Jerevánból vissza Grúziába: nézd meg Noé bárkáját és az örmény Vatikánt!
Jerevánból vissza Grúziába – búcsú a Kaukázustól.
Kis szünet az éjszakai minibuszos zötykölődésben.
A képen az látható, ahogy a határőrök által megtűrt kóbor kutya határozottan felszólít, hogy újra dörgöljem meg a hasát. (Ebben az sem zavarta, hogy ekkor már két hete volt eltávolíthatatlan megolvadt azeri aszfalt a cipőm talpán és oldalán.)
Az örmény határőr egyébként hosszasan szuggerálta az azeri pecséteimet és a karabahi vízumomat. Oroszul és némiképp váratlanul franciául kérdezgetett. Nem értette, Örményországba való belépésemkor miért nem zavarta az azeri pecsét a kollégáját.
Mivel a múzeumok váratlanul zárva voltak (az alkotmány napja miatt), a taxissal megalkudtam egy kitérőre. Ez itt Ecsmiadzin, az örmény Vatikán, a több mint 1700 éves örmény keresztény egyház központja.
Fogadjunk, hogy nem sokan látták Noé bárkáját. Vagy annak legalább egy darabját. Valószínűleg én sem. Ez az ereklyetartó viszont a legenda szerint ezt őrzi. Egyenesen az Ararátról. Bal alulról lepattintottak egy darabot, hogy az orosz cárnak is legyen.
Ők nem az utasok, hanem a buszvezetők és a szervezők. Bíztam benne, hogy a jobbik kisbusszal megyünk. Mivel több utas jött, a főnök ugrasztotta az egyik sofőrt, ő pedig hamarosan egy kicsivel nagyobb, ám jóval leharcoltabb minibusszal tért vissza. Felejthetetlen élmény volt a helyenként nem létező úton való robogás a hátsó sorban. Este 10-től másnap 11-ig, két határállomással.
… és az út közepén történő lerohadással. Kissé aggályosnak találtam, hogy a szervizelés alatt éjjel, kivilágítatlanul áll a kisbusz az út közepén, így inkább leszálltam.
Viszont a kabinban beszélgettem egy azeri házaspárral. Azt mondták, olcsóbb nekik Grúziában nyaralni, mint otthon. Ja, a fiuk Magyarországon tanul.
