. A hármas számú tömegsír feltárása 2020 augusztusa óta folyik. Régészek és antropológusok munka közben. A korábbi posztokból megismert Neményi Réka és Pálfi György a pallókon.

Az előző posztban még a tömegsírban láthattuk ezt a koponyát, a 115-öst (érdemes visszakeresni). Azóta kiemelték. Jól látható, hogy gyakorlatilag lecsapták a koponyatetőt.

Itt ugyanaz a koponya – közvetlenül a sírból való kivétel után – a lecsapott részekkel. Valószínűleg a fejbőr tartotta össze a darabokat, amikor a sírba hajították az áldozatot. (Pálfi György felvétele).
A nagy számban előforduló brutális fejsérülések – egy fejen adott esetben több – egyre inkább arra engednek következtetni, hogy ezek nem csatában, hanem teljesen kiszolgáltatott helyzetben, kivégzés közben keletkeztek. A következő képen mutatok egy lehetséges szcenáriót.

Bertók Gábor ásatásvezető régész (Janus Pannonius Múzeum, Pécs) hívta fel a figyelmemet erre az 1470 körüli könyvillusztrációra. Azt ábrázolja, ahogy az 1396-os nikápolyi csata után a törökök – szultánjuk előtt – lemészárolják a keresztény foglyokat. Ez történt volna Mohácsnál is?
A nikápolyi csatában a keresztesek nemzetközi serege (a Zsigmond király vezette magyarok, francia és johannita lovagok, havasalföldi, bolgár, német és más seregek) súlyos vereséget szenvedtek.
A leírások szerint I. Bajezid szultán éktelen haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy a franciák a csata előtt a közeli Rahovo város (ma Orjahovo, Bulgária) muszlim lakosságát lemészárolták. Ezért a csata után elrendelte többezer keresztény fogoly kivégzését. Csak a húsz évnél fiatalabbak és azok menekültek meg, akikért váltságdíjat reméltek (kaptak is végül, vagyonokat).
Szóval a foglyokat levetkőztették, kisebb csoportokba osztották, és a kivégzőosztagok elé vezették. Ott vagy lefejezéssel, vagy a végtagok levágásával lekaszabolták őket. Figyeljük meg a képet, amelyet egy flandriai művész (“a Drezdai imakönyv mestere” néven ismert) készített. A kép közepén a kivégzésre ítélt foglyok még alsóneműben, aztán meztelenül, halálos sérülésekkel. A szultán a sátra előtt állva követi a vérfürdőt. Tőle balra a megkímélt, gazdagabb lovagok, akiknek a családjaitól majd szép summát zsebelnek be a törökök.
Természetesen nem dokumentarista jellegű ez a csata után mintegy hetven évvel készült ábrázolás. Viszont a Nyugat-Európába visszajutott, rabságból kiváltott foglyok visszaemlékezésein alapul.
Elképzelhető, hogy Mohácson is hasonló történt. Ez elég sokat megmagyarázhat a tömegével talált sérülésekből.
Az 1526-os hadjáratról szóló egyik oszmán leírás szerint a mohácsi csata utáni második napon Szulejmán szultánnak aranytrónt állítottak fel, elhatározták, hogy Buda elfoglalására indulnak, aztán “az élve elfogottakat összegyűjtötték és lefejezték, körülbelül 2000 embert”. Elképzelhető, hogy az ő holttesteiket rejti a nemzeti emlékhely öt tömegsírja.
A nikápolyi győző, Bajezid szultán egyébként nem végezte szépen. Miután Timur Lenk legyőzte az 1402-es ankarai csatában, rabságba vetette, ahol – egyes leírások szerint – haláláig válogatott megaláztatások közepette sínylődött.
Timur Lenkről üzbegisztáni utazásaimnál írtam. Érdemes visszalapozni.

Sok, a váz egyéb részei nélkül fekvő végtag található itt. Olyan feltételezés is van – a korábbi posztban írtam róla -, amely szerint a sírban a bomlás során keletkezett gázok nyomták volna ki ezeket a csontokat a sír szélére. A fentiek alapján az sem elképzelhetetlen, hogy a tömegmészárlás során levagdalt lábakat, karokat dobálták ide.

