Dubrovnik: Szent István koponyája és Árpád-sáv

Horvátország

Megnézzük Szent István királyunk koponyáját, kagylót és tintahalat eszünk. Trónok harca és a rektor palotája. De miért hasonlít Dubrovnik címere a magyarra?

A háromnegyed órás, élő városnézés visszanézhető itt.

Mutatom jobbra a speciális kosárpályát.

A Lovrjenac erőd, fent a Srđ-hegyen pedig a birodalmi erőd, amelyet Napoleon építtetett 1810-ben a város védelmére. 1991-1992-ben véres harcokat vívtak ott a horvát védők a szerb-montenegrói támadók ellen. Oda is felmegyünk!

A legfinomabb, amit életemben ettem. Hozzá [spenótos HELYETT] mángoldos burgonya.

Itt őrizték 1590 tájától Szent István jobb kézfejét, a Szent Jobbot. 1771-ben Mária Terézia királynő vásárolta meg a raguzaiaktól. Először Schönbrunnba, aztán Budára került, ma pedig a Szent István bazilikában látható. (Remélem már nem a pénzbedobós, bazári megoldású világítással!?) De nem csak Szent István kézfeje volt itt.

A mai napig itt őrzik Szent István fejereklyéjét, vagyis első királyunk koponyájának darabját!
A legnagyobb sajnálatomra nem tudok mást mondani, mint hogy szörnyen ízléstelen lett ez a magyar támogatással 2014-ben elkészült kékes, homályos vitrin. Az ereklyetartót nem lehet normálisan látni a tükröződések és a felhasznált anyagok miatt. Gyerekeknek magasan van, ez a kék meg egyenesen botrányos önmagában is, a középkori kolostori környezethez meg végképp nem illik. Biztos jóindulatból, sok munkával készült, de sajnos igen rosszul sikerült. Ennél többet érdemelt volna Szent István.

A 17. századi ereklyetartó, benne Szent István koponyája. (Digitálisan trükközve, hogy látható legyen.)

Elöl a Sponza, amely többek között vámházként, raktárként funkcionált, jobbra pedig a rektori palota, a város vezetőjének és vezető intézményeinek székhelye.

A rektor nem egyetemi vezető volt, hanem a város ura, akit az előkelők közül választottak egy-egy hónapra a köztársaság vezetésére. Leginkább talán a velencei dózse tisztségével rokonítható.

Raguzában már 1438-ban – mellesleg a magyar király, Zsigmond (inkább jelképes, mint valós) fennhatósága idején – 20 kilométeres vízvezeték épült. Ez itt Onofrio szökőkútja.

1317-ben kezdte működését. Nem ez a müködő rész, de az is van a kolostoron belül.

A 15. század végén az Ibériai-félszigetről elűzték a zsidókat, közülük sokan a Földközi-tenger más vidékein, például Görögországban telepedtek le. Egy részük pedig Raguzában. A gazdaság fellendítése érdekében befogadott spanyol és portugál szefárd zsidók kaptak egy utcát, amelyet ma is Zsidók utcájának neveznek. Itt volt a gettó, vagyis az utca két bejáratát napnyugtakor kapuval bezárták. A teljes jogegyenlőséget csak akkor nyerték el, amikor Napoleon csapatai elfoglalták a várost. Érdekesség, hogy a katolikustól eltérő más vallásúak – még evangélikusok, reformátusok sem, pláne ortodoxok vagy muszlimok – nem telepedhettek be a városba.

Igen, Raguza az 1358-as, Nagy Lajos és Velence között kötött zárai béke értelmében a magyar korona fennhatósága alá került. A város a királlyal Visegrádon egyezményt is kötött, melynek értelmében Raguza lényegében teljes autonómiát kapott, cserébe szimbolikus adóval és ajándékkal tartozott. A magyar király tiszteletére pedig ünnepségeket, szentmiséket tartottak, a város címere pedig az Árpád-házéval megegyező lett. (Természetesen az Anjou Nagy Lajos címerében is szerepelt a vörös-ezüst sávozás.)