Balra Simon Zsófia, a Kőszegi Városi Múzeum régésze. Jobbra régi ismerősünk, Pálfi György antropológus, a Szegedi Tudományegyetem embertani tanszékének vezetője.
Embertani Tanszék – Department of Biological Anthropology, Szeged, Hungary

A feltárás kiemelten fontos része a dokumentálás. Rengeteg fotó készül, amelyekből a szoftver torzításmentes, felülnézeti ortofotókat állít elő. A leletek pontos helyét is folyamatosan rögzítik. A képen Simon Béla régész-technikus dolgozik a dokumentáción. Az ablakon kinézve az emlékpark kapuja.

Itt pedig újra Budapest és a Magyar Természettudományi Múzeum. Buzár Ágota főigazgató-helyettes súlyos fejsérüléseket mutat nekem a mohácsi tömegsírból előkerült koponyákon. Felkavaró képek következnek. A leírásokkal együtt legalábbis eléggé azok..

Ez minden bizonnyal egy női koponya. Látható, hogy a csapások szétzúzták a koponyát, ezért a múzeumban eltávolítható ragasztóval állították össze. A jobb oldalon a koponya síkjával párhuzamos vágás nyoma látszik, amely a koponyacsont szivacsos állományáig lemetszette a fejtetőt. Ez önmagában is súlyos, halálos vérzést okozhatott. Ez a bal szem feletti rész. Szemből érkezett a vágás.

Az egyik legbrutálisabb kaszabolás egy másik koponyán. Látható, mennyi helyen törték szét a koponyát a vágások. És ezzel még nem volt vége.

Ugyanaz a koponya alulról. Látható, hogy egy nagy erejű csapás a koponya alsó részén félbevágta az áldozat fejét. Ilyen súlyos sérülések sorozata nem valószínű csatahelyzetben. Ott egy halálos vagy súlyos sérülést okozó csapás bőven elég. Egy harcos a csata hevében nem ér rá újabb és újabb halálos sérüléseket okozni. Itt minden bizonnyal vérszomjból, virtusból vagdalkoztak.

Egy harmadik koponya. Hatalmas erejű csapás metszette be a koponyát. Olyan erővel, hogy az több irányban továbbrepedt.

Itt, így tisztítják meg a csontokat. Igen, mosogatóban, csapvízzel, fogkefével. Aztán száradni hagyják őket, és következnek a vizsgálatok.

És újra Mohácson. Illetve az emlékhelyen, Sátorhely falu mellett. Nem is olyan rég még ilyen szép idő volt.

Pálfi György a 140-es csontváz nyakcsigolyáit helyezi a koponyára. A halálos csapás itt a lefejezés volt. A kard átvágta az egyik nyakcsigolyát. Előtte azonban más is történt.

Látható a koponya bal alsó részét bemetsző csapás nyoma.

Pálfi György azt mutatja, hogy a csapás levitte a bal állkapocs szögletét (angulus mandibulae) is. Valószínűleg az történt, hogy a kivégző egyszerűen elrontotta az első csapást, vagy elkapta a fejét az áldozat. Ezt követte a nyak átvágása. Az antropológus szerint nagyjából ilyen irányban állhatott az áldozat feje a csapás pillanatában.

Elképesztő kavarodás. Lehet hogy itt a bal oldalon látható koponyához tartozik a jobbra megfigyelhető medence és combcsont. Rajta viszont még más testek részei fekszenek.

A sír északi oldalán nemrégiben egy ólomgolyót találtak a régészek. Mérete alapján olyat, amilyenhez hasonlóból sok előkerült az elmúlt évek fémkeresős csatatérkutatásai során. Egy lehetséges forgatókönyv szerint valamelyik áldozat ezzel a golyóval a testében érkezhetett a kivégzőhelyre.

Sötétben, hidegben is folyik a munka a sátorban. Nagy fagyban nem. Az ásatás a tél beköszönte előtt véget ér, és jövőre folytatódik. Balra a II. számú tömegsíron kopjafa, a háttérben pedig az emlékhely központi épülete